A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, máskor azt, hogy az ellenzék akadályozza a fizetésemelést. Megnéztük, mi van a hivatalos dokumentumokban.
Rétvári Bence szerint az elmúlt években tömegesen hagyták el a tagok a pedagógus szakszervezeteket. Megnéztük, milyen adatok vannak az államtitkár kijelentése mögött, és azt is, miért félrevezető a szakszervezetek taglétszámát a Nemzeti Pedagógus Karéhoz hasonlítani.
Rétvári Bence államtitkár a rendszerváltás óta eltelt 30 év legintenzívebb egyeztetésének nevezte a kormány tanárokkal és szülőkkel folytatott, sokat vitatott oktatási konzultációját. A nem sokkal később benyújtott státusztörvény azonban nem azt tükrözi, hogy a kormány mindenben meghallotta volna a kérdőíveket kitöltő pedagógusok szavát.
Élő korfákat posztolt sok tanár a Facebookon az elmúlt hetekben a saját tantestületéről. Az országos arányok is aggasztók, de ez korántsem csak a magyar oktatási rendszer problémája.
Az országgyűlési képviselő szerint a szakszervezetek nem szerveztek megmozdulásokat De azt például elfelejtette, amikor több tízezer pedagógus sztrájkolt országszerte több száz iskolában, amikor Hiller István házához vonultak a demonstrálók, és még egy sor másik tüntetést.
Magyarország valóban betette a tanárok béremelését egy programtervezetbe, a jogállamisági vita azonban elsősorban nem ezt a pénzt érinti. Ráadásul nem is szokványos, hogy az EU az állam alapműködését finanszírozza.
A köztisztviselői státuszban dolgozóknak valóban tilos a sztrájk, ez 4-ből 3 tanárt érint Németországban. Nekik magasabb a fizetésük és más lehetőségeik vannak az érdekérvényesítésre, a tanárok maradék egynegyedének pedig megengedett a sztrájk.
Helyette leginkább arról számoltak be, hogy “a Gyurcsány-vezette baloldal támogatja a tüntetést”. A szervezők szerint viszont 40 ezren voltak a tüntetésen. Ellenőriztük, hogy így volt-e.
Egy képviselő nettóban négyszer annyi fizetést kap, mint egy pályakezdő pedagógus.
Cookie menedzser
Ez az oldal a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ, a weblap egyes funkció ezek nélkül nem működnek. Kérjük, nézze át a süti beállításokat, és jelölje be, melyeknek a használatához járul hozzá.
Personnaliser les cookies
Préférences pour tous les services
Csak a legszükségesebb
Ezekre a sütikre mindenképpen szükség van a weboldal működéséhez, nélkülük a site nem üzemel megfelelően, így nem lehet őket kikapcsolni. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes adatot.
Teljesítmény
Ezek a sütik ahhoz kellenek, hogy követni tudjuk az oldal forgalmát, a használat jellemző módjait, és így javítani a site teljesítményét. Olyan mérőszámokat segítenek meghatározni, mint a látogatók száma, a lemorzsolódási arány, a forgalom forrása, és más hasonló mutatók. Ezek nélkül nem tudjuk megfelelően mérni az oldal forgalmát és javítani a teljesítményt és így a felhasználói élményt.
Funkcionális
Ezek a sütik lehetővé teszik az oldal személyre szabását és más összetettebb funkciókat. Ezeknek a bekapcsolódása jobb személyes böngészési élményt eredményez. Az oldalon lévő videók nem elérhetőek a sütik elfogadása nélkül.