Kellett-e csalás az újabb kétharmadhoz?

Az országgyűlési választásokkal kapcsolatban mind az ellenzéki, mind a kormányoldalon többen beszéltek arról, hogy történtek csalások.
  • Mik voltak a Tiszta szavazás kampány tapasztalatai?
  • Milyen mértékű lehetett a csalás? Ki és hogyan követte el?
  • Hogyan lehet fellépni ellene, és lesz-e következménye?
  • Tényleg ezen múlhatott a kétharmad?

Erről beszélgetünk meghívott vendégeinkkel, Bálint Mónikával, a Civil Kollégium Alapítvány ügyvezetőjével és Sanyó Ádám adatelemzővel.
 

 
Zöldi Blanka
Zöldi Blanka, a Lakmusz főszerkesztője közel tíz éve dolgozik újságíróként. 2014-ben az Origónál kezdte pályáját, majd az Abcúgnál dolgozott, később pedig Brüsszelben foglalkozott gazdasági újságírással. 2017-től a Direkt36 oknyomozó központ újságírója, majd szerkesztője volt. Részt vett több nemzetközi nyomozásban és az Orbán család állami üzleteinek feltárásában. Óraadóként rendszeresen oktat egyetemeken, oknyomozó újságírás kurzust tartott például az ELTE-n és a Metropolitan Egyetemen.