Élőben, főműsoridőben, köztévén vagy sem: kik és hogyan vitáztak az elmúlt években?

2024. május 17. 16:17


Ezt a cikket 2024 májusában írtuk.
A benne lévő információk azóta elavulhattak.

Magyar Péter és Toroczkai László is különböző feltételekhez kötötte a választási vitákon való szereplést. Összegyűjtöttük, mi volt a gyakorlat a rendszerváltás óta.

Az utóbbi időben változatos vitafelkérésekről és elutasításáról lehetett hallani az önkormányzati és európai parlamenti választások kapcsán. A ma esti Partizán listavezetői vitára például a hat meghívott közül csak négyen fogadták el a meghívást, így Magyar Péter (Tisza Párt) és Deutsch Tamás (Fidesz-KDNP) pulpitusa valószínűleg üres marad.

Magyar Péter a 444-nek azt mondta, hogy bármelyik vitára elmenne, de azt “követeli”, hogy először a köztelevíziós vitát szervezzék meg. Az MTVA május 10-én közölte, hogy megszervezi a vitát, és a Fidesz jelezte is, hogy részt vesz rajta. Magyar azonban feltételekhez kötötte a részvételét, Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy

“előre jelzem, hogy a TISZA Párt nem fogadja el, ha nem élőben, vagy nem főműsoridőben kerül sor a vitára. Ahogy az sem elfogadható, ha egyszerre akarják leültetni mind a 11 listát állító pár listavezetőjét, hiszen úgy semmilyen érdemi vita nem folytatható és nem is tükrözné a pártok támogatottságának mértékét”.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom listavezetője hasonló feltételeket szavott, X bejegyzésében azt írta, hogy szerinte “élőben, főműsoridőben” kell vitatkoznia az összes EP-listavezetőnek egyszerre.

Ennek kapcsán összegyűjtöttük, hogy eddig milyen gyakorlatok és szabályok érvényesültek Magyarországon a televíziós miniszterelnök-jelölti és európai parlamenti viták során. A műsorokat annak fényében vizsgáltuk, hogy megfelelnek-e az ellenzéki politikusok mostani feltételeinek: élő műsorok voltak-e, főműsoridőben közvetítették-e őket, illetve hány résztvevővel zajlottak.

A köztévés viták fénykora

Köztelevízióban összesen négy alkalommal láthatott a magyar közönség politikai vitát a rendszerváltást követően, mindegyikre 2010 előtt került sor.

Először 1994-ben, az országgyűlési választás első fordulója előtt rendeztek ilyen jellegű vitát a pártok listavezetőivel. A Magyar Televízió stúdiójában Boross Péter akkori miniszterelnök és az MDF elnöke, Horn Gyula, az MSZP elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje, Torgyán József, az FKGP elnöke, Surján László, a KDNP elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vitázott.

A következő három országgyűlési választás során már csak miniszterelnök-jelöltek ültek le egymással: az egyik fél mindhárom alkalommal Orbán Viktor volt, aki 1998-ban Horn Gyulával, 2002-ben Medgyessy Péterrel, 2006-ban pedig Gyurcsány Ferenccel vitázott.

Míg az 1994-es és a 2006-os vitát az MTVA stúdiójában szervezték, az 1998-as és 2002-es miniszterelnök-jelölti viták egyetemi helyszínen, tanulói közönség előtt zajlottak (de mindkettőt élőben közvetítette a köztelevízió).

A rádiózásról és televíziózásról ekkor az 1996. évi I. törvény rendelkezett, ez alapján “televízióban a 18 óra 30 perc és 21 óra 30 perc közötti időszak” tekinthető főműsoridőnek. Az első két vita kapcsán nem találtuk meg a kezdés pontos időpontját, azonban mindkét esetben délutáni forgatásról számoltak be, az Orbán-Medgyessy és Orbán-Gyurcsány vita viszont már biztosan ebben az időszakban került a nézők elé.

Érdekesség továbbá, hogy már 2002-ben felmerült a maihoz hasonló aggály, ekkor ugyanis a köztévé mellett a TV2 kereskedelmi csatorna is műsorra tűzte a vitát, ami a Fidesz kifogásolása alapján Medgyessynek kedvezően mutatta be az eseményeket, míg Medgyessy a Magyar Televízióról mondta ugyanezt.

2010 utáni átalakulás

A második Orbán-kormányt követően egyetlen politikai vitát sem lehetett látni a köztelevízió adásaiban. A viták szervezését azonban 2018 után fokozatosan átvették más médiumok, mint az RTL Klub, az ATV és a Partizán. Azóta összesen négy miniszterelnök-jelölti és egy európai parlamenti listavezetői vitát közvetítettek.

Az új médiatörvény nem rendelkezik az előzőhöz hasonló szigorúsággal a főműsoridőről, azonban, mivel ezalatt a legnézettebb időszakot kell érteni, amikor a napi teendők elvégzése után a legtöbben ülnek a képernyők elé, így továbbra is ezt az idősávot tekintettük annak. A 2018 óta szervezett politikai viták mindegyike megfelelt ennek az idősávnak, több vita kezdődött a műsoridő legelején 18:30-kor, a legkésőbbi felvétel pedig 20:25-kor indult, és kivétel nélkül mindegyik élő közvetítésben volt követhető.

A pártrendszer átalakulása miatt már szinte mindegyik vitán több résztvevő jelent meg. Egyetlen alkalom volt csak, amikor a 2010 előtti vitakultúrához hasonlóan két szereplő csapott össze: 2021-ben a harmadik miniszterelnök-jelölti vitán az RTL Klubon, ahol az előválasztás második fordulójába bejutó Márki-Zay Péter és Dobrev Klára vitázott, amelyet a nézettség csúcspontján a lakosság 11,8 százaléka követett figyelemmel.

A viták felépítése általában hasonló volt, a beszélők sorrendjéről sorsolással döntöttek, és a szereplőknek lehetőségük volt a műsor elején, illetve végén is 1-2 percben szabadon beszédet mondani, míg a köztes időben a témák szerinti blokkokban meghatározott időtartammal válaszoltak a kérdésekre.

Az eddigi gyakorlat alapján tehát kijelenthető, hogy a politikai vitákra általában főműsoridőben, élő adásban kerül sor. 11 fős vitára eddig nem volt példa Magyarországon, azonban az európai parlamenti viták esetén az összes listavezetőt meghívták, így ez sem mond ellent a szokásoknak.

Címlapi illusztráció: Barczikai Fanni

A szerzőről

Barczikai Fanni

Barczikai Fanni

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológus, az ELTE-BTK mesterszakos hallgatója. Az Achilles Data nemzetközi oknyomozó újságíró program díjazottja és a Pelikán Projekt okleveles újságírója. A Lakmusz csapatához 2024 márciusában csatlakozott.

Kövess minket

Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kéthetente csütörtökön küldjük neked a legfontosabb cikkeinket, kiegészítve újságíróink személyes ajánlásaival: érdekességek, programok, podcastok, könyvek, filmek. Ha szeretnél képben lenni a legfrissebb dezinformációs trendekkel, iratkozz fel a Lakmusz hírlevelére!

A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.
Bővebb információkért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat!