Az induló 5G hálózatok miatt törölte amerikai járatait több légitársaság

„Ohh! Az 5G bevezetése miatt B777-es USA járatok állnak le, vagy más típussal kerülnek kiszolgálásra” – ezzel a felvezetéssel kezdett terjedni a Budflyer légi közlekedéssel foglalkozó blog Facebook-bejegyzése január 18-án.
 
 

A gyors adatátvitelt lehetővé tevő 5G hálózatokkal kapcsolatban az elmúlt években számos alaptalan információ jelent meg, amelyek főképp az 5G egészségégre gyakorolt hatásairól szólnak. Az egyik legutóbbi ilyen, széles körben terjedő tévhit például az, hogy a koronavírus az 5G-hez használt rádióhullámokon terjed.  „Alufólia sisakot próbálták már?” – kérdezi az egyik kommentelő a légitársaságok járatairól szóló poszt alatt.

A légi közlekedésben azonban valóban felmerültek biztonsági aggályok az 5G bevezetésével kapcsolatban, és több légitársaság valóban ezek miatt törölte egyes amerikai járatait.

A poszthoz csatolt kép például az Emirates Airlines honlapjáról származik. A január 18-án közzétett (majd másnap frissített) közleményben a légitársaság bejelentette, hogy felfüggeszti több amerikai város repülőterére induló járatát „az Egyesült Államok egyes repülőterein bevezetendő 5G mobilhálózattal kapcsolatos üzemeltetési problémák miatt”. Törölte vagy módosította az amerikai járatait több másik légitársaság is, többek közt az Air India, a Japan Airlines, a Korean Air és az ANA Holdings.


5G és a légi közlekedés


Az amerikai kormány január 19-re engedélyezte a két legnagyobb amerikai telekommunikációs cégnek (az AT&T-nek és a Verizonnak), hogy beindítsák az új, gyors adatátvitelt lehetővé tevő 5G hálózataikat.

A telekom cégek ehhez egy olyan rádiófrekvencia-sávot (C-Band-frekvenciát) fognak igénybe venni, amelyet több repülőgép magasságmérője is használ. A légitársaságok attól tartanak, hogy többek között ezeknek a műszereknek a működését zavarná a telekom cégek 5G hálózata, ami megnehezítené a rossz látási viszonyok közötti leszállást és más biztonsági berendezések működését is veszélyeztetné.
 

Fotó: Nikolas Kokovlis / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az Egyesült Államok légi forgalmat irányító kormányzati ügynöksége (FAA) január 14-én adott ki figyelmeztetést, amelyben olyan biztonsági kockázatokra hívták fel a figyelmet, amelyek különböző Boeing típusú gépeket érinthetnek.

Az AT&T és a Verizon egy tavalyi árverésen szerezte meg a C-Band használati jogát, azonban a biztonsági aggályok miatt azóta már többször elhalasztották a kereskedelmi 5G-hálózat élesítését. A telekom cégek január 18-án bejelentették, hogy még tovább halasztják egyes repülőterek közelében lévő tornyok üzembe helyezését.

A megfelelő biztonsági intézkedések mellett az 5G infrastruktúra és a légi közlekedés egyébként képes probléma nélkül egymás mellett működni, ahogy az jelenleg is történik világszerte több mint negyven országban.

Címlapi kép: Nikolas Kokovlis / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Zöldi Blanka
Zöldi Blanka, a Lakmusz főszerkesztője közel tíz éve dolgozik újságíróként. 2014-ben az Origónál kezdte pályáját, majd az Abcúgnál dolgozott, később pedig Brüsszelben foglalkozott gazdasági újságírással. 2017-től a Direkt36 oknyomozó központ újságírója, majd szerkesztője volt. Részt vett több nemzetközi nyomozásban és az Orbán család állami üzleteinek feltárásában. Óraadóként rendszeresen oktat egyetemeken, oknyomozó újságírás kurzust tartott például az ELTE-n és a Metropolitan Egyetemen.