200 éve született Petőfi Sándor, a bicentenárium alkalmából számos esemény, megemlékezés, kiállítás, sőt, Rákay Philip égisze alatt még egy film is készül a legnagyobb magyar költőről - igaz, azt csak jövőre mutatják majd be, cserébe minden idők legdrágább magyar játékfilmje lesz.
Sőt, idén március 15-én Orbán Viktor miniszterelnök is a nagy magyar költőnek szentelte állami ünnepségen mondott beszédét.
Legújabb podcastunkban Lakner Zoltán politológussal, a Jelen főszerkesztőjével és Haszán Zoltánnal, a 444 felelős szerkesztőjével az orbáni beszéd hátteréről beszélgettünk. Többek közt arról, hogy a miniszterelnök a Petőfi-életrajz felmondása mellett feltűnően tartózkodott az aktuálpolitikai áthallásoktól, összességében pedig olyan beszédet mondott, amiből világosan kiderül: van egyfajta általános orientációs válság a Fidesz kommunikációjában. Így viszont legfeljebb annyit tudtunk meg: ha Petőfi ma élne, vélhetően fideszes lenne.
Nem Orbán Viktor azonban az első, aki Petőfi eszményét a saját képére formálja. Valójában a költő halála óta eltelt bő 170 évben számtalan politikai irányzat próbálta meg több-kevesebb sikerrel zászlajára tűzni Petőfit.
Az Blinken OSA Archívum éppen ennek bemutatására nyitotta meg március 22-én PETŐFI MINDEN IDŐBEN: A Petőfi-kultusz politikai változásai 1942 és 1956 között című kiállítását, emellett egészen májusig több programot (filmvetítéseket, színházi előadásokat, felolvasásokat és beszélgetéseket) is szerveznek, hogy minél több szemszögből mutassák be Petőfi emlékezetének történetét - ezekről itt lehet tájékozódni.
Petőfi Sándor alakja ugyanis kiemelten alkalmas arra, hogy minden utána következő történelmi kor piedesztálra emelje. Hogy miért, arról Mink András történésszel, a kiállítás egyik kurátorával beszélgettünk.
Mink András szerint a Petőfi-kultusz elsősorban arról szól, hogy mindazok, akik őt használják, alkalmatlanok arra, hogy a saját koruk kihívásainak megfeleljenek. Petőfi sok szempontból megkerülhetetlen, de mivel életműve befejezetlen, ezért alkalmas arra, hogy az egyes korok ideológusai megpróbálják saját céljaiknak megfelelő módon újra- és újraértelmezni azt.
A podcast itt hallgatható meg:
Az alábbiakban néhány példán keresztül mutatjuk be, milyen módokon használta a politikai propaganda Petőfi alakját.
“Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem büntetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodva ágálnak, ámítnak, sürögnek, gyarapodnak olyanok, akiket az a néhai isteni fiatal ember, aki haragudni is jobban tudott, mint mi, ha velük él, okvetlenül véresre ver. Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek omlanak és ömlenek. És egyszerre csak teljes vakmerőséggel már teljesen a magukénak hirdetik Petőfit éppen azok, akiket Petőfi legjobban utált. Népellenes urak, apáca-telepítő mágnás-asszonyok, cifra reverendás papok, s nagyurak galád szolgái jönnek elénk - Petőfivel. És azok, akiket Petőfi még jobban utált: a gyávák, az üres, hazug honfiaskodók és mindenek fölött a rossz írók, a tehetségtelenek.”
Ady Endre szavai, 1910-ből. A költő halála után alig több mint hat évtizeddel már olyan indulatok forrtak az akkor éppen forradalmárnak kikiáltott költő körül, amelyek jól mutatják, mekkora hatással volt az utókorra, és hányan, hányféleképp igyekeztek életművét a saját igényeik szerint alakítani és értelmezni. Néha azonban ezek az értelmezések meglehetősen megbicsaklottak, ugyanis az adott kor ideológiai irányzatába nem igazán lehetett beleerőltetni Petőfi szellemiségét.
Erre jó példa a következő, kifejezetten abszurd jelenet a Horthy-korszakból: 1922. december 22-én Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter törvényjavaslatot terjesztett be Petőfi Sándor emlékének törvénybe iktatásáról. Ugyanezen az ülésen Scitovszky Béla, mint a Ház elnöke, megemlékezett Petőfi születésének századik évfordulójáról, beszédében igyekezett a forradalmár Petőfi alakját a bethleni konszolidáció eszmei kereteibe beleerőltetni: „Forradalmi lélek volt... de keble szentegyházának oltárán a haza képe állott.. ." Cserti József ellenzéki kisgazda képviselő a beszéd végén bekiabálta: „Éljen Petőfi szelleme! Éljen a magyar népköztársaság!" Hatalmas botrány tört ki, többen sérelmezték a népköztársaság felemlegetését, Csertit rendreutasították, néhányan egyenesen azt követelték, hogy fosszák meg őt a mandátumától. Egy kormánypárti képviselő pedig „Éljen a magyar királyság!" felkiáltással reagált. Amit a jobboldali képviselők megtapsoltak.
A Petőfi-évfordulón tehát a nemzetgyűlésben taps fogadta a királyság éltetését.
Ez a zavarosság később sem változott. A költő alakját sokszor egymástól a legszélsőségesebb módon eltérő formában is felhasználták. 1939-ben a hungarista Sértő Kálmán Petőfi és a zsidók című verse így kezdődik:
“A zsidók szeretik Petőfit,
Az nem zsidózott, orrhangolják.
Nem, szegény Sándor, más baja volt,
Javában virágzott az osztrák."
Néhány évvel később, 1945-ben a Szabad Szó március 15-i lapszámában már az alábbi cikket találjuk:
Szabad Szó (Temesvár), 1945. március 15. (Forrás: Arcanum)
“Úgy látszik, 1848-ban is voltak olyanok, akik antiszemita jelszavakkal igyekeztek a zavarosban halászni, de Petőfi Sándor könyörtelenül szembefordult azokkal, akik a pesti zsidók között pogromot akartak rendezni” – olvasható az ünnepi cikkben.
Erre a sokszor zavaros Petőfi-képre világít rá a Blinken OSA Archívum kiállítása, amely ugyan egy viszonylag rövid időszakot (1942-1956) jelenít meg, de azon belül láthatunk példát arra, hogy milyen módon használták a nyilasok, és hogy a szociáldemokraták Petőfit, miként ünnepelt Horthy, Rákosi és Kádár, és hogyan használták ideológiai célokra a költő alakját.
Az eltérő keretezéseknek talán az egyik legszemléletesebb példája 1942. március 15-i megemlékezés.
A Hősök terén maga Horthy Miklós adományozott zászlót az ifjú leventéknek, a Délmagyarország tudósítása szerint “[a] főméltóságú urat és hitvesét a hatalmas tömeg lelkesen ünnepelte.”
Tolnai Világlapja, 1942. március 25. (Kép forrása: Arcanum)
Mindeközben azonban a Petőfi-szobornál Közép-Európa legnagyobb antifasiszta, háborúellenes tüntetését tartotta meg a Magyar Történelmi Emlékbizottság, amely soraiban tudta többek közt Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Darvas Józsefet, Szakasits Árpádot, Tildy Zoltánt, Veres Pétert és Kállai Gyulát is. 90 embert tartóztattak le, a rendőrség a Lánchídnál oszlatta fel a tüntetőket, megakadályozva, hogy a tömeg Kossuth-szoborhoz vonuljon. Az Emlékbizottság elnökét, Kovács Imrét április 7-én tartóztatták le, a folyamatos rendőri zaklatás miatt a bizottság tavasszal beszüntette tevékenységét, és feloszlott. A függetlenségi mozgalmat felszámolták.
1944 március 14-én Rákosi Mátyás tette fel a kérdést: kinek az oldalán harcolna Petőfi és Kossuth, hogy aztán meg is válaszolja: “Lelkesedve, pirosló arccal állana azok mellé, akik világszerte most készülnek a végső csatára, hogy megszabadítsák az emberiséget a legnagyobb veszéltől, ami eddig létét fenyegette: a fasiszta barbárságtól.”
Négy évvel később, 1948. január 10-én Rákosi az MKP funkcionáriusainak értekezletén már megnyertnek tekintette a csatát: “100 év óta először történik meg, hogy a magyar dolgozó nép meg tudja valósítani és tovább tudja fejleszteni mindazokat a célokat és eszméket, amelyeket Kossuth, Petőfi, Táncsics és az 1848-as haladó magyar nép maga elé tűzött. Az eddig elért gazdasági és politikai eredmények biztosítékai annak, hogy nemcsak megvalósítjuk a 48-as ideálokat, hanem tovább haladunk a népi demokrácia építésében a szocializmus útján.” A beszéd végén a hallgatóság “helyéről felállva sokáig tapsol és éljenzi Rákosi elvtársat”.
A centenáriumi év márciusában Nagy Imre, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: csak akkor lehetnek méltók Kossuth, Táncsics és Petőfi szelleméhez, “ha tántoríthatatlan hittel haladunk az általuk kijelölt úton a népi demokrácia felé… A magyar nép győzelemre vitte azt, ami 1848-ban elbukott.” Révai József, a Rákosi-korszak emblematikus kultúrpolitikusa beszédében pedig többek közt arra tért ki: "a száz év előtti magyar forradalommal kezdődött meg az, ami száz év multán a magyar demokráciával befejeződött."
Szabad Nép, 1948. március 17. (Forrás: Arcanum)
A forradalom örököseinek szerepében tetszelgő politikusok ideológiai vonalasságát egyébként jól példázza Révai esete Ferenczy Béni Petőfi-szobrával. A kiemelkedő tehetségű szobrász épp 1948-ban kapott felkérést a forradalom centenáriuma alkalmából, hogy készítse el a költő köztéri szobrát. A bemutatott tervek alapján azonban törölték a megrendelést, ugyanis a kor igényeinek nem felelt meg a túlságosan naturalisztikus, Petőfit pátosz nélkül, emberi gyarlóságában bemutató műalkotás. Ferenczyt Révai közbenjárására nem sokkal később a Képzőművészeti Főiskoláról is eltávolították. A szobor végül 1960-ban Gyulán talált magának helyet, 1972-ben pedig egy kópiáját kiállították a milánói Palazzo dell'Ambrosiana udvarán is, ahol a világ legnagyobb gondolkodóinak szobrai láthatóak. Ferenczy pedig iskolát teremtett Petőfi-ábrázolásával, ami nem felelt meg a kor kultúrpolitikájának.
1949. július 20-án, Petőfi halálának 100. évfordulója alkalmából tartott előadásán Horváth Márton, Révai jobbkeze, azaz a kultúrpolitikai vezetés második embere meghirdette a “Lobogónk, Petőfi” szlogent. Eddigre már nagyban zajlott a költő forradalmiságának teljeskörű kisajátítása.
Petőfi Sándor szobrának leleplezése, Miskolc, 1951. március 15. (Kép forrása: Fortepan / Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András fényképei)
Az 1947-ben bevezetett 10 forintos bankjegyre már Petőfi arcképét tették, 1949-ben azonban az alján a Kossuth-címert Rákosí-címer váltotta (és ott is maradt egészen 1957-ig, amikor is Kádár-címerre cserélték), a Budapest II. rádió ‘49 februárjától Petőfi Rádióként működött tovább, az 1945-ben lebombázott Horthy Miklós hídból 1952-es átadására Petőfi híd lett. Mindeközben azonban 1951-ben március 15-ét ismét munkanappá nyilvánították egy minisztertanácsi rendelettel, az iskolákban azonban ünnepségeket tartottak. 1954-ben megalakult a Petőfi Irodalmi Múzeum, egy évvel később pedig bemutatták a Föltámadott a tenger című monumentális történelmi kurzusfilmet, ami beleégette a fejünkbe a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavaló Petőfit – azt a hamis képet, amiről már a költő saját visszaemlékezései alapján is tudjuk, hogy sosem történt meg.
Petőfi szerepében Görbe János a Nemzeti Múzeum lépcsőjén (Föltámadott a tenger, 1953. Kép forrása: YouTube)
Ekkor azonban már érezhető volt az újabb forradalmi idők előszele. 1956 márciusában a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) pontokba szedte követeléseit, köztük sajtószabadságot, demokratikus választási rendszert és a halálbüntetés eltörlését politikai bűncselekmények esetében – és március 15. ismételt nemzeti ünneppé nyilvánítását.
A Kádár-korszakban azonban március 15. és a Petőfi-kultusz is visszaszorult, 1956 után a hatalom nem igazán akart forradalmi eseményeket ünnepelni. 1967-től Forradalmi Ifjúsági Napok néven kapcsolták össze a három egymást követő ünnepet (március 15 - 1848-as forradalom, március 21. – a Tanácsköztársaság kikiáltása, április 4. – a felszabadulás ünnepe). Az ünnep állami kiüresítése azonban épp az ellenkező hatást érte el a rendszer ellen lázadni akarók körében: 1972-ben így március 15-e nem is igazán az 1848-as események, hanem inkább az 1942-es háborúellenes tüntetés 30. évfordulójának ünneplése volt. A karhatalom is reagált, több száz embert állítottak elő.
Magyar Nemzet, 1972. december 31. (Forrás: Arcanum)
Az év végén azonban, Petőfi születésének 150. évfordulója előtt még díszünnepséget is szerveztek, ahol felszólalt többek közt Losonczy Pál, Illyés Gyula, sőt, Aczél György is. Ő egyebek mellett kifejtette:
“Sokan mondták már magukról, hogy ők Petőfi méltó örökösei, hogy koszorúikat ők helyezik joggal szobrai talapzatára. S nem kevesekről derült ki a múló évtizedek során, hogy méltatlanok voltak, hogy népellenes, nemzetrontó céljaik leplezésére vállaltak szerepet a Petőfi-ünnepségeket. Ám a leplezés a történelemben mindig lelepleződik… A legutóbbi másfél évtizednyi időben a magyar szellemi élet erői vitákban és elmélyült kutatómunkában megtisztították a Petőfi-képet a torzításoktól”.
És miután Aczél jelezte, hogy sokan próbálták meg magukat Petőfi örököseiként beállítani, elmondta, hogy ki tekinthető valóban annak.
“Mi már történelmi szövetségesünknek tudhatjuk a világ első népi államát és a világ valamennyi demokratikus mozgalmát. Petőfi vágyai valósággá váltak a Nagy Október megálmdott ‘véres napjaiban ‘, amelyek ‘az óvilágnak romjain az új világot’ megterem tették. A dátumok véletlen közelségén túl így teremt a történelem logikája szükségszerű kapcsolatot a költő születésének másfél évszázados és az első munkásállam — a Szovjetunió — fél évszázados évfordulója között.”
1973-ban azonban újra előkerültek a gumibotok, március 15. pedig olyan ünneppé vált, amit a hatalom igyekezett elnyomni, viszonylagos sikerrel, ugyanis a nyolcvanas évek közepéig lényegében eseménytelenül zajlottak le.
Nem véletlen, hogy Weöres Sándor 1973-ban, amikor megkérdezték, miben látja Petőfi aktualitását, úgy fogalmazott:
“Ma, sajnos, semmiben. Mert, mint gyermekkoromban — bár más előjellel — ma megint vitamindús tápszert főznek belőle, ahelyett, hogy meghagynák természetes édességnek és borzongató keserűségnek. Petőfit saját szobra takarja el: azelőtt a panthetikusan szónokló, esküre emelt kezű; ma a vékonypénzű forradalmár. Irodalompolitikánk Petőfi, Ady, József Attila hármasságát példaképpé aranyozza. Már pedig a költő nem szobor, nem demonstráció, hanem eledel; s a gipszet és aranyozást megenni nem lehet.” (Irodalomtörténet, 1973/1.)
1986-ban azonban ismét többezres tömeg tüntetett ezen a napon, egy évvel később az MSZMP PB határozata alapján március 15. újra nemzeti ünnep, 1988-tól munkaszüneti nap lett.
1989. március 15-én Budapesten, a Szabadság téren, a Magyar Televízió székházának lépcsőjén Cserhalmi György színész olvasta fel az aktualizált 12 pontot. A Kossuth téren beszédet mondott Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselője is. Többek közt azt mondta:
"Ezen a napon azt a kérdést kell feltennünk magunknak, vajon a politikai hatalom jelenlegi birtokosai közelebb vittek-e bennünket a március 15-ei eszményekhez. De vajon beszélhetünk-e nemzeti függetlenségről, amikor itt állnak városainkban az 1956-ban újramegszálló orosz csapatok? De vajon beszélhetünk-e politikai demokráciáról, ha több mint 40 éve nem tarthattunk szabad választásokat?"
Bár a Fidesz fiatal politikusa Nagy Imre temetésén mondott beszédével vált a rendszerváltás egyik meghatározó arcává, már március 15-én mondott beszéde beemelte valamelyest a köztudatba mint olyan szónokot, aki a demokrácia saját erőből való kivívásának fontosságát hangsúlyozta, egyebek mellett szabad választást, a szovjet csapatok kivonását és a munkásőrség feloszlatását követelve (a beszédből részeletek itt lehet meghallgatni).
2023. március 15-én Orbán Viktor miniszterelnök egészen máshogy értékelt:
“S magyarnak születni kötelességet jelent. Méltónak lenni a fajtánkhoz. Petőfi ezt olvassa a fejünkre naponta… A magyar szabadság hatalmas menete, bár tett néha vargabetűt, s olykor zsákutcába is tévedt az elmúlt 200 évben, ma is tart. És Petőfi Sándor ebben a menetben ma is itt van velünk…. Tartozunk neki. Ezért sohasem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből. Nem fogjuk hagyni, és nem is fog sikerülni, mert minden magyarban van egy kis Petőfi.”
Petőfi alakját és a 48-as forradalom emlékét tehát sokan és sokféleképp használták már.
A Petőfi nagyságát használó kicsinyességre pedig talán Babits Mihály mutatott rá leginkább, aki már 1923-ban, Petőfi születésének századik évfordulóján azt kérdezte:
“Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?”
A műsor elkészítéséhez rengeteg segítséget kaptunk a Blinken OSA Archívumától, Székely Katalintól és Zsámboki Miklóstól.
Címlapkép forrása: Fortepan / Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András fényképei
