Ősrégi kép terjed a Facebookon egy Blaha Lujza téri ételosztásról

Az ingyen ételért sorakozó tömegről nem idén karácsonykor készült kép, de nem is 2013-ban, mint ahogy több kormánypárti oldal állította. Mutatjuk, hogyan érdemes megkeresni a fotó eredetijét.

 

“Ételt osztottak”

 

Ezzel a szöveggel osztott meg egy fotót a Szülői Hang nevű, szülőket tömörítő oktatásügyi érdekvédelmi szervezet 2022. december 29-én, 57 ezer követőt számláló Facebook-oldalán.

 

Forrás: Számok - a baloldali álhírek ellenszere


A posztot azóta eltávolították ugyan, de nem tűnt el nyomtalanul. Megőrizte az utókornak a Számok - a baloldali álhírek ellenszere elnevezésű Facebook-oldal, amelyik álhírterjesztéssel vádolta meg a “báránybőrbe bújtatott balliberális propagandaoldalnak” nevezett Szülői Hangot, amiért régi ételosztásos fotót tett ki anélkül, hogy jelezte volna, hogy archív képről van szó.

  
 

“Egy átlagos DK-s simán beveszi, hogy ez egy friss fotó, pedig a kép 9 éve készült.”

 

- írják bejegyzésükben. (Frissítés, 2023. január 13. 12:25: Cikkünk megjelenése után a Számok lecserélte a bejegyzéshez tartozó fotót, és módosította a poszt szövegét is. Most már helyesen szerepel rajta, mikor készült a kép.)

Az eredeti posztban bizonyításképp linkeltek

 
  • egy 2013-ból származó cikket az MSZP-közeli, Baja Ferenc volt szocialista környezetvédelmi miniszter által alapított baloldali.hu-ról, amit a fenti fotóval illusztráltak,
  • és a HVG képriportját “egyházak és karitatív szervezetek” 2013. december 24-én, a Blaha Lujza téren tartott ételosztásáról.
 

De a poszt közzététele után egy órán belül kész lett a BalFake News nevű, a Számokhoz hasonló profilú mémoldal posztja is a témában, amely szintén azzal bírálta a Szülői Hangot, hogy 2013-as képpel tévesztette meg a közönségét.

 

 

De valóban 2013-ban készült a kép, amit ezek az oldalak megosztottak?

 

- tettük fel a kérdést. A Blaha Lujza tér Corvin Áruház előtti részét ábrázoló fotó ugyanis a képminőség alapján régebbinek tűnik, a linkelt baloldali.hu cikkben pedig pontos forrásmegjelölés nélkül látható, és a cikk témája alapján (növekvő szegénység) csak illusztráció lehet. Ráadásul a hivatkozott HVG-s képgaléria fotóin látható környezet sem egyezik a szóban forgó képen láthatóval. 

 

A kép forrása után kutatva kiderült,

 

a Számok - a baloldali álhírek ellenszere is tévedett, a fotó nem 2013, hanem 2005 decemberében készült a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége Blaha Lujza téri, karacsonyi szeretetlakomáján.

 

De kezdjük az elején!

 

A Szülői Hang által megosztott fotót egy magánszemély nyilvános, december 27-i bejegyzésből ragadták ki. A poszt linkeli a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének (MKTHK) idei, a Népligetben tartott karácsonyi szeretetlakomáján készült felvételeket is. Mellette azonban nem ezek, hanem archív ételosztós képek jelennek meg. A kép alatt pedig, amit később a Szülői Hang is átvett, az eredeti posztoló kommentben maga jegyezte meg, hogy a fotó még 2013-ban készült.

 

A fotón fordított képkeresést végrehajtva ugyan valóban 2013-as keltezésű a legrégebbi weblap, ahol először szerepel, de ez alapján még nem jelenthető ki, hogy a kép is 2013-ban készült. Ezt a baloldali.hu-n megjelent szövegben sem írják, és képaláírás sincs a fotó alatt, ami ilyet állítana.

 

A kép egyes részletei viszont segíthetnek nagyjából megállapítani, mikori a felvétel.

 

Nekünk a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruház homlokzatán olvasható reklámfelirat segített ebben.

 

Hogy ellenőrizzük, hogy nézett ki az áruház homlokzata 2013-ban, először a Google Street View szolgáltatásához fordultunk, az alkalmazásban ugyanis az óra ikonra kattintva böngészni lehet a térről készült archív felvételeket. A Corvin Áruházról ugyan nem látható 2013-as felvétel, de az látható, hogy a 2009 májusi legrégebbi utcaképen,

 

Forrás: Google Street View
 

és 2014 júniusában is máshogy nézett ki a Corvin Áruház homlokzata, mint a Facebookon terjedő, 2013-asnak mondott képen.

 

Forrás: Google Street View
 

Ennyiből még nem állítható biztosan, hogy a kép nem 2013-ban készült, hiszen nem tudjuk, hogy a 2009-es és a 2014-es kép között nem cserélődött-e le egy időre valami másra a Skála reklámfelirat az épület homlokzatán.

 

A hirdető beazonosításával haladtunk tovább. A képen a sárga reklámcsíknak csak egy részlete látszik, amin annyi olvasható: “EGYSZERŰ ÉS KÉNYELMES”.

 

Ennyiből még nem derül ki, kinek a hirdetése olvasható az épület bejárata felett. De amikor az interneten a Blaha Lujza téren tartott ételosztásokon készült felvételek után kutattunk, egy egyszerű “Blaha ételosztás” kulcsszavakra lefuttatott keresés során a YouTube-on az első találatok között bukkantunk rá az Ételt az Életért, a krisnás ételosztásokat szervező alapítvány videójára a 2005-ös Blaha Lujza téri szeretetlakomáról, amelyen kiolvasható a sárga hirdetés elején a “TRANZIT” szó.

 

Forrás: Youtube
 

Ha rákeresünk a Google-ön azokra a találatokra, amelyek mind a Corvin Áruház, mind a Tranzit szavazakat tartalmazzák (ezt finomított kereséssel, így érdemes beírni: “Corvin Áruház” AND Tranzit), több korábbi sajtóhírt is találunk. Ezek alapján a Corvin Áruház első emeletén 2005 februárjában nyitott meg a Tranzit Outlet ruhabolthálózat új üzlete, miután a bolthálózatot tulajdonló Imperiál Kereskedelmi Kft. kibérelte az épület első és második, majd pedig harmadik és negyedik emeletét is. A Tranzit Outlet azonban nem volt hosszú életű, egy az Arcanum digitális archívumában elérhető, 2007. januári Világgazdaság cikkből derül ki, hogy

 

2006 nyarán már ki is vonultak a Corvinból,

 

ahová 2006 végén visszaköltözött a Skála üzletlánc.

 

Ezen a ponton tehát már látszott, hogy a kép valamikor 2005 februárja és 2006 nyara között készülhetett, de a pontos dátumot nem tudtuk belőni.

 

Ebben végül az ünnepi szeretetlakomákat korábban rendszeresen a Blaha Lujza téren szervező MKTHK segített. Érdeklődésünkre azt írták, a szóban forgó fotó “2005-ben készült a Corvin Áruház előtti parkolónál, a kép az MTI tulajdonát képezi.”

 

Ez alapján az MTI fotóarchívumában már könnyen megtaláltuk a kép eredetijét: Soós Lajos fotóját, amit 2005. december 26-án készített a Blaha Lujza téren, ahol a képaláírás szerint

 

“a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők közössége nevében egyházuk tagjai a karácsonyi ünnepek alatt naponta 1000 adag meleg ételt és hideg élelmiszercsomagot, valamint ruhát osztottak szét a rászorulóknak.”

 

Címlapi fotó: Soós Lajos/MTI
 

Miről árulkodnak a hosszú sorok, és miről nem?

 

A karácsonyi ételosztásokról készült, kígyózó sorokban álló embereket ábrázoló sajtófotók évről évre felbukkannak a közösségi oldalakon, gyakran a regnáló kormánnyal szembeni kritikaként, a szegénység mértékének, a lakosság szociális állapotának érzékeltetésére használják őket.

 

Pedig pusztán abból, hogy melyik képen mekkora az ételosztásra érkezettek sora, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a szegények, rászorulók számának változásáról Magyarországon.

 

Eleve több tényezőtől függ, hogy egy-egy fotón mekkora tömeget látunk.

 

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 1989 óta bejegyzett egyház, már a kezdetektől rendszeresen szervez ételosztásokat a fővárosban és vidéken egyaránt. De a karácsonyi ételosztásaik az Ételt az Életért Alapítvány 1999-es létrehozása óta kezdtek rendszerezettebb formát ölteni - írta nekünk Fodor Kata, az egyház sajtóreferense.

 

Az ünnepi szeretetlakoma hagyományos helyszíne egészen 2018-ig a Blaha Lujza tér volt, 2019-ben ez az akciójuk is a Népligetbe költözött. Itt három napon keresztül, december 24-e és 26-a között évente meghatározott számú ételadagot osztanak ki a rászorulóknak, akik emellé élelmiszercsomagot is kapnak.

 

Az idei évben ez 1000 adag ételt, és 1000 darab élelmiszercsomagot jelentett, ezeket sorszámozott karszalaggal osztottak szét a sorban állók között érkezési sorrendben.

 

“Amennyiben egy-egy napon több ember érkezik, mint 1000, számukra a meleg ételből szokott jutni, mert abból általában 100-200 adaggal többet készítünk, ezt mindenki saját felelősségére kivárhatja karszalag nélkül is”

 

- írta Fodor Kata.

 

Ha tehát a fotó már a sorszámok kiosztása után készül, nagy eséllyel nincsenek rajta azok az érdeklődők, akikkel a szervezők már közölték, hogy nagy valószínűséggel nem jut már étel vagy csomag nekik.

 

Az idei évben december 26-án például jóval több mint 1000 fő érkezett a helyszínre, ugyanis már az osztás megkezdése előtt elfogyott az utolsó karszalag, sőt, a nagyjából 200 adagnyi többlet is. “A karszalag nélkül sorban állók száma meghaladta a 200 főt, ugyanis néhány embernek így sem jutott már meleg étel” - mesélte az MKTHK sajtóreferense.

 

“Az, hogy mennyi sorban álló van, végső soron erősen függ a tájékoztatástól is” - magyarázta Fodor Kata.  “Amikor a vendégeink televízión, rádión, újságokon keresztül értesülnek a lehetőségről, akkor kifejezetten nagy rohamokra lehet számítani” - tette hozzá.

 

A Népligetben a három nap alatt összesen kiosztott több mint 3 ezer adag meleg étel mellett a az Ételt az Életért óbudai segélyakcióján is elfogyott még 500 adag étel és ugyanennyi segélycsomag. A vidéken szervezett karácsonyi ételosztásokkal és az adventi akciókkal együtt pedig december folyamán összesen 4500 ételcsomagot és végül mintegy 7300 tál ételt osztottak ki az Ételt az Életért önkéntesei. A legforgalmasabb nap december 26-a volt, amikor összesen 2150 adag meleg ételt és 1000 darab élelmiszercsomagot osztottak szét a rászorulók között a Krisna-tudatú hívők.

 

Ez az adagszám azonban már 15 éve nagyságrendileg változatlan, maximum az elosztás ütemében lehetnek különbségek

 

- magyarázta Fodor Kata.

 

Eleinte például sokkal nagyobb energiákat fordítottak a Blaha Lujza téri nagy karácsonyi osztásra - napi 1600 adag ünnepi meleg ebéddel várták a rászorulókat -, 2016-tól viszont inkább a vidéki helyszíneken emelkedett a kiosztott adagok száma.

 

2020-ban és 2021-ben a járványhelyzet miatt pedig fontos volt, hogy a városok közterein ne gyűljön össze nagyobb tömeg ételért sorba állni, ezért kisebb létszámú akciókat rendezett a szervezet.

 

2022-ben ráadásul először fordult elő, hogy a karácsonyi szeretetlakoma keretében 700 adag ételt közvetlenül a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó rendszere, BMSZKI intézményeibe szállított ki az Ételt az Életért, így ezeknek az ellátottaknak eleve nem kellett sorban állniuk ételért a Népligetben, ellentétben a korábbi évekkel.

 

Tapasztalataikról megkérdeztünk több más szervezetet, akik rendszeresen végeznek a Krisna-tudatú hívőkéhez hasonló ételosztó akciókat az ünnepek környékén Budapesten, de részletesen egyelőre egyikük sem reagált megkeresésünkre. Az Ökumenikus Segélyszervezet egy közleményt küldött el nekünk, amelyből kiderül, hogy a szervezet “idén is megszervezte hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégségét”. December 18. és 23. között “naponta 1000 adag ételt osztottak ki önkéntesek, támogatók és a Segélyszervezet munkatársai a hajléktalanok, illetve rossz szociális körülmények között élő családok számára” Csepelen, Budapest XXI. kerületében.

 

Amint a másik két megkeresett szervezettől, a Magyar Vöröskereszttől és a Heti Betevőtől válaszok érkeznek, cikkünket frissítjük.

Neuberger Eszter
Közel tíz éve dolgozik újságíróként, ezalatt megfordult már a hvg.hu, a 2019 végén megszűnt Abcúg és a 444 szerkesztőségeiben. A tényellenőrző munka előtt leggyakrabban oktatási, egészségügyi és szociális témájú cikkeket publikált.