Nem a kurkuma gyógyította ki a rákból a nőt, akinek a sztorijával a fűszernövényt népszerűsítik

Alaposan átköltötte a brit Victoria Sewart történetét a Titkok Szigete, hogy csodaszerként mutathassa be a keleti fűszernövényt. A nő valójában átesett kemoterápián, sugárkezelésen és egy műtéten is - amellett, hogy a valóban kedvező élettani hatásokkal bíró kurkumát is fogyasztotta.

 

 “Kurkumával győzte le a rákot: a gyógyszeripar azóta sem beszél az esetről”

 

Ezzel a címmel jelent meg cikk a Titkok Szigete nevű internetes oldalon. Három éve publikálták, most mégis azért foglalkozunk vele, mert augusztus 8-án újra kitették a portál 68 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalára, a poszt pedig a rajta lévő 3800 lájkkal és 1500 megosztással alaposan megdobta a cikk olvasottságát.

 

 

Pedig a szöveg egy sor félrevezető állítást tesz a curry alapanyagaként ismert fűszernövény gyógyhatásával kapcsolatban, és az ennek bizonyítékaként leírt történet is tele van ferdítésekkel az eredeti, angol nyelvű forráshoz képest.

 

A cikk azt állítja, egy brit nő, akinél emlődaganatot diagnosztizáltak, az orvosi kezeléseket visszautasítva kizárólag a kurkuma segítségével gyógyult fel a rákból. Ez nem igaz.

 
  • A cikk felnagyította a kurkuma szerepét a cikkben bemutatott nő gyógyulásában. Victoria Sewart egy róla szóló 2012-es riport szerint valójában onkológiai kezelések sorának és egy sikeres sebészeti beavatkozásnak köszönhetően szabadult meg az emlődaganattól. A kurkumát azért építette be vegán étrendjébe, hogy a tumor kiújulását megelőzze.
  • Az eredeti cikk szerint a nő orvosai sem tagadták, hogy az egészséges étkezés segítheti a teljes gyógyulást. De emellé gyógyszeres, hormonterápiás kezelést is javasoltak, amelynek Victoria Sewart saját döntése alapján nem vetette alá magát.
  • A kurkuma, helyesebben a benne lévő kurkumin vegyület valóban használható a gyógyászatban. Rákos sejtekre is van romboló hatása, bár ezt eddig inkább laboratóriumi körülmények között vizsgálták. Egyelőre nincs elegendő tudományos bizonyíték arra, hogy daganatos beteg emberek állapotán is javít a fogyasztása.
 

Nem pontosan úgy volt

 

“A Nagy-Britanniában élő Vicky Stewartnál rákot diagnosztizáltak, és azt mondták neki, hogy agresszív kemoterápiás kezelésre lesz szüksége, és hogy gyakorlatilag már végstádiumban van, így nem sok az esély a gyógyulásra”

 

- mutatja be a történet főhősét a Titkok Szigete cikke. A nő a történet szerint erre “elhatározta, hogy nem megy bele a kezelésekbe, és egy alternatív utat választ”.
 

Címlapon: Kurkumát őröl egy munkás egy újdelhi fűszerfeldolgozó üzemben / Fotó: Vijay Pandey / DPA  via AFP


“Rengeteg dolognak utánanézett”, majd végül amellett döntött, “hogy egy szuperételt, a kurkumát kell fogyasztania nagy mennyiségben”, annak ellenére, hogy orvosai “folyamatosan lebeszélték róla, állítva, hogy nincs semmilyen rákellenes hatása”.

 

“Vicky végül aztán mindenkire rácáfolt, és nem csak túlélte a rákot, évekkel később is teljesen tünetmentes”

 

- zárul a történet.

 

Mivel a Titkok Szigete cikkében semmi nem utal a hír forrására, a cikkben szereplő fotót használva fordított képkereséssel azonosítottuk be a történet legkorábbi internetes megjelenését. Így jutottunk el a Daily Mail brit bulvárlap és a Telegraph 2012. június 24-én és 25-én megjelent cikkeihez. Ezek a felhasznált fotók azonossága és a szöveg erős hasonlósága miatt valószínűleg a képek jogtulajdonosaként feltüntetett Apex News & Photos hírügynökség konzervanyagának átvételei.

 

A cikkekből nemcsak az derül ki, hogy a Titkok Szigete rosszul írta le a történet főszereplője, Victoria Sewart nevét, de az is, hogy jelentős eltérések vannak a magyar portálon közölt sztoriban az eredeti, angol nyelvű forráshoz képest.

 

A cikk szerint a 44 éves Victoria Sewart, aki ékszerkészítő, és az angliai Plymouth kikötővárosban üzemelteti ékszerüzletét, 2008-ban komoly műtéten esett át. Kemoterápia és sugárkezelés után rosszindulatú daganatot távolítottak el az egyik melléből.

 

A sikeres műtét után orvosa a Tamoxifen nevű gyógyszert írta fel neki, amely az emlőrák kialakulásának megelőzésére használatos hormonterápiás gyógyszer. A cikk szerint azonban a lehetséges mellékhatásoktól való félelmében Sewart úgy döntött, nem szedi a készítményt.

 

Ehelyett összeállított magának egy speciális, vegán, zsírszegény étrendet, aminek az egyik központi eleme a különösen egészséges ételnek (superfoodnak) tartott kurkuma volt.

 

A Daily Mail és a Telegraph oldalán is elmesélt történet szerint tehát Victoria Sewart nem végstádiumú rákos betegként, a halál kapujában fordult utolsó reménységként a kurkuma központú diétához. Valójában már a sikeres operáció után, a tumor újbóli kialakulásának megelőzésére választotta a kurkumát (az orvosok által javasolt gyógyszeres terápia helyett). 

 

Az életét tehát nem önmagában a kurkuma fogyasztása mentette meg.

 

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a két azonos tartalmú angol nyelvű cikk szerint a kurkuma csak egy eleme volt Sewart étrendjének. A főzéshez rendszeresen használt még gyömbért és fokhagymát, ezek mellett pedig friss gyümölcsökből és zöldségekből készült leveket is fogyasztott “organikus, vegán”, tehát a hús mellett tejtermékektől is teljesen mentes diétájában. Saját elmondása szerint a rendszeres, de kímélő testmozgás is fontos eleme lett életmódváltásának.
 

Étrendkiegészítő kurkumából / Fotó: VOISIN / Phanie via AFP


Az orvosok reakciói minderre szintén összetettebbek voltak annál, mint ahogy a Titkok Szigete írja. Victoria Sewart az eredeti cikkekben a következőket meséli a döntése fogadtatásáról:

 

“Amikor elmondtam az orvosoknak, hogy nem akarom beszedni a hormonkészítményt, továbbra is csak azt tanácsolták, tartsam távol az ösztrogén hormont a szervezetemtől - pontosan ez a készítmény hatásmechanizmusa.”

 

Sewart szavai alapján az orvosai valóban nem ismerték el, hogy a diéta használhat a rák ellen, de azt kijelentették, hogy a “az egészséges étkezés bármilyen betegség elleni küzdelem fontos része”.

 

Mindez egybevág azzal, amit a Victoria Sewartot kezelő plymouthi kórház mellrák-specialista onkológusa, Dr. Steve Kelly nyilatkozott a kérdésről a cikkekben.

 

“A mellrák okozta halálesetek száma a sikeres sebészi, kemoterápiás és sugárterápiás beavatkozásoknak köszönhetően csökkent folyamatosan az elmúlt húsz évben”, de három dolgot a betegek is megtehetnek gyógyulásuk érdekében.

 
  • Heti háromszor 30 percet sportoljanak,
  • ne hízzanak el,
  • és csökkentsék a zsírbevitelt az étkezésükben.
 

“Ez nem garantálja a gyógyulást, de segíti”

 

- magyarázta az onkológus. Hozzátette, hogy 4 évvel az operáció után még túl korai lenne teljesen gyógyultként kezelni a cikkben szereplő beteget.

 

Victoria Sewartot ékszerüzlete e-mail címén próbáltuk elérni, hogy megbizonyosodjunk róla, valóban az idézetteket nyilatkozta-e az eredeti cikk szerzőjének. Amint válaszol kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.
 

Tények és bizonytalanságok a kurkuma hatásával kapcsolatban

 

A Daily Mail és a Telegraph cikkeinek utolsó bekezdéseiben szakértők figyelmeztetnek: a rák bevált, hagyományos orvosi kezelési módjai nem válthatók ki teljesen alternatív gyógykezeléssel.

 

“Elegendő tudományos bizonyíték híján nem állítható, hogy az alternatív terápiák hatékonyabbak lennének a gyógyászatban, mint a kipróbált onkológiai kezelések” - magyarázta Sara Hiom, a Cancer Research UK, az Egyesült Királyság egyik legismertebb, rákkutatást finanszírozó alapítványának képviselője.

 

A szervezet tájékoztató honlapján egyébként kifejezetten a kurkuma rákra gyakorolt hatásairól is olvasható egy rövid összefoglaló.

 

Eszerint laboratóriumi kísérletek során a fűszernövényben megtalálható kurkumin valóban képes volt elpusztítani bizonyos típusú rákos sejteket, akkor is, ha azokat már kemoterápiával kezelték.

 

A Cancer Research UK oldalán  "ígéretes"-nek írják le az eddigi laboratóriumi eredményeket:  az elvégzett kísérletek a kurkumin gyulladáscsökkentő hatását bizonyították, és kimutatták, hogy a hatóanyag nem okozott káros mellékhatásokat a kezelésen átesettek szervezetében. 

 

A weboldal azonban azt is megjegyzi, hogy összességében egyelőre csak kevés klinikai kutatás vizsgálta a kurkumin gyógyhatását, ezek ráadásul kevés ember részvételével készültek. Ezért további vizsgálódásra volna szükség, hogy biztonsággal lehessen kijelenteni, hogy a kurkumin hatékony a rák gyógyításában.
 

Kurkumából készült étrendkiegészítő kapszulák tartalmát elemzik egy természetes alapanyagokra specializálódott gyógyszereket és étrendkiegészítőket fejlesztő francia cégnél. / Fotó: A. NOOR / BSIP via AFP


Nehézséget jelent, hogy a kurkumin az emésztés során viszonylag nehezen szívódik fel az emberi szervezetben, ahol kifejthetné kedvező hatását.


Egy magyar nyelvű, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett kutatás is kitér erre a problémára, de azt írja, egyes anyagokkal, például a feketeborsban található piperin nevű alkaloiddal vegyítve növelhető a kurkumin emberi hasznosíthatósága.
 

Óvatosan az étrendkiegészítőkkel!

 

A kurkumin vélt gyógyhatásai miatt számos étrendkiegészítő van kereskedelmi forgalomban, amely ezt a vegyületet is tartalmazza. Ezeket első körben érdemes gyógyszertárból beszerezni, mert ott a készítménnyel kapcsolatos kérdéseinkre szakemberek tudnak válaszolni, írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ebben a friss kiadványban, ahol sorra veszik, mire érdemes figyelni az étrendkiegészítők vásárlásánál.

A hatályos magyar szabályozás szerint az étrendkiegészítők nem minősülnek gyógyszernek, hatósági engedélyeztetésük nem kötelező a forgalomba hozatal előtt. Ahogy az élelmiszereknél, biztonságosságukat és minőségüket csak a forgalomba hozatal után vizsgálja a hatóság.

2009-ben például nagy port kavart, hogy egy kurkumint tartalmazó étrendkiegészítőben, amelyet Fortodol és Miradin néven egyaránt árultak, és az interneten keresztül Magyarországon is gond nélkül beszerezhető volt,

egy nimesulid nevű hatóanyagot találtak, amely súlyos májkárosodást okozott a készítmény több fogyasztójánál.

A magyar hatósági vizsgálatokon elbukott termékek listáját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folyamatosan frissülő jogsértés-adatbázisában, az étrendkiegészítő termékkategóriára keresve lehet böngészni.
Neuberger Eszter
Közel tíz éve dolgozik újságíróként, ezalatt megfordult már a hvg.hu, a 2019 végén megszűnt Abcúg és a 444 szerkesztőségeiben. A tényellenőrző munka előtt leggyakrabban oktatási, egészségügyi és szociális témájú cikkeket publikált.