Mennyit késnek a magyar vonatok?

Lázár János azt mondta, hogy naponta összesen 150-200 órányi késést szednek össze az egyes vonalakon. Van egy program, ami ezt percre pontosan követi.

Lázár János építési és beruházási miniszter november 24-én Debrecenben a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán többek közt arról is beszélt, hogy

"a magyar vonatok naponta 150-200 órát késnek."

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a miniszter mennyire pontosan becsülte meg a vonatok késését.

Szeptember elején indult a Mennyit késünk ma? Twitter-oldal, ahol percre pontosan megmondják, egy nap alatt mennyit késtek összesen a vonatok a magyar vonalakon.

Egy olyan programról van szó, amely a MÁV mobilapplikációján alapuló Elvira-API adatait használja fel: itt pontosan követik, hogy egy-egy vonat mennyit késik, ezeket az adatokat összesítik a Twitter-oldalon. A program fejlesztői a 24.hu-nak elmondták: a napi adatbázisokban 18 órától 18 óráig gyűjtik az adatokat, amelyeket ezután összegezve publikálnak a Twitter-oldalon. 24 óra alatt körülbelül 3-4 ezer sornyi adat kerül be az adatbázisba – vagyis ennyi késést rögzítenek.

Lázár János november 24-én beszélt a 150-200 órányi késésről. A Mennyit késünk ma? adatait az ezt megelőző 31 napban (október 23. és november 24. között) néztük meg:
 

Ahogy a táblázatban is látszik, a program összegezve, percben adja meg, hogy mennyit késnek egy nap a vonatok. Október 24. és november 23. között, ha összeadjuk a napi késéseket, akkor 371 284 percnyi késés jön össze. Ez összesen kicsivel több mint 6188 óra 31 nap alatt.

Vagyis átlagosan csaknem pontosan napi 200 óra jön ki.

Azonban a táblázatból is látszik, hogy meglehetősen nagy különbségek lehetnek az egyes napok késései között.

Olyannyira, hogy a legkevesebbet (7782 perc) november 20-án, míg a legtöbb késést (15 059 perc) egy nappal később, november 21-én regisztrálták – tehát csaknem kétszer annyit késtek ezen a napon, mint egy nappal korábban.

Az általunk vizsgált 31 napos időszakban 15 olyan nap volt, amikor 200 óra fölött volt az összes késés, ezek közül egyszer – november 21-én – 251 óra volt.

A grafikonon zölddel jelöltünk azokat a napokat, amikor kevesebb mint 150 óra volt az összes késés, míg pirossal azokat a napokat emeltük ki, amikor 200 óránál többet késtek összesen a járatok. A kék “napok” belefértek a 150-200 órás időintervallumba.

Hétvégente egyébként jellemzően kevesebbet késnek a vonatok – nem függetlenül attól, hogy ilyenkor kevesebb járat közlekedik.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy Lázár János milyen adatok alapján számolta ki a 150-200 órás késést.

Lázár János, a Hódmezõvásárhely-Szeged tram-train mintaprojektért felelõs kormánybiztos, a Fidesz országgyûlési képviselõje beszédet mond az elsõ tram-train szerelvényt bemutató sajtótájékoztatón Szentesen, a MÁV Jármûbiztosítási telephelyén 2021. január 20-án. Fotó: MTI/Ujvári Sándor


Krakkó Ákos, az építési és beruházási miniszter sajtófőnöke megkeresésünkre elmondta: a 150-200 órás számot részben az általunk is hivatkozott Mennyit késünk ma? oldal adataira alapozva számították ki.

"Ez azért nem egy pontos számítás volt, ha megnézzük az adatokat, akkor azt látjuk, hogy vannak napok - és ez részben azért a MÁV javára írandó -, amikor ‘csupán’ 130 órányi késés van, máskor viszont jelentősen több, akár 250 órányi is. A 150-200 órával nem az adatok kozmetikázása volt a célunk, csak mondtunk egy középértéket. Ami még így is keserves."

 

A MÁV átlagosan 6-7 perces késéssel számol

Megkerestük a MÁV-ot is, a sajtóosztály pedig kérdésünkre azt írta:

“A vasútvonalainkon az éves átlagos pontossági mutató (a menetrendszerűség) 85-95% körül alakul, azaz 100 vonatból 85-95 pontos.”

Naponta 3100-3200 személyszállító vonat közlekedik, amelyek nagyságrendileg 6500 órában szállítják az utasokat.

Tájékoztatásuk szerint “az átlagos összesített késési értékek 150-200 óra közé tehetők, azonban ez összeadott értékekből adódik: ha egy vonat 30 megállóban késik 5 percet, az 150 percnek felel míg, noha a végállomásra 5 perc késéssel érkezik.

A késések aránya 3-4%-ra tehető az összes vonathoz képest, és 6-7 perc a késések átlagos mértéke.”

Emellett azonban jelezték azt is, hogy a MÁV a nemzetközi vasúti standard (UIC) alapján számolja a pontossági, illetve késési adatokat.

E szerint pedig 5 perc 59 másodperces késésig a személyszállító vonatok pontosnak számítanak. 

Címlapkép: MTI/Ujvári Sándor

Diószegi-Horváth Nóra
A Vasárnapi Híreknél kezdett újságot írni 2010-ben. 2015-ben csatlakozott a Mércéhez, ahol 2017-től főszerkesztő-helyettesként, 2020-től pedig főszerkesztőként dolgozott. Éveken át menetkísérő koordinátorként segítette a Budapest Pride szervezését, 2016 környékén pedig a Tanítanék mozgalom aktivistája volt.