Áruló, ostoba vagy külföldi ügynök - így támadják a közéletben aktív nőket Magyarországon

Egy nemzetközi kutatás szerint nálunk leginkább azokat a nőket éri dezinformációs támadás, akik liberális értékeket képviselve női-, kisebbségi- vagy LMBTQ-jogokért küzdenek. Orosz propagandáról, genderellenes narratíváról, az online támadások következményeiről és megoldási lehetőségekről is beszélgettünk a tanulmány két szerzőjével.

Az amerikai székhelyű #ShePersisted szervezet a nőkkel, különös tekintettel a női politikusokkal szembeni dezinformáció ellen küzd az egész világon. Nemrég megjelent tanulmánysorozatukban öt országban vizsgálták az úgynevezett gender dezinformációs kampányok természetét és terjedését.

A gender vagy nemi alapú dezinformáció a női politikusok, aktivisták, újságírók vagy közéleti személyiségek ellen irányuló, megtévesztő, pontatlan vagy hamis információk és képek terjesztését jelenti. A nőgyűlöletre, nemi sztereotípiákra és szexista narratívákra épülő támadások célja, hogy a célba vett nőket megbízhatatlannak, alkalmatlannak állítsák be, kisebbítsék a teljesítményüket és más nőket elriasszanak attól, hogy politikai karrierre vagy közéleti szereplésre törekedjenek.

Elsőként a magyar és az olasz kutatást publikálta a szervezet, amik konkrét példákon keresztül mutatják meg, hogyan használják fegyverként a közösségi médiát a kormányok és különféle ártani akaró szereplők azok ellen a nők ellen, akik a demokráciáért és az emberi jogokért küzdenek. A magyar példák között a politikus Kunhalmi Ágnes és Szabó Tímea esete mellett megtalálható három aktivista, Krasznahorkai Emma, Nagy Blanka és Gerai-Édler Eszter ellen folytatott dezinformációs kampány bemutatása is. A teljes magyar kutatás itt érhető el.


Nyitókép: #ShePersisted

A tanulmány két szerzőjével, a #ShePersisted társalapítójával, Lucina Di Mecoval és a szervezet kutató munkatársával, Sarah Hestermannal beszélgettünk.

A “Nőgyűlölet monetizálása” címmel jelent meg egy több részes kutatássorozat olyan dezinformációs kampányokról, amik női politikusok, aktivisták és a hatalom kritikusai ellen irányulnak. A kutatást öt országban végezték: Brazíliában, Indiában, Magyarországon, Olaszországban és Tunéziában. Miért éppen ebben az öt országban?

Lucina Di Meco: A vizsgált országok kiválasztásában több dolog is közrejátszott. Egyrészt, hogy tetten érhető legyen a gender dezinformáció, legyen elég elérhető információ, amiből tudunk következtetéseket levonni, másrészt ahol vannak kapcsolataink, akik bíznak bennünk és akik tudtak abban segíteni, hogy beszélhessünk női politikusokkal, aktivistákkal, nőjogi szervezetekkel. Biztosak akartunk lenni abban, hogy a kutatásban megszólalnak az érintettek, akik a saját bőrükön tapasztalják a dezinformációs kampányokat és online támadásokat. Az is célunk volt, hogy legyen egyfajta régiós sokszínűség, amiből aztán kirajzolódnak globális trendek.

Beszéljünk egy kicsit a gender dezinformáció természetéről: miért annyira más, ha egy dezinformációs kampány a nőket támadja, mintha a férfiakat? Mik a jellemző mintázatok?

Sarah Hesterman: Az ebből a kutatásból is jól látszik, hogy milyen fő irányvonalak mentén történnek ezek a dezinformációs támadások. Például ha egy nőt támadnak, akkor sokszor úgy állítják be, mint aki megbízhatatlan, képzetlen, felszínes, nem szerethető, és a támadás általában a karakterére irányul, azzal foglalkozik, hogy néz ki, milyen a külseje. Ezzel szemben egy férfit sokkal inkább a politikai teljesítménye miatt kritizálnak, azért, amit egy-egy ügyről gondol, ahogy dönt. A gender dezinformációs kampányok természetét a nőgyűlölet és a nőkről alkotott szexista sztereotípiák és előítéletek határozzák meg.

LDM: Mi a #ShePersisted-nél azokra a nőkre fókuszálunk, akik politikával foglalkoznak, a politikai térben nyilvánulnak meg. Az őket ért támadásokkal kapcsolatban sok közös mintázatot látunk, és igencsak különböznek attól, ahogy a férfi politikusokat támadják. Ez azt jelenti, hogy ha gender dezinformációról beszélünk, akkor nemcsak arról van szó, hogy a nőket támadják, hanem arról, hogy egy bizonyos módon támadják őket. Gyakori eset például, hogy a női politikusokat (és ha van kislányuk, akkor őt is), nemi erőszakkal fenyegetik meg. Ilyen egy férfi politikussal szemben nem történik. Azokban az országokban, ahonnan rendelkezésre állnak számunkra adatok, mind azt látjuk, hogy a nőket számszerűen is több támadás éri, mint férfi kollégáikat.

Lucina Di Meco, a #ShePersisted társalapítója Fotó: Lucina Di Meco


A kutatásban vizsgált öt országban milyen közös narratívákat találtak? Sok hasonlóságra bukkantak, vagy vannak olyan aspektusok, amiben ezek az országok nagyon eltérő képet mutatnak?

LDM: Az mindenképp közös pont a kutatásban szereplő országokban, hogy a női politikusok elleni támadások, az online erőszak, illetve a női jogok és a demokrácia aláásása között szoros kapcsolat van. Ez abból is látszik, hogy leginkább azokat a nőket támadják, akik a feminizmus, a női jogok, az emberi jogok, a kisebbségek jogainak harcosai, akik a jobb kormányzásért lobbiznak, és az ellenzéket képviselik. Ez történik Magyarországon is:

a legtöbb támadás azokat éri, akik a liberális értékeket képviselik, akik a menekültek jogaiért, a női egyenjogúságért küzdenek.

SH: Emellett pedig gyakran külföldi ügynöknek titulálják őket, akik valamilyen módon Soros Györgyhöz kapcsolódnak, akiket Soros finanszíroz. A dezinformációs kampányokban úgy állítják be ezeket a nőket, mint árulókat, akik a liberális és nyugati értékeket képviselik a magyar nemzeti értékekkel szemben. Sokszor azt is mondják róluk, hogy egy-egy férfi vezető bábjai csupán, ezzel is kisebbítve a munkájukat, kiemelve, hogy ostobák és nem arra valók, hogy politizáljanak. A szexualizálás és tárgyiasítás is gyakran előfordul, leginkább manipulált képek és nőgyűlölő kommentek formájában. A nem-szerethetőség koncepciója pedig Magyarországon úgy jelenik meg, hogy a nőket, akik a demokráciáért és a női jogokért, vagy az LMBTQ-jogokért küzdenek, úgy ábrázolják, mint akik tönkre akarják tenni a konzervatív normákat és a hagyományos családi értékeket.

Van olyan dolog, amiben Magyarország egyedülálló, ami teljesen egyedi a gender dezinformáció szempontjából a többi vizsgált országhoz képest?

SH: Az például elég rendkívülinek számít, ahogy a politikusok a közösségi médiát, főként a Facebookot használják, és nemcsak a női politikusok ellen, hanem az újságírók vagy aktivisták ellen is. A hatalomnak ez az egyik fő eszköze arra, hogy elnyomja az ellenzéki hangokat.

LDM: Bár az nem kizárólag Magyarországon fordul elő a világon, de a kutatásban szereplő országok közül Magyarország a legjobb példa arra, hogy a kormányzati hangok mennyire uralni tudják az online teret, ami eredetileg a szabadság egyik platformjának számított. Magyarországon a kormányzati szereplők hangja nagyon hangsúlyos a hagyományos médiában, és egyre inkább ez a helyzet a közösségi médiában is. Hasonló történt Törökországban is, ahol az online térben először főként a másképp gondolkodók véleménye jelent meg, de ma már a legtöbb tartalom a kormány álláspontját tükrözi. Ez látszik Magyarországon is, ahol a hagyományos média nagy részét uralja a hatalom, a közösségi média tere pedig reflektál erre a helyzetre. Ez aggodalomra ad okot, mert így a média nagy részéből és a közösségi médiából csupán egyfajta perspektívához jutnak hozzá azok a tájékozódni vágyó állampolgárok, akik nem férnek hozzá a független médiához. Ez az, amit a tanulmányban a tökéletes propaganda gépezetnek nevezünk.

A kutatásban arról is szó esik, hogy a vizsgált országok közül Magyarországon és Olaszországban terjed leginkább az orosz propaganda, ami ráadásul gyakran összekapcsolódik egy genderellenes narratívával. Hogyan?

LDM: A genderellenes mozgalom szorosan kötődik a konzervatív és szélsőjobboldali mozgalmakhoz, egy közös ellenségképet biztosít nekik, amire nagyon sok ember rezonál. Az oktatás körüli vitákban például Magyarországon és Olaszországban is van egy erős genderellenes aggodalom, ami tetten érhető a közösségi médiában és offline is. A közösségi médiában a gyűlölelet leginkább olyan csoportok vagy profilok terjesztik, akik például abortuszellenes mozgalmak támogatói. Gyakran támadnak olyan nőket, akik feministák, akik azért harcolnak, hogy legyen egyenlő hozzáférés az abortuszhoz, vagy akik támogatják, hogy legyenek átfogó szexuális felvilágosító programok az iskolákban. Érdekes volt látni, hogy amikor elkezdődött az orosz invázió Ukrajna ellen, akkor ugyanezek a csoportok és Facebook-profilok kezdtek el oroszbarát propagandát tolni. Sok csoportban arról kezdtek el beszélni, hogy Vlagyimir Putyin a keresztény és hagyományos értékek megmentője. Mindkét esetben ugyanazt a narratívát használják:

a családi értékek védelmére hivatkozva terjesztenek oroszbarát és genderellenes propagandát is.

Ebben van különbség Magyarország és Olaszország között?

SH: Magyarországon az orosz propaganda a hagyományos médiában és a közösségi médiában egyaránt terjed, de ami talán még aggasztóbb az az, ahogy Orbán Viktor ezt az autoriter taktikát, az erősember figurát hozza, így szegülve szembe a kritikus hangokkal és azokkal, akik a demokráciáért és a női jogokért küzdenek. Magyarország esetében nagyon érdekes megfigyelni az Oroszországhoz való történelmi igazodást ebben az ideológiai harcban a gender és a liberális értékek ellen. És azt, hogy egy ország vezetője hogyan adaptálódik, fogadja el és alkalmazza egy másik ország vezetőjének taktikáját.

LDM: Magyarország és Olaszország között sok a hasonlóság. Létezik egy transznacionális mozgalom, ami arra használja a közösségi médiát, hogy genderellenes ideológiát terjesszen, hogy aztán aláássa a demokráciát. Először a női jogokat kérdőjelezik meg, de a következő lépésben már az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat is, végül az egész demokráciát. Több országban nagyon hasonló elemeket használnak, mintha lenne egy közös kézikönyv, amiből dolgoznak. Mondok egy példát. Az iskolai szexuális felvilágosítás körül igen sok a dezinformáció, és sokszor ugyanaz a narratíva a különböző országokban, például hogy ezeken a felvilágosításokon már az egészen kicsi gyerekeket is maszturbálni tanítják. Ez a narratíva létezik Brazíliában, Olaszországban és Magyarországon is.

Egy másik példa, hogy a női politikusokat sokszor nevezik prostituáltnak az online támadásoknál, meggyanúsítják őket, hogy viszonyuk van külföldiekkel és így ők maguk is külföldi ügynökké válnak. Ezt látjuk Indiában, Magyarországon és Tunéziában is. Ezek a kampányok ugyanazt a kézikönyvet használják, még pedig azért, mert működik, mert ezek a kampányok valóban képesek ellehetetleníteni a nőket és aláásni azokat az ügyeket, amiért küzdenek. Működik, ugyanis létező, a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákra épülnek.

Sarah Hesterman, a magyar tanulmány társszerzője Fotó: Sarah Hesterman

A dezinformációs kampányok természetéről sokat beszéltünk, de eddig kevés szó esett arról, hogy milyen következményei lehetnek ezeknek a támadásoknak? Mit okoznak és miért olyan ártalmasak?

LDM: A következmények sokfélék és rettenetesek tudnak lenni. Sok nő hagyja ott a politikai pályát ezek miatt a kampányok miatt, sokan akár az országukat is. Van, aki azért, mert félti az életét, és sokan közülük joggal teszik ezt. Az online fenyegetések ugyanis időnként fizikai erőszakba, sőt politikai gyilkosságba torkollnak. Ez történt például Jo Cox brit parlamenti képviselő esetében is, akit egy szélsőjobboldali aktivista ölt meg, miután többszörös online zaklatás és fenyegetés áldozata lett. A gender dezinformáció játszott szerepet a michigani kormányzó, Gretchen Whitmer tervezett elrablásában és a Nancy Pelosi amerikai házelnök férje elleni támadásokban is. A róluk terjedő történetek olyan gyűlöletet képesek kelteni, ami után bizonyos emberek egyszerűen feljogosítva érzik magukat arra, hogy fizikailag is bántsák vagy megsemmisítsék ezeket a nőket.

Sokan maradnak a közéletben vagy a politikai térben, de öncenzúrát gyakorolnak, vagy kevésbé mernek igazán fontos, megosztó ügyeket felvállalni, vagy ha fel is vállalják, kevésbé tudnak eredményesek lenni. A korábbi kanadai klímaninisztertől hallottunk azt, hogy többek között azért hagyta ott a pozícióját, mert az őt célzó online dezinformáció hatására sokkal kevésbé tudott eredményes lenni: a sajtótájékoztatókon például nem a törekvéseiről kérdezték, hanem a hamis hírekről, amik róla terjedtek az online térben. És természetesen vannak következmények a demokrácia és az egész társadalom számára is, mert azok a fontos ügyek, amiért ezek a nők küzdenek, harcostársakat veszítenek, meggyengülnek, akár el is jelentéktelenednek. A fiatal nők pedig látva azt, hogy mi folyik, egyre kevésbé akarnak politikai pályára vagy vezetői pozícióba lépni.

Beszéljünk egy kicsit a lehetséges megoldásokról is. A kutatásban kiemelik, hogy a gender dezinformáció ellen nehezebb küzdeni olyan tradicionális eszközökkel, mint a tényellenőrzés vagy a médiatudatosság fejlesztése. Ha ezek nem, vagy kevésbé működnek, akkor mi az, ami tud segíteni?

LDM: Mi a #ShePersisted-nél a szabályozás fontosságában hiszünk, ha a digitális platformokról van szó. Azt persze tudjuk, hogy a szabályozás is lehet problémás, és fel lehet használni például jogvédők, emberi jogi aktivisták ellen is. De összességében fontos úgy tekinteni rá, mint ami nem a szabad véleménynyilvánítás ellenében van. Azoknak a nőknek nincs szabad véleménynyilvánítási joga, akiknek a személyes adatait nyilvánosságra hozzák, akiket bántalmaznak vagy megfenyegetnek online. Ezért fontos olyan szabályozási keretben gondolkodnunk, ami figyelembe veszi a nők tapasztalatait. Az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályát (Digital Services Act) például igen reménykeltőnek tartjuk, nagyon fontosak az átláthatóságról, a kockázatelemzésről, vagy az ellátási kötelezettségről szóló passzusok.

Viszont azt is meg kell jegyezni, hogy a nők digitális biztonságát csak és kizárólag tréningeken vagy a digitális műveltség fejlesztésén keresztül biztosítani nem elég. Ez olyan, mint amikor bántalmaznak vagy megerőszakolnak egy nőt, és erre azt mondjuk, hogy a jövőben ne vegyen fel rövid szoknyát. A baj nem azzal van, hogy egy nő hogyan viselkedik online, hogy mit mond és mit nem, hanem a struktúrával, ami veszélyessé teszi a nők számára, hogy mondjanak valamit az online térben. Mi nem hiszünk abban, hogy az online abúzus és dezinformáció kizárólag a nőgyűlöletnek köszönhető. Nem minden nőt támadnak ugyanis egyformán, van, akit jobban, mert ő az, aki bizonyos jogokat és ügyeket támogat.

Ez azt jelenti, hogy van benne politikai motiváció is, van stratégia a támadások mögött, vagyis van mögötte struktúra is, ami lehetővé teszi ezeket a támadásokat.

A közösségi médián nem csak információt osztunk meg. A platformok megválogatják, hogy mit látunk, a generált forgalmat pedig pénzre váltják. Márpedig általában a legfelháborítóbb kontentek keltik a legnagyobb érdeklődést. A közösségi média platformok működése tehát elősegíti a gender dezinformáció terjedését és az online abúzust. És ez nem pusztán az online leképeződése annak, ami egyébként egy társadalomban történik.

A nagy techcégek esetében tehát csak a szabályozás tud működni?

SH: Úgy tűnik, akkor lehet elérni valamit, ha szabályozások lépnek életbe, ami alapján aztán akár büntetéseket is kiszabhatnak a platformokra, vagy blokkolhatnak bizonyos szolgáltatásokat. A platformok maguktól nem fognak változtatni a sztenderdjeiken, és az öncenzúra sem működik. Ami még fontos lenne, hogy legyenek olyan nagy, független kutatások az online térről, a hirdetésekről, a dezinformációról, amit nem a nagy techcégek finanszíroznak. Ez szintén jó módja lehet annak, hogy jobb alapokon nyugvó, egészségesebb online terek alakuljanak ki.

Azt említették, hogy az EU digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályát jó iránynak tartják. Ezen kívül mit lehetne még tenni, mi a szerepe és a felelőssége például a médiának?

LDM: A gender dezinformáció kérdésében vannak olyan szereplők, akik jó irányba mozdíthatják a dolgokat. Mindjárt rátérek a média szerepére, de előtte megjegyezném, hogy a női politikusokkal folytatott interjúkból arra is rájöttünk, hogy gyakorlatilag nincs olyan politikai párt, aminek lenne egy tiszta és világos irányelve arról, hogyan használják a saját politikusaik a közösségi médiát. Ez azért szerintem elég elképesztő. Van egy csomó olyan magánvállalkozás, ahol van. Ha például Amerikában egy Starbucksban dolgozol, és történik egy olyan inzultus, ami negatívan érinti a céget, nagy eséllyel kirúgnak. Ez egy politikai pártban nem történik meg. Sokszor előfordul, hogy férfi politikusok női politikusokat támadnak online mindenféle következmény nélkül, és a saját pártjuk sem foglal állást a kérdésben. A pártoknak ennél sokkal többet kellene tenniük, jó példaként kellene eljárniuk.

Emellett a hagyományos médiának is lenne szerepe abban, hogy a gender dezinformáció és az online támadások csökkenjenek. Néhány évvel ezelőtt összeállítottunk egy útmutatót arról, hogyan lehet jól beszélni a médiában a rasszizált és a gender dezinformációról. Sokszor ugyanis azt látjuk, hogy a média lemásolja a dezinformációs narratívákat, elismétli azokat a sztorikat, amivel a nőket támadják. Azzal valószínűleg több kattintást érnek el, több olvasót vonaznak be, ha szenzációhajhász híreket vagy kattintásvadász címeket írnak, ha megosztanak egy megalázó vagy hamis képet egy megtámadott nőről. Pedig fontos lenne, hogy ne ismételjék meg a szexista frázisokat és a gender sztereotípiákat, azokat a történeteket, amik kizárólag a nők kinézetére fókuszálnak, a hamis képeket, narratívákat. Ennek nem lenne szabad megtörténnie a médiában.

(Nyitókép: #ShePersisted)

Fülöp Zsófia
A Szegedi Tudományegyetemen filozófiát, az ELTE-n kommunikációt és esztétikát tanult. Újságírással egyetemi tanulmányai alatt kezdett foglalkozni, majd 2013 és 2022 között a Magyar Narancs újságírójaként dolgozott, ahol főként egészségügyről, szociális ügyekről és marginalizált csoportokról írt. 2018 októbere és 2019 májusa között Brüsszelben volt gyakornok, az Európai Parlament webkommunikációs osztályán cikkeket írt és közösségi médiával foglalkozott, majd visszatért az újságíráshoz. 2022 őszétől az Oxfordi Egyetemen működő Reuters Institute ösztöndíjasaként a magyarországi romák médiareprezentációját és a kisebbségi média lehetőségeit kutatta. A Lakmusz csapatához 2023 májusában csatlakozott.