Apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek burkolóznak hallgatásba vagy fordulnak el egymástól, mert mást gondolnak Oroszország ukrajnai háborújáról. A Szétrombolt kapcsolatok című dokumentumfilm megmutatja, hogyan szakít szét családokat a propaganda. 

 

“Hét kilót fogytam és antidepresszánsokat szedek, hogy legalább aludni tudjak”

– mondja a Szentpéterváron gyerekorvosként dolgozó Renata, akinek nemcsak az egészsége, de lassan a családi élete is rámegy a február óta zajló orosz-ukrán háborúra. A fiatal lány bűntudatával küzd, amiért a saját országa feldúlja ukrán barátai otthonát. Kisvárosban élő édesanyja azonban megrögzött patrióta, aki feltétel nélkül elfogadja, amit Putyintól a tévében hall. Azt például elképzelhetetlennek tartja, hogy Bucsában orosz katonák öltek volna meg civileket - amikor a lánya fotókat és videókat küldött az esetről, ő az orosz tévében hallott magyarázatokat küldte vissza válaszul.  

“Elhatároztam, hogy inkább nem beszélek vele egy hónapig, mert ezt egyszerűen nem bírom érzelmileg” - mondta Renata, aki szerint olyan,

mintha egy fal választaná el őt az anyjától, amit lehetetlen bizonyítékokkal áttörni.

Az anya-lánya történet csak egyike annak a hét családi konfliktusnak, amelyeket az orosz újságíró és filmrendező, Andrei Losak legújabb dokumentumfilmje, a Broken Ties (Szétrombolt kapcsolatok) bemutat. A másfél órás interjúfilm június végén debütált eredeti nyelven a Current Time csatornáján, azóta közel 2 millióan látták. 

A filmet a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) magyar és angol felirattal vetíti november 29-én, 18 órakor a Bem moziban, január végén pedig a fesztiválon is.

Vinera és Renata (Szétrombolt kapcsolatok, BIDF)
 

A Current Time csatorna az amerikai kormány támogatásával működik, ezt a csatorna honlapján jelzik, ahol azt is kiemelik, hogy a támogatás nem befolyásolhatja az újságírói munkájukat. Losak korábban több projekten is dolgozott együtt a Current Timeszal (például az orosz internet történetét bemutató Internyet dokusorozaton és egy rockzenekar szólásszabadságért való küzdelmét ábrázoló Let it Burn című filmen). 2019-ben azonban az orosz kormány külföldi ügynökként bélyegzett meg mindenkit, aki külföldi támogatást kapó szervezettel dolgozik – mondta Losak az Economistnak. Majd hozzátette, hogy egész életét Moszkvában élte le és itt is tervezett tovább dolgozni, az általános mozgósítás és az alkotói szabadság korlátozása elől azonban az invázió után pár nappal egész családjával Tbilisibe menekült. 

A rendező a Szabad Európa júliusi interjújában azt mondta, hogy a Krím megszállása óta foglalkoztatja, hogyan hat az emberek legközelebbi családi kötelékeire, partneri kapcsolataira az ország erőszakos külpolitikája, elsősorban Ukrajnával kapcsolatban. Losak szerint a feszültség nem az invázióval kezdődött, hanem évek óta része az orosz családok mindennapjainak. (Ez finom utalásokon keresztül is érződik a filmben: például az egyik interjúalany lakásán – mintha megállt volna az idő – egy 2015-ös falinaptár lóg.) A mostani, totális háború azonban egyszerre kényszerítette kimondásra a politikai szimpátiákat és betonozta be a családtagok közötti frontvonalat: 

ki akarná felhívni az anyját, ha az úgy köszön bele a telefonba, hogy “halló, fasiszta?”

Ez a mondat a filmben a korábban az orosz hadseregben szolgáló Slavenijből szakadt fel, aki nehezen éli meg, hogy a saját anyja árulónak tartja, amiért nem hajlandó részt venni a háborúban. "Pedig mennyivel jobb lenne azt hallani tőle, hogy kibaszott őrültség, ami most a világban megy és hogy vigyázz magadra."

Az orosz társadalom háborúval kapcsolatos attitűdjeit vizsgáló fókuszcsoportos interjúk és felmérések is a közvélemény hasonló megosztottságáról számolnak be. A Levada Központ szeptemberben megjelent tanulmánya szerint “február 24-e után régi barátok vesztek össze, szülők és gyerekek fordultak el egymástól, tanárok és diákok kezdték egymást feljelenteni”. Az orosz társadalom többsége támogatja az orosz fegyveres erők ukrajnai tevékenységét, ez az arány pedig március és június között alig változott a felmérések szerint:

• az invázió után a megkérdezettek 53 százaléka támogatta határozottan, 28 százalék pedig többnyire;
• három hónappal később ez 47 és 28 százalékra csökkent.

A Krím félsziget 2014-ben történt Oroszországhoz csatolásához képest a mostani konfliktus azonban inkább vált ki vegyes érzelmeket: a kutatások azt mutatták, hogy a nemzeti büszkeség érzése mellett a félelem és a szorongás is felütötte a fejét még a harcot aktívan támogatók körében is.

A Szétrombolt kapcsolatok dokumentumfilmben Losaknak úgy sikerült megszólaltatnia a háború miatt egymással összekülönböző feleket, hogy közben nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy a film a párbeszéd alapja lehet – nyilatkozta a Szabad Európának. Azt is elmondta, hogy a legtöbb jelenetet úgy vették fel, hogy a szereplők külön-külön beszéltek a rendezővel (volt, hogy csak a webkamerán keresztül), mert a közös beszélgetés nem működött. Ez sok esetben a földrajzi távolság miatt sem volt lehetséges: a filmben megszólaló fiatalok közül többen már korábban nyugatra költöztek, mások pedig az invázió után kerestek átmeneti menedéket a szomszédos országokban. A szétszóródott családtagok miatt a film változatos helyszínekről jelentkezik be: a tbilisi metróból, egy londoni háborúellenes tüntetésről, egy Ural-menti kisváros élelmiszerhiányos ábécéjeből vagy éppen egy harkivi óvóhelyről. Losak saját felvételei mellett erőteljesen támaszkodik az eseményeket közvetlen résztvevőként dokumentáló amatőr, helyszíni videókra is (az orosz-ukrán háborúnak névjegyévé vált, hogy a közösségi médiában szinte élőben lehet követni az eseményeket).

A film a február 24-i eseményekre való visszaemlékezésekkel indít. Renata, a fiatal szentpétervári gyerekorvos felidézi, amikor Telegramon és Vkontaktén először látta a háborúról szóló híreket. A bűntudat azonban akkor hatalmasodott el rajta, amikor egy ukrán ismerőse betagelte őt  az égő házukról készült felvételen, hogy “nézd, mit tett az otthonommal a hadseregetek”. Míg Renata reggelente a YouTube-on követi a háború fejleményeit, addig a kalinyingrádi Baltyijszki kisvárosban élő anyja, Vinera kizárólag a tévéből tájékozódik, és ahhoz is ragaszkodik, hogy nem háború, hanem speciális hadművelet zajlik. “A második világháborúban későn reagáltunk, hittünk a különféle ígéreteknek, most időben kezdtünk cselekedni, ezért léptünk először” – hangzik álláspontja, miközben az orosz elnök beszédét sugározza a készülék a háttérben. 

A közép-oroszországi Szamarában élő hegedűművész, Galina elhatározta, hogy nem áll szóba senkivel, aki támogatja Oroszország katonai beavatkozását – ezzel csak az a baj, hogy férje, Vladimir, a nyugdíjazott nyomozó is pontosan ezt teszi. Az együttélés lassan egymás elkerülésének rutinjába merevül, ez az állapot azonban tartósan nem kielégítő egyiküknek sem. “Ő mindig tévét néz, míg én inkább az interneten szörfölök. Külön szobába költöztünk, elég nagy a lakás, mindenki éli a saját életét. Amikor összefutunk a konyhában vagy az előszobában, veszekszünk" – mondja a feleség. 

Galina (Szétrombolt kapcsolatok, BIDF)

A londonban élő pszichológus, Natalia, szintén nem találja a hangot idős, nyugdíjas édesanyjával, őket azonban több száz kilométer választja el egymástól. A több évtizede praktizáló Natalia azonban nem adja fel, és telefonhívásról telefonhívásra próbál behozni olyan szempontokat kettőjük háborúról való beszélgetéseibe, amelyek az orosz propagandaműsorokban nem hangzanak el. “Olyan ez mint egy szekta” – magyarázza a pszichológusnő – “amikor egy önbecsülését vesztett, önértékeléssel küzdő emberrel elhitetik, hogy akár megmentő is lehet: felszabadíthatod a hazádat a fasizmus alól.” Míg Natalia mindent megtesz, hogy közös alapokat teremtsen (például egy honlapot is összeállít az ukránokról terjedő mítoszok eloszlatására), édesanyja nem tűnik meggyőzhetőnek. A rendező azonban nem elégszik meg azzal a kézreálló megfejtéssel, hogy mindenkit kizárólag a médiafogyasztása határoz meg. Az idős nő a kamerának élete egyik meghatározó élményét is elmeséli, amikor gyerekként a náci internálás elől mentette ki a szovjet hadsereg. Később szintén az oroszok voltak azok, akik munkát és otthont kínáltak neki, emiatt pedig – bármennyire is elégedetlen az ország jelenlegi vezetésével – a hazaszeretete és ragaszkodása mindennél erősebb. 

A dokumentumfilmben minden szereplő meg van győződve saját igazáról, amelyet csak ritkán tud felülírni az egymáshoz való kötődés. Nyizsnyij Tagil húsfeldolgozó üzemében dolgozó Tatiana például sokáig viaskodott magában, mit kezdjen az örök lázadó lányával, aki Oroszország ukrajnai beavatkozásáról is mást gondol, mint amit szerinte kellene. A lány, Alisa, a társadalmi problémák iránt érzékeny művészként több háborúellenes, köztéri akciót talált ki és hajtott végre. Miután a helyi újság beszámolt ezekről, ellepték a fenyegető üzenetek. “Az egyik énem el akarta verni egy erős szíjjal vagy a sarokba állítani egy orosz történelemkönyvvel, hogy azt elemezve jusson a helyes következtetésre. A másik énem viszont csak át akarta ölelni, mert már nagyon hiányzott. Amikor találkozunk, magamhoz szorítom, és úgyis minden el van felejtve” –  mondta Alisa anyja, aki szerint viszont a család fekete bárányával se a férje, se a másik lánya nem kezdeményezné a kapcsolatfelvételt. 

Tatiana és Alisa (Szétrombolt kapcsolatok, BIDF)

A háború elől Lipcsébe költözött házaspár, a szoftverfejlesztő Artem és a médiában dolgozó Katerina kapcsolatát azonban még közös gyerekeik se tudták megmenteni. A háborút támogató férj szerint egyelőre a gyerekek érdekében az “alapvető otthoni funkcióikat” el tudják még látni, de a feleségével való beszélgetésekből már “semmi öröm nem származik”. Katerina szerint az egymás mellett élésnek azonban nincs értelme, különböző világokban találták magunkat, amik nem vágnak egybe. “Sok barátunk azt mondta, nem érdemes a politikán veszekedni, egyáltalán nem lényeges. Hát számomra lényeges. Olyan univerzális értékekről van szó, amelyre a teljes életem épül.” 

Artem és Katerina (Szétrombolt kapcsolatok, BIDF)

A film több szereplője is beszélt arról, hogy nehéz és kockázatos volt kamera elé állnia. A városi filharmonikus zenekarban hegedülő Galina például el is veszítheti az állását, mert az interjúban nyíltan vállalta háborúellenes álláspontját. A mai Oroszországban nem kell sok ahhoz, hogy a rendőrség elővegyen valakit: a békért némán, egy fehér rózsával a kezében tüntető Alisát például még a forgatás alatt, az orosz hadsereg diszkreditálásának vádjával állították bíróság elé. 

A szétrombolt kapcsolatok azonban nem feltétlenül a családon belül rendeződnek újra a helyükre – erről árulkodik a film Győzelem-napi megemlékezést bemutató monumentális zárójelenete. Amikor a kamera végigpásztázza az ünnepély Vörös téren felsorakozó résztvevőit, felismerjük köztük a filmben az ukrajnai háború mellett kiálló férjeket, apákat és anyákat is. Őket azonban már a családjuk nélkül, egy nemzetközösség tagjaiként látjuk viszont: ki-ki katonasipkát ölt, feltűzi magára a Szent György-szalagot, és beleolvad a tömegbe a legnagyobb orosz ünnepen.  

A filmet a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) magyar és angol felirattal vetíti november 29-én, 18 órakor a Bem moziban, január végén pedig a fesztiválon is.