Hibás inflációs adatokkal bírálta Orbánt egy ellenzéki képviselő az azonnali kérdések órájában

Szakács László DK-s képviselő úgy beszélt a magas inflációról, mintha az a régióban egyedül Magyarországon lenne probléma. Pedig több környező országban is hasonló vagy jóval magasabb az inflációs ráta, mint nálunk.

December 6-án volt az előző év utolsó alkalma a Parlamentben, amikor ellenzéki képviselők a nyilvánosság előtt kérdéseket tehettek fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az azonnali kérdések órája keretében.

A 2021 nyarán az MSZP-ből a DK-hoz igazolt Szakács László a magas infláció, a forint gyengülése és a dráguló élelmiszerárak miatt kritizálta a miniszterelnököt és kormányát, felelősök megnevezését követelve, amiért “a környezetünkben az összes többi országban 4-essel kezdődik az infláció, nálunk ez 6-6,5-7 százalék környékén van.”
 

“Tisztelt Képviselőtársam! Azt hiszem, a számok tekintetében téved” - vágott vissza Orbán, mielőtt reagált volna Szakács felvetésére, azzal hárítva el a kritikát, hogy nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi trend a magas infláció.
 

Orbánnak volt igaza


A vitatott adatokat ellenőrizve kiderült, hogy Szakács nem mondott igazat, amikor azt állította, a környező országok mindegyikében “4-essel kezdődik az infláció”.

Dr. Szakács László, a DK - egyelőre még az MSZP-frakcióban ülő - országgyűlési képviselője. Fotó: Kovács Attila/MTI

Az Eurostat akkor legfrissebb, 2021. november 17-én megjelent jelentése szerint Magyarországon 6,6% volt az infláció októberben. Ebben a hónapban a velünk szomszédos 7 ország közül:
  • Valójában csak egy országban kezdődött 4-essel az infláció (Szlovákia: 4,4 százalék), és három országban volt 4 százaléknál is alacsonyabb (Szlovénia: 3,5 százalék, Ausztria:  3,7 százalék, Horvátország: 3,9 százalék).
  • A három másik szomszédunk közül Romániában (6,5 százalék) és Szerbiában (6,6 százalék) a magyarral közel azonos szinten állt az inflációs ráta, Ukrajnában pedig jóval magasabb, 10,9 százalékos volt az infláció.
Sárgával jelölve a Magyarországgal szomszédos országok

Szakács László felszólalása után néhány nappal az Eurostat publikálta friss, tagállami adatokat összegző inflációs jelentését, amiből szintén látszik, hogy általános az emelkedés: az EU-ban átlagosan 5,2 százalék volt a novemberi infláció, amelyet a 7,5 százalékra emelkedett magyar szint messze túlszárnyalt. Négy szomszédos országban tényleg 4-essel kezdődött az inflációs ráta, viszont Romániában (6,7 százalék), Szerbiában (7,5 százalék) és Ukrajnában (10,3 százalék) ennél ebben a hónapban is jóval magasabb szinten maradt.
 
 
 
Miután e-mailben elküldtük neki cikkünk állításait, Szakács László így reagált a leírtakra: „Az azonnali kérdés műfaja nem minden esetben engedi meg - és talán nem is célravezető-, hogy a rendelkezésre álló rövid időben (2 perc kérdés és 1 perc viszontválasz) sorról sorra idézzük fel az Eurostat adatait. A politikai figyelemfelhívás a célja.”
 

Hozzátette, a politikai figyelemfelhívás a felszólalása esetében „annak szólt, hogy a környező országokban alacsonyabb inflációs ráta van, kifejezetten az EU-s országokban”, ami szerinte „világos tendencia”, ráadásul úgy, hogy Nyugat-Európában - Magyarországgal ellentétben - nem rögzítik hatóságilag az energiaárakat.

Címlapi kép: Kovács Attila/MTI

Neuberger Eszter
Közel tíz éve dolgozik újságíróként, ezalatt megfordult már a hvg.hu, a 2019 végén megszűnt Abcúg és a 444 szerkesztőségeiben. A tényellenőrző munka előtt leggyakrabban oktatási, egészségügyi és szociális témájú cikkeket publikált.