“[A] szegények száma és a szegénység mértéke csökken” - mondta idei évértékelőjében Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormány jó ideje kommunikálja, hogy a szegénység csökken hazánkban. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára például már tavaly februárban úgy fogalmazott:
“Míg 2010-ben, a második Orbán-kormány hivatalba lépésekor az Európai Unió statisztikai hivatalának adatsorai szerint a mélyszegénységben élők aránya 23,4 százalék, azaz az egyik legrosszabb volt az unióban, addig ez az adat mára 8,7 százalékra csökkent, amivel az első tízbe került az ország.” Ugyanezt az adatot idézte a Megafon Központ által támogatott Deák Dániel tavaly év végén.
Ebben a cikkben a szegénységre vonatkozó adatokat és statisztikákat vizsgáljuk meg részletesen.
Fotó: Dimény András/Képszerkesztőség
A szegénység mértékét az Európai Unióban egységesen mérik, ennek fő mutatója a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett népesség aránya (AROPE; At Risk of Poverty or Social Exclusion). Eszerint valóban csökkent a szegénység mértéke Magyarországon 2010 óta:
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2020-ban a lakosság 19,3 százaléka volt kitéve szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának. Az EU-s átlag 21,9%, a legrosszabbul Románia áll, ahol a lakosság 35,8%-a, a legjobban pedig Csehország, ahol a lakosság 11,5%-a van kitéve ugyanennek a kockázatnak. Magyarország a 12. helyen áll a rangsorban.
Ez az összetett szegénységi mutató három részindikátort foglal magában:
A statisztika azokat tekinti a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettnek, akik a három dimenzió közül legalább egyben érintettek. Mélyszegénynek pedig azokat, akik egyaránt érintettek mindhárom dimenzió által.
A KSH adatai szerint azok aránya a magyar lakosságban, akiket mindhárom mutató érint, vagyis mélyszegénységben élőnek tekinthetők, a következőképp alakul:
A mélyszegénységben élők számának látványos csökkenéséhez érdemes hozzátenni, hogy a munkaszegénység a közfoglalkoztatottakat nem érinti. Így a mélyszegénység három részindikátorából az egyik esetükben “kiesik”, ezért nem tekinthetőek mélyszegénységben élőnek, ám havi 81 ezer forintos bruttó átlagkeresetük messze elmarad a mediánbér 60 százalékától.
Fülöp Attila, majd Deák Dániel korábban arról beszéltek, hogy a mélyszegénységben élők aránya csökkent 23,4 százalékról 8,7 százalékra.
Az általuk említett adatok azonban nem a mélyszegénységre, hanem az összetett szegénységi mutatónak csak az egyik komponensére vonatkoznak: a súlyos anyagi deprivációra.
Súlyos anyagi deprivációról beszélünk, ha az alábbi 9 tétel közül legalább 4 megvalósul:
1. Évi egyhetes üdülés hiánya.
2. Váratlan kiadások fedezetének hiánya.
3. Anyai okból nincs személygépkocsija.
4. Hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralék.
5. Kétnaponta húsétel fogyasztásának hiánya.
6. Lakás megfelelő fűtésének hiánya.
7. Anyagi okból nincs telefonja.
8. Anyagi okból nincs mosógépe.
9. Anyagi okból nincs színes televíziója.
Az Eurostat és a KSH adatai alapján a súlyos anyagi deprivációban élők aránya a 2010-es 23,4%-ról 2018-ra 8,7%-ra, majd 2019-ben 8%-ra csökkent:
A számokból kiderül, hogy 2019-ről 2020-ra, ha kis mértékben is, de nőtt a súlyos anyagi deprivációban élők aránya (8,3%-ra).
Egy másik beszédes adat, amely tekintetében viszont kifejezetten nem áll jól Magyarország, a szegénységi rés.
Ez az arányszám megmutatja, hogy a szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők átlagos nettó jövedelme mennyivel marad el a szegénységi küszöbtől, tehát a mediánbér 60 százalékától. Vagyis minél nagyobb ez az arány, annál nehezebben tud valaki kitörni a szegénységből.
Míg 2010-ben például ez az arányszám 18,2 százalék volt, 2020-ban már 28,8 százalék. Gyerekek esetében ez az arány 36 százalék.
A KSH minden évben közli a háztartások életszínvonalára vonatkozó adatait is. Ebből 2020-ban kiderült, hogy a járvány hatására a roma népesség életszínvonala - amely a járvány előtt is jelentősen elmaradt az országos átlagtól - romlott:
Korábban a létminimum fogalma volt hivatott leírni azt, hogy mi az a küszöbérték, ami elégséges ahhoz, hogy egy háztartás tagjai biztosíthassák maguknak a folyamatos életvitellel kapcsolatos szükségleteik kielégítését.
A KSH 2011-ben megjelent, és a 2010-es évet értékelő kiadványában szerepelt becslés arra vonatkozóan, hogy hányan élnek a létminimum alatt. Akkor így fogalmaztak: „Becsléseink szerint e számított értéknél alacsonyabb jövedelemből élt 2010-ben a lakosság 37%-a.”
A KSH azonban 2015-ben szakmai okokra hivatkozva úgy döntött, hogy megszünteti a létminimummal kapcsolatos adatközlést. Ezután a Policy Agenda folytatta a létminimum számítást: a becsléseik szerint a létminimum alatt élt:
2019-től azonban - az adatközlés megváltozása miatt - a létminimumra vonatkozóan a Policy Agenda is csak előzetes adatokat közölt, amelyek alapján nem lehet biztonsággal megbecsülni a létminimum környékén élők arányát.
A Policy Agenda utoljára 2020-ban közölt előzetes adatokat, az előző évre vonatkozóan. Ebből kiderült, hogy