Ezekkel a hazugságokkal indult a háború

Putyin beszéde közben bevonuló tankoktól az orosz kémfőnök elszólásáig - ezek a felvételek leplezik le Oroszország színjátékát.

Csütörtök hajnalban Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, cikkünk megjelenése idején az orosz haderő több ukrán nagyvárost és Kijevet rakétákkal bombáz. Az események gyújtópontja az volt, hogy Oroszország február 21-én, hétfőn elismerte a donecki és luhanszki szakadár köztársaságok függetlenségét, majd - hivatalosan a szakadár köztársaságok kérésére - Vlagyimir Putyin elnök "katonai segítségnyújtó" hadművelet keretében engedélyezte, hogy az orosz haderő bevonuljon ezekre a területekre. Itt jutunk el február 24-e csütörtök hajnalig, amikor az oroszok, túlterjeszkedve a szakadár köztársaságok területén, támadást indítottak Ukrajna, elsősorban az ország repülőterei ellen.
 
Az ukrán-orosz konfliktus kezdete óta Putyin és a Kreml számos megkérdőjelezhető, nem bizonyított állítással árasztja el a közbeszédet - többek között békefenntartónak hívják az orosz katonákat, akiket az oroszok ellen elkövetett népirtás miatt küldenek Ukrajna területére (ezzel a kérdéskörrel nemrég ebben a cikkben foglalkoztunk). 
 
A politikai narratíva csavarásán túlmenően azonban már most több olyan eleme is van az ukrán-orosz konfliktusnak, amelyeknek a hamisságát egyértelmű bizonyítékokkal leplezték le. Az események időrendjét követve válogattunk ezekből.

1. Két nappal korábban készített felvétel az ukrán fenyegetés miatti evakuálásról

Február 18-án, múlt pénteken, Leonid Paszecsnyik, a luhanszki szakadár köztársaság vezetője videót tett közzé, amelyben a lakosság evakuálását rendelik el az észak-ukrajnai szakadár köztársaságokból. A Bellingcat vizuális nyomozásokkal foglalkozó portál újságírója azonban a videó metaadat-vizsgálata során kiderítette, hogy a felvétel két nappal korábban készült, mint azt állították.


Ez azért fontos felfedezés, mert a meghamisított időpontban feltöltött videó erősen megkérdőjelezhetővé teszi, hogy a szakadár köztársaságok vezetése valóban az ukrán fenyegetés miatt rendelte-e el a terület lakosságának evakuálását. Márpedig Oroszország néhány nappal később nagyrészt erre, az ukrán agresszióra hivatkozva indította el hadműveleteit Ukrajna területén.

2. Az orosz Nemzetbiztonsági Tanács ülése

Az orosz hivatalos közlések szerint február 21-én, hétfőn, helyi idő szerint délután 5 órára hívta össze Putyin elnök az orosz Nemzetbiztonsági Tanács rendkívüli ülését, ahol az “ukrán helyzet” volt a téma, ezen belül is a donecki és luhanszki szakadár népköztársaságok függetlenségének elismerése. 

A nemzetbiztonsági tanács ülése után vált egyértelművé, hogy Oroszország elismeri a donyecki és a luhanszki területek függetlenségét Ukrajnától. A televízióban közvetített tanácskozáson ugyanis minden jelenlévő az emellett foglalt állást, beleértve Szergej Sojgu honvédelmi minisztert és Mihail Misusztyin miniszterelnököt.

Utóbb azonban kiderült, hogy az állami tévében közvetített ülés  a hivatalos közléssel ellentétben nem délután 5 órakor zajlott, és az állami tévé sem élőben közvetítette. A Neue Zürcher Zeitung (NZZ) újságírója, Forrest Rogers szúrta ki, hogy az ülés résztvevőienk karórájáról 11 óra 15 perc olvasható le, tehát a tanácsülés felvételét a meghirdetetthez képest órákkal korábban rögzítették.


3. A kémfőnök elszólása

Történt még egy furcsaság a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén. Az alábbi párbeszéd játszódott le Szergej Nariskin, az orosz hírszerzés (SZVR) főnöke, és Vlagyimir Putyin között:

Nariskin: Egyetértek, esélyt kell adnunk a Nyugatnak [arra, hogy elismerjék a minszki megállapodást], és utána támogatni a függetlenségüket.

Putyin: Tisztázzuk: támogatni fogja vagy támogatja ezt?

Nariskin: Támogatom, hogy a DNR és az LNR Oroszország részévé váljon.

Putyin: Most nem erről beszélünk, hanem a függetlenségük elismeréséről.

Nariskin (némi szünet után): Igen.

 

 


A Putyin kérdéseitől láthatóan zavarba jövő Nariskin lényegében elismerte, hogy miközben az elismerés és a “segítségnyújtás” pávatáncát járja, az orosz vezetés a szakadár népköztársaságok bekebelezésére készül.

 

4. A felvételről játszott Putyin-beszéd és nyilatkozat-aláíró ceremónia

A február 21-i, hétfői nap későbbi eseményeivel, a szakadár köztársaságok elismerésének és az erről szóló nyilatkozatok aláírásával sincs minden rendben. Putyin elnök a szakadár köztársaságok függetlenségét elismerő nyilatkozatok aláírása előtt elmondott beszédét ugyanis minden jel szerint nem élőben közvetítették, hanem egy korábban rögzített felvételt adott le az orosz állami tévé.

Putyin beszéde ugyanis orosz idő szerint este 10 órakor kezdődött és 40 percig tartott, ezután váltottak át a tévécsatornák a szakadár köztársaságok függetlenségét elismerő nyilatkozatok, valamint a katonai támogatást lehetővé tevő “Barátság és kölcsönös segítségnyújtás egyezményének” ünnepélyes aláírására. Csakhogy Putyin órája ekkor még csak 10 óra 15 percet mutatott, tehát az aláírás nem történhetett élőben, a beszéd elmondása után.



5. A csapatok bevonulása még a bejelentés előtt

A fenti trükk megmagyarázza, miért készülhettek lakossági felvételek az első bevonuló orosz konvojokról úgy, hogy a háttérben hallható, Putyin még a beszéde felénél tart, és hivatalosan még nem is adott parancsot az orosz haderő “segítségnyújtó” bevonulására.

 

6. Putyin háborús beszédét is előbb vehették fel

Napokkal később, február 24-én, csütörtök hajnalban ébredt Európa Vlagyimir Putyin háborús beszédére. Azonban a beszédet a Novaja Gazeta szerint már február 21-én felvették, legalábbis erre jutottak a videó metaadatai alapján.
 


Vlagyimir Zsirinovszkij politikus egyébként még tavaly december 27-én  utalt arra az orosz parlamentben, hogy Oroszország február 22-én hajnali 4 órakor támadhatja meg Ukrajnát.
 
Szerzők: Neuberger Eszter, Kárpáti Jakab
Címlapi kép: Kremlin Press Office / Handout / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Kárpáti Jakab
A Mércénél szerezte első újságírói tapasztalatait. 2019 és 2020 között a Klubrádiónál és a 168 Óránál dolgozott. 2020 októberétől decemberig az I. kerületi önkormányzat kommunikációs munkatársa volt. 2021 januárjában csatlakozott a Partizán YouTube csatorna szerkesztőségéhez, ahol 2021 júniusáig dolgozott. 2022-től a Lakmusz.hu és a Magyar Jeti videósorozat munkatársa.