Békemenet és ellenzéki tüntetés: hol hányan voltak?

Korábban megírtuk, hogy az elmúlt 10 év Békemenetein nagyjából hányan vehettek részt, és megmutattuk azt is, hogy hogyan lehet kiszámolni, mekkora lehetett a tömeg.

 

Most a rendelkezésünkre álló fotók és videófelvételek alapján megnézzük, az idei Békemeneten és a közös ellenzéki tüntetésen körülbelül hányan vehettek részt. Ahogy az már ugyanis lenni szokott: mindenki bemondott valamilyen számot, minderről pedig a közmédia például úgy tudósított: „Százezrek a Békemeneten, néhány ezren a baloldal eseményén”.

 

De hogy számolunk? A nemzetközi gyakorlat szerint álló tömeg esetén 3,5 emberrel négyzetméterenként, míg ha a tömeg mozog, ez a szám négyzetméterenként 2,5. Mi a MapChecking alkalmazást használjuk a résztvevők számának megbecsüléséhez, ide kattintva pedig azt is meg lehet nézni, hogyan néz ki egy olyan tömeg, amiben 2,5, 3, 3,5, stb. ember áll négyzetméterenként.

 

Békemenet

 

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) által szervezett Békemeneten félmillióan voltak – közölte az MTI-vel Csizmadia László, az alapítvány elnöke.

 

Az eseményről készült több felvétel is (például itt és itt), illetve a Fidesz Facebook-oldalán is található olyan galéria, amely alapján nagyjából meg lehet állapítani, hogy a rendezvényen hol álltak emberek.

 

 

Ez alapján például érdemes megnézni, hogy a teljesen megtelt Margit hídon körülbelül hányan vonultak át. Amikor a híd tele van, akkor amennyiben 2,5 emberrel számolunk négyzetméterenként, több mint 63 ezren férnek el rajta.

 

 

Annyiban persze ez a számítás is csalóka, hogy valójában a hídon is vannak korlátok, villamosmegállók, szóval olyan akadályok, amelyek miatt kevesebb a hely, mint amennyivel az alkalmazás számol. De ha körülbelül 60 ezresre becsüljük az egyszerre a hídon átkelők számát, nagyon nem lövünk mellé. 

 

 A Békemeneten összességében azonban többen vettek részt, mint amennyien egyszerre áthaladtak a hídon. Olyan képet, videót nem találtunk, amely egyszerre mutatná meg, hogy hol volt a Békemenet eleje és a vége egy adott időpontban. De azt mi magunk is tapasztaltuk, miközben a tüntetésről tudósítottunk, hogy rengetegen álltak a Szent István körúton, hogy ott várják meg a menetet és csatlakozzanak be, vagyis a menetelők száma emiatt is folyamatosan nőtt.

 

És ugyanígy: mire a Békemenet beért a Kossuth térre, annak a két oldalán már jócskán álltak olyanok, akik a felvonuláson nem vettek részt, de a miniszterelnök beszédét meghallgatták. 

 

A téren volt egy meglehetősen nagy színpad, illetve egy olyan emelvény, ahonnan a sajtó közvetíthetett. Vannak még szobrok, füves területek, padok, egyéb részek (például az Összetartozás Emlékhelyének árka) ahová nem állhattak emberek, így bár igyekeztünk a képek alapján pontosan belőni, hogy hol meddig ért a tömeg, azért teljesen pontosnak ez a számítás sem mondható. Ráadásul a képek és a beszámolók alapján az sem teljesen egyértelmű, hogy az Alkotmány utcában meddig álltak a résztvevők. 

 

Ha a Fidesz szempontjából legjobb (vagyis egy sűrű, és az Alkotmány utcát végig megtöltő) verzióval számolunk, négyzetméterenként 3,5 emberrel, 

akkor a létszám valamennyivel több mint 130 ezer fő.

 

 

Ez azonban a legkevésbé valószínű sűrűsége és elhelyezkedése a tömegnek, hiszen ahogy fentebb írtuk, sok a tereptárgy, és néhol azért foghíjasak voltak a sorok (például a metró felőli részen, ahogy az például ezen a fotón is látható), ráadásul azt, hogy az Alkotmány utcában meddig, és milyen sűrűn álltak, nem tudjuk pontosan. Úgyhogy nézzük, mennyien lehettek, ha csak négyzetméterenként 3 fővel kalkulálunk: így már csak 112 ezer körül alakul a résztvevők száma.

 



 

Akármelyik számítást vesszük alapul, a CÖF által bemondott félmilliós számtól nagyon messze van a végeredmény. Az eddigi legnagyobb létszámú Békemenet egyébként 2014-ben menetelt, akkor a Belügyminisztérium hivatalos közlése alapján 440-460 ezren vonultak.

 

Kormányváltó nagygyűlés

 

Az ellenzéki tüntetés létszámáról többféle verzió is kering. Egy Márki-Zay Péter nevében március 16-án kiküldött, az Egységben Magyarországért támogatóinak szóló levélben például 70 ezres tömegről írtak.

 

 

A Demokratikus Koalíció Facebook-posztjában 80 ezer főről írtak, és hozzátették: “hosszú évek óta ez volt a legnagyobb ellenzéki rendezvény”.

 

 

Márki-Zay Péter Facebook-oldalán viszont már 80-100 ezres tömegről írt tegnap délután:

 

 

Szabó Tímea (Párbeszéd) Facebook-oldalán van egy olyan kép a demonstrációról, amelyen nincs felirat, így nagyjából be lehet határolni rajta, hogy mettől meddig ért a tömeg: ez alapján azt láthatjuk, hogy a színpadtól elér a tömeg egészen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Z épülete mögötti részig. Az is látszik, hogy a színpad előtt viszonylag sűrű a tömeg, azonban több helyen is nagy hangfalak vannak kirakva, azt pedig, hogy hátrébb mennyire sűrűn állnak az emberek, már nem lehet kivenni.

 

Kép forrása: Szabó Tímea Facebook, kijelölés: Lakmusz
 

A MapChecking segítségével körberajzoltuk azt a területet, amely nagyjából fedi a tüntetésen elhelyezkedő tömeget. Ebben az esetben is két számítást végeztünk: egy olyat, ahol 3,5 ember és egy olyat, ahol 3 ember áll négyzetméterenként.

 

Az első esetében ezt kaptuk:

 

 

Tehát az ellenzék számára legjobb becslést alapul véve, végig tömöttnek feltételezett tömeggel és úgy, hogy a területen található  tereptárgyakat sem vesszük figyelembe,

a létszám kicsit több mint 56 ezer fő.

 

Kevésbé sűrű tömeggel (négyzetméterenként 3 emberrel) számolva pedig az alábbi eredmény jött ki:

 

 

Így alig valamivel több mint 48 ezer főt számolt az alkalmazás.


FRISSÍTÉS: Egy olvasónk küldött videót, amelyhez azt írta, a számításhoz érdemes hozzávennünk, hogy az általuk vizsgáltnál körülbelül 150-200 méterrel tovább ért a tömeg, illetve a Bertalan Lajos utcában is sokan álltak (olvasónk szerint 80-100 méternyi részen).
 

Megpróbáltuk kivágni a videóból a vonatkozó részeket, balra a híd felé a tömeg vége, jobbra a Bertalan Lajos utca, középen pedig a tömeg sűrűsége látható.

A mellékelt videóból sajnos nem látni pontosan, hogy ezeken a részeken valójában meddig tart a résztvevők sora, illetve az sem kivehető, hogy milyen sűrűn álltak, főleg a végeken. Azért készítettünk még két számítást, ezek alapján a feltételezhető létszámról.

Ha azt feltételezzük, hogy mindenhol, tehát a szűkebb utcában és a tömeg végén is a lehető legsűrűbben álltak az emberek, az alábbiakat kapjuk:
 

A Bertalan Lajos utcában ez valamivel több mint 2000 fő, míg a tömeg vége esetében kicsit kevesebb mint 10 ezer fő:


 
Vagyis ha az feltételezzük, hogy a résztvevők végig nagyon szorosan álltak, körülbelül 12 ezer fővel több a létszám, ami így már megközelíti az elsőre bemondott 70 ezer főt.

Ha viszont egy kicsit kevésbé sűrűnek feltételezzük a tömeget, akkor azt kapjuk, hogy a Bertalan Lajos utcában kevesebb mint 2 ezren állhattak.



A tömeg vége pedig körülbelül így alakulhatott:



Ez még így is valamivel több mint 10 ezer plusz fő az eredeti számításunkhoz képest, de messze van a 80-100 ezres, az ellenzék által bejelentett létszámtól.

Az ilyen számítások esetében természetesen figyelmebe kell venni, hogy lehetetlen pontosan megállapítani, hogy egy tömeg mennyire sűrű: hogy emberek időnként olyan helyeken is állnak, ahol nem is feltételeznénk, hogy van, aki később jön, van, aki menet közben megy el, vagyis folyamatos a fluktuáció, hogy egyes helyeken (például kivetítők, hangszórók, perecárusok környékén) sűrűbben állnak az emberek, míg máshol, ahonnan például nem lehet olyan jól látni, kevésbé sűrűn, és még számtalan más faktor is befolyásolja a tömeg elhelyezkedését és méretét. És ahogy az a Műegyetem rakparton megrendezett tüntetés esetében is látható: még a felvételek ellenére sem mindig könnyű megmondani, hogy honnan meddig tart a résztvevők sora.
 

Nagyságrendeket azonban így is meg lehet határozni.  Ez alapján az idei ünnepi megmozdulások esetében is kimondható, hogy ha nem is ugyanolyan mértékben, de azért mindkét szervező fél felülbecsülte a rendezvényén részt vevők számát.

 

A CÖF-nél és az Egységben Magyarország sajtóosztályánál is érdeklődtünk arról, hogy mi alapján becsülték meg a rendezvényeiken részt vevők számát, illetve hogy kaptak-e hivatalos tájékoztatást a rendőrségtől, a Belügyminisztériumtól vagy máshonnan arról, hányan vehettek részt a demonstrációikon. A CÖF nem válaszolt a kérdéseinkre, az Egységben Magyarország sajtóosztályától pedig a következő választ kaptuk: 

 

“A résztvevői létszámot alapvetően tömegrendezvények szervezésében és lebonyolításában jártas rendezvényszervezők, a helyszínt biztosítő rendőrök és civil munkatársak, illetve légifotók és drónfelvételek alapján becsültük. Ezért is fogalmaztunk úgy, hogy az elmúlt 12 év legnagyobb ellenzéki tömegdemonstrációjának létszámát 80-100 ezer közöttire becsüljük.” Azt is hozzátették, hogy “a becsült létszámot a rendőrség helyszínen dolgozó munkatársai is alátámasztották, de hangsúlyozzuk, ez is szakmai becslés”.

 

A sajtóosztály válasza után elkértük azokat a felvételeket, amelyek alapján ezt a becslést elvégezték, hogy összevethessük a saját számításainkkal, amelyektől jelentősen eltérnek. Ha érkezik válasz, az alapján frissítjük majd cikkünket.

A videót küldő olvasónknak, illetve mindenkinek, aki a cikkel kapcsolatban visszajelzett, köszönjük, hogy segítették a munkánkat azzal, hogy pontosították észrevételeinket!

Címlapi kép forrása: Szabó Tímea Facebook, kijelölés: Lakmusz

Diószegi-Horváth Nóra
A Vasárnapi Híreknél kezdett újságot írni 2010-ben. 2015-ben csatlakozott a Mércéhez, ahol 2017-től főszerkesztő-helyettesként, 2020-től pedig főszerkesztőként dolgozott. Éveken át menetkísérő koordinátorként segítette a Budapest Pride szervezését, 2016 környékén pedig a Tanítanék mozgalom aktivistája volt.