Ki keres többet? Az orvosok vagy Pintér Sándor?

Takács Péter egészségügyi államtitkár az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy az orvosok többsége többet keres, mint a miniszter. Ha az alapbért nézzük, ez nem igaz: még a legtapasztaltabb orvosok bére sem éri el Pintérét. A fizetést minősítés alapján vagy jelentős pluszmunkával tornászhatják feljebb.


„Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen” – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót február 5. vasárnap délután Takács Péter egészségügyi államtitkár és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

A sajtótájékoztatóval a Magyar Orvosi Kamara (MOK) előző napi közgyűlésére reagáltak. A közgyűlésen a MOK arról döntött, hogy nyomásgyakorlásba kezd az általuk követelt egészségügyi reform kikényszerítése érdekében.

Takács Péter ezt felelőtlen lépésnek nevezte, és arról beszélt, milyen sokat tett a kormány az elmúlt években az egészségügyért, többek között az orvosok béremelésével.

Ezzel összefüggésben jelentette ki az MTI beszámolója szerint, hogy “az orvosok többsége többet keres havonta, mint az ágazatot vezető miniszter, az államtitkárról ne is beszéljünk”.

Hétfő délután megkérdeztük az egészségügyért felelős Belügyminisztériumtól, milyen adatokra alapozta az államtitkár ezt az állítását, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A továbbiakban ezért a nyilvánosan hozzáférhető információk segítségével vizsgáljuk meg, hogyan aránylik az orvosok fizetése Pintér Sándor belügyminiszteréhez.
  • Megnézzük, mit lehet tudni a miniszteri és az orvosi fizetésekről.
  • Összehasonlítjuk ezeket egymással.
  • Végül bemutatjuk, miért van némi bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mit mondott pontosan Takács Péter a sajtótájékoztatóján.

Legfontosabb megállapításunk, hogy még a bértábla legmagasabb fokozatában lévő orvosok alapbére sem éri el a miniszteri illetményt.

A legtapasztaltabb orvosok fizetése is csak akkor haladhatja meg Pintér Sándor belügyminiszterét, ha plusz juttatásokat kapnak vagy ha jelentős mennyiségű többletmunkát végeznek.


Mennyit keres Pintér Sándor?

A miniszterek és államtitkárok fizetését Orbán Viktor szabadon határozhatja meg.

A kormány honlapján elérhető tájékoztatás szerint Pintér Sándor belügyminiszter havi illetménye 2022. május végétől bruttó 2.632.800 forint.

A miniszternek emellett személyes használatra is biztosítanak egy Mercedes S430 típusú gépkocsit.

2022 második felében bruttó 121.644 forint cafetéria-juttatásban is részesült Pintér Sándor, de az nem derül ki a dokumentumból, hogy idén is kap-e ilyet.

A miniszterek egy kormányrendelet alapján egyéb, nem pénzbeli juttatásokat is igénybe vehetnek, például térítésmentes kiemelt egészségügyi ellátást vagy gépjárművezetőt, és magáncélra is használhatják a repülőtéri kormányvárót. Az szintén nem derül ki a nyilvánosan közzétettek alapján, hogy Pintér ilyen nehezen számszerűsíthető juttatásokban részesül-e.

Takács Péter államtitkár a kormány honlapján fellelhető információk szerint havi bruttó 1.974.600 forintot keres és egy 2019-es Skoda Kodiaq-ot használ.


Mennyit keresnek az orvosok?

Az állami egészségügyben dolgozó orvosok bérét a kormány az egészségügyi szolgálati jogviszony 2021-es bevezetésével párhuzamosan három lépcsőben megemelte.

A 2023. január 1-től érvényes bértábla szerint egy kezdő orvos alapilletménye havi bruttó 687.837 forint, a bértábla tetején lévő, legalább 41 éve praktizáló orvosé pedig 2.380.057 forint.

A legjobban kereső orvosok alapbére is több mint 250 ezer forinttal marad el Pintér Sándor fizetésétől, így ha csak az alapbéreket hasonlítjuk össze, akkor egyértelműen nem igaz, hogy az orvosok többsége jobban keres a miniszternél.

Az államtitkári fizetést a legalább 36 éve pályán lévő orvosok alapbére haladja meg.

Az illetmény a törvény szerint az orvosok munkájának éves minősítése alapján legfeljebb 20 százalékkal növelhető. Azonban még 20 százalékos pluszt feltételezve is csak a legalább 41 éve pályán lévő orvosok fizetése (2.856.068) éri el a miniszteri alapbért.

Hogy az illetményen felül milyen juttatásokat kaphatnak az orvosok, azt az országos kórház-főigazgató 2021-es utasítása határozza meg.

Elég sok jogcímen lehet pluszpénzhez jutni az egészségügyben, így például
  • képesítési pótlékra,
  • vezetői juttatásra,
  • műszakpótlékra,
  • kirendelési díjra
  • vagy az illetményük legfeljebb 15 százalékának megfelelő szakterületi támogatásra

lehetnek jogosultak.

A minősítés mellett azonban a legjelentősebb keresetnövelési lehetőség az ügyeleti díj. Az utasítás bruttó 6000 forintban határozza meg az ügyelet óradíját, a szakvizsgával nem rendelkező rezidensek ennél kevesebbet, 4200 forintot kapnak ügyeleti alapdíjként.

Az alap óradíj 15, 30 vagy 45 százalékkal emelkedhet, ha az orvos magas leterheltségű kórházban és/vagy magas leterheltségű szakmában lát el ügyeletet. Az utasítás szerint a Semmelweis Egyetem érsebészetén például már bruttó 8700 forint az ügyelet alapdíja.

Az ügyeleti díj hétvégén és pihenőnapokon 20 százalékkal emelkedik, és további 20 százalékkal magasabb akkor, ha az orvos „önként vállalt többletmunka” keretében, azaz a kötelezően beosztható heti 48 munkaórája felett látja el az ügyeletet.

Egy magas leterheltségű kórházban és osztályon, hétvégén, többletmunka keretében vállalt ügyelet óradíja így bruttó 12 528 forint (6000*1,45*1,2*1,2).

Mindezek mellett az sincs kizárva, hogy egy állami egészségügyben alkalmazott orvos - külön engedéllyel - másodállást vállaljon egy magánkórházban. Takács Péter azonban kifejezetten a kormányzati béremeléssel összefüggésben beszélt az orvosi fizetésekről, így a magánszektorból származó esetleges mellékjövedelmektől a továbbiakban eltekintünk.


Akkor most mi a helyzet?

Hogy a lehetséges állami pluszjuttatásokkal együtt mennyit keresnek az orvosok, mennyi az átlagbér és mennyi a mediánbér (ami alapján meg lehetne mondani, hogy az orvosok „többsége” mekkora összeget visz haza), arról nincsenek nyilvánosan elérhető adatok.

Mivel a legújabb bértábla év elején élesedett, elméletileg is csak a február elején kiutalt januári fizetésekről lehet információja a kórházaknak vagy az Országos Kórházi Főigazgatóságnak.

A MOK kérdésünkre azt válaszolta, hogy hiteles adatokat csak a bértábla tartalmaz.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a miniszteri fizetéseknél is csak az alapbér van feltüntetve, az egyéb juttatások nem, így az alapbéreket érdemes összehasonlítani.

Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke is azt mondta, nem ismer kimutatást az orvosok részére ténylegesen kifizetett összegekről.

Szabad elképzelhetőnek tartja, hogy a bértábla tetején lévő orvosok fizetése meghaladhatja a miniszterét, de szerinte nem reális feltételezés, hogy ez az orvosok „többségére” igaz.

Hogy érzékeltessük a nagyságrendeket, kiszámoltuk, mennyivel emelkedik a különböző fizetési kategóriákba tartozó orvosok fizetése havi 32, illetve havi 64 óra ügyelettel, különböző leterheltségi szinteken. Minden esetben azt vettük alapul, hogy a vállalt ügyeletek fele esik hétvégére vagy pihenőnapra, a 64 órás becslésnél pedig úgy számoltunk, hogy a 64-ből 32 óra a többletmunka keretében (tehát plusz 20 százalékkal drágábban) végzett ügyelet.

„Alacsony terheltségű” ügyeleten, 6000 forintos alapdíjjal 32 órányi ügyelet bruttó 211.200 forinttal, 64 óra pedig 464.640 forinttal emeli meg az orvosok havi bérét (kivéve a rezidensekét, mert nekik alacsonyabb az ügyeleti alapdíjuk).

„Magas terheltségű” ügyelet, tehát 8700 forintos alapdíj esetén 306.240 és 673.728 forinttal emelkedhet a fizetés.

Ezeket az összegeket a bértáblában szereplő alapilletményekhez hozzáadva azt kapjuk, hogy jelentős ügyeleti mennyiséggel is csak a legtapasztaltabb orvosok fizetése lépi át a miniszteri alapbér szintjét.

A minősítés és a pótlékok eredményeképp elméletben persze fiatalabb orvosok is kereshetnek ennél többet, de ezzel együtt túlzásnak tűnik, hogy az orvosok többsége többet visz haza, mint Pintér Sándor.


Tényleg ezt mondta az államtitkár?

A Takács Péter által vasárnap elmondottakról csak másodlagos forrásból tudtunk tájékozódni.

A legtöbb sajtótermék az állami hírügynökség, az MTI tudósítása alapján számolt be Takács sajtótájékoztatójáról.

Az MTI szerint az államtitkár a konkrét béreket is ismertetve jelentette ki azt, hogy “az orvosok többsége többet keres havonta, mint az ágazatot vezető miniszter, az államtitkárról ne is beszéljünk”. A mondat második fele az eredeti szövegben is idézőjellel szerepel, ami arra utal, hogy a tudósító itt szó szerint idézi Takácsot.

Az azonban nem derül ki az MTI-hírből, hogy milyen „konkrét béreket” ismertetett az államtitkár. A sajtótájékoztatóról nem találtunk teljes felvételt a kormány honlapján, Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján, és sehol máshol sem. Néhány tévéstáb forgatott az eseményen, de az M1, az RTL, az ATV és a TV2 sem vágta be híradóiba ezt a szövegrészt az államtitkártól.

Teljes bizonyossággal tehát nem tudtunk meggyőződni arról, pontosan hogyan fogalmazott az államtitkár az orvosbérekről, és milyen számokkal próbálta alátámasztani állítását.

Ugyanakkor az a fordulat, hogy „az orvosok többsége többet keres, mint a miniszter” szerepel a Magyar Nemzet MTI-étől függetlennek tűnő tudósításában is.

A Medical Online már némileg másképp idézi ezt a részt. Szerintük Takács arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kezdő orvos több mint 600 ezer, egy negyven éve dolgozó doktor pedig több mint kétmillió forintot keres. „Ez több, mint az ágazatot vezető miniszter, és messze több, mint az államtitkár fizetése” – mondta a szakportál szerint Takács.

Ehhez a képest a Telex cikke csak azt a kijelentést tulajdonítja Takácsnak, hogy „vannak orvosok, akik többet keresnek, mint az államtitkárok”. Miniszteri fizetésről itt nem esik szó, ahogy arról sem, hogy az orvosok „többsége” keresne jobban az ágazat irányítóinál.

Mindezek alapján nem lehet kizárni, hogy az MTI tudósítója értett félre valamit, és Takács Péter valójában nem azt mondta, hogy az orvosok többsége jobban keres Pintér Sándornál.

Ettől függetlenül ellenőrzésre érdemesnek tartottuk az állítást, mert a nyilvánosságban az MTI beszámolója terjedt el a leginkább.

Az MTI cikkét egyébként azóta sem javították, ami azt valószínűsíti, hogy a Belügyminisztérium nem is kért pontosítást. A minisztérium továbbá megkeresésünkre sem jelezte, hogy az állami hírügynökség rosszul idézte volna Takács államtitkár szavait.

Az eredménytelen sajtómegkeresés után mindenesetre közérdekű adatigényléssel fordultunk a Belügyminisztériumhoz, hogy megtudjuk, tényleg azt mondta-e Takács Péter, hogy az orvosok többsége többet keres az ágazatot vezető miniszternél, és ha igen, akkor mire alapozta a kijelentését.

(Nyitókép forrása: MTI/Balogh Zoltán; MTI/EPA/Martin Divisek)
Teczár Szilárd
2012-ben diplomázott az ELTE-n média és kommunikáció szakon, ugyanebben az évben jelent meg az első cikke a Magyar Narancsban. 2013 és 2022 között a hetilap állandó szerzője volt, belpolitikáról és európai uniós témákról írt. Főként ezekkel a témákkal foglalkozik a Lakmusz újságírójaként is, 2022 októberében csatlakozott a csapathoz