Nem sikerült eltalálnia az államtitkárnak, hány magyar egyetem került be a globális felsőoktatási rangsorba

2024. szeptember 9. 12:26


Ezt a cikket 2024 szeptemberében írtuk.
A benne lévő információk azóta elavulhattak.

A kormány eddig csak félrevezetően tálalta a TIMES Higher Education listáját, a felsőoktatási államtitkár most arról is téves számot mondott, hogy hány magyar egyetem szerepel rajta.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, Varga-Bajusz Veronika augusztus 24-én egy pódiumbeszélgetésen vett részt a tihanyi Tranzit fesztiválon Charaf Hassannal, a Budapesti Műszaki Egyetem frissen megválasztott rektorával.

A tudás hatalom? – A felsőfokú oktatás kérdései” című beszélgetésen Varga-Bajusz többek között azt mondta az MTI kormany.hu-ra is felkerült beszámolója szerint, hogy „ a nemzetközi egyetemi rangsorokban is látható előrelépés, ma már 12 magyar egyetem van a világ top 5 százalékában.”

Az előrelépést az államtitkár összekötötte a felsőoktatási modellváltással, szerinte az eredmények „ jórészt az egyetemek modellváltását követően megnövekedett rugalmassága miatt alakultak így” .

Szeptember 1-jén a Pécsi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén elhangzott köszöntőjében Varga-Bajusz Veronika újabb számokkal állt elő.

„ Öt éve 7, három éve 9, idén már 12 hazai egyetem szerepel a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékában, 3 pedig a top 2 százalékban, és egy egyetem a legjobb egy százalékban van”

– mondta az MTI tudósítása szerint.

Ellenőriztük az államtitkár által ismertetett adatokat, és azt találtuk, hogy abban a nemzetközi rangsorban, amire valószínűleg utalt – a TIMES Higher Education listáján – jelenleg nem 12, hanem csak 11 magyar egyetem szerepel.

Az az állítás pedig félrevezető, hogy 2019 óta a modellváltásnak köszönhetően léptek előre az egyetemek a rangsorban, ugyanis magának a listának a hossza is nőtt. Ráadásul a rangsor sem állítja, hogy a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékát állítja sorba.

Hányan vannak?

Varga-Bajusz Veronika nem nevezte meg konkrétan, melyik nemzetközi egyetemi rangsorról beszélt, de korábbi kormányzati megnyilvánulásokból arra lehet következtetni, hogy nagy valószínűséggel a TIMES Higher Education (THE) World University Rankingjére utalt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy 2023. januári kormányinfón kifejezetten a THE-t nevesítve nagyon hasonló számokat említett, mint most Varga-Bajusz.

„ A TIMES Higher Education rangsorban négy évvel ezelőtt 7, két éve 9, idén pedig 11 intézmény szerepel a legjobb ötben [5 százalékban]” – mondta Gulyás 2023 elején. Erről, illetve a miniszter egyéb felsőoktatási állításairól akkor tényellenőrzést is írtunk a Lakmuszon.

2023 júliusában Orbán Viktor tusványosi beszédét ellenőriztük , a miniszterelnök egyik állítása szintén az egyetemi rangsorokra vonatkozott: „Van egy óriási egyetemfejlesztésünk. 2010-ben egyetlen magyar egyetem sem volt a világ első 5 százalékában; a tavalyi évben pedig már volt 11 ilyen magyar egyetem”.

A miniszterelnök a megadott számok alapján valószínűleg a THE egyetemi rangsorára gondolt.

Varga-Bajusz Veronika öt és három évvel ezelőttre vonatkozó számai stimmelnek a THE rangsor alapján, 2024-ben azonban állításával ellentétben nem 12, hanem – a tavalyi évhez hasonlóan – 11 magyar egyetem szerepel a listán.

A THE 2024-es rangsorában sorrendben a következő 11 magyar intézményt találjuk meg:

  • Semmelweis Egyetem,
  • Debreceni Egyetem,
  • ELTE,
  • Óbudai Egyetem,
  • Pécsi Tudományegyetem,
  • Szegedi Tudományegyetem,
  • BME,
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem,
  • Miskolci Egyetem,
  • Pannon Egyetem,
  • Széchenyi István Egyetem.

A Neumann János Egyetemet és a Soproni Egyetemet úgynevezett „reporter” státuszban, helyezés nélkül tüntették fel a listán, ami azt jelenti, hogy küldtek magukról adatokat a lista összeállítóinak, viszont nem feleltek meg valamelyik kritériumnak, ezért nem kerültek be a rangsorolt intézmények közé.

Az államtitkár tévedését magyarázhatja, hogy 2024-ben valóban van egy új magyar szereplő a listán (a Széchenyi István Egyetem), de van egy olyan magyar egyetem is, a Corvinus, amelyik tavaly óta lekerült róla. A Corvinus idén még „reporter” státuszban sem szerepel, ami arra utal, hogy valami miatt be sem küldték a jelentkezéshez szükséges adatokat.

Megnéztük a többi neves egyetemi rangsor legfrissebb kiadását is, de sehol sem találtunk 12 magyar intézményt. A QS rangsorán szintén 11 magyar egyetem szerepel, a US News és a CWUR egyetemeket rangsoroló listáján 8 magyar intézmény kapott helyett (utóbbi esetében úgy, hogy a CEU-t is magyarnak vették), a Shanghai Ranking listáján pedig csak 4.

Az összes említett listán szerepel két nagy hazai egyetem, az ELTE és a BME , amelyek még nem estek át a modellváltáson. Rajtuk kívül csak a Szegedi Tudományegyetem került fel az összes listára. Az ELTE esetében egyelőre nincs is belengetve a modellváltás, a BME viszont készül rá. A cikkben tárgyalt pódiumbeszélgetésen is beszélt erről Charaf Hassan, az egyetem új, a modellváltást támogató rektora.

A hazai listák közül a HVG felsőoktatási rangsora a legismertebb. A 2024-es eredmények ezen a következőképp alakultak: az ELTE, a BME és a Debreceni Egyetem került fel a dobogóra, őket követi a Semmelweis és az SZTE.

Mennyit léptek előre?

Az államtitkárnak az az állítása számszerűen igaz a THE rangsora alapján, hogy öt éve (2019-ben) 7 magyar egyetem szerepelt a listán, három éve (2021-ben) pedig 9. Innen nőtt, ha nem is 12-re, de 11-re a rangsorolt magyar intézmények száma 2024-re.

Varga-Bajusz Veronika azonban - Gulyás Gergely és Orbán Viktor korábbi megszólalásaihoz hasonlóan - ezt úgy állítja be a modellváltásnak köszönhető előrelépésként, hogy nem beszél arról: közben maga a rangsor is hosszabb lett.

A THE által rangsorolt egyetemek száma a 2011-es indulástól kezdve dinamikusan növekszik. Míg 2019-ben 1258 intézmény került fel a listára, 2021-ben már 1526, idén pedig 1907.

Ez azt jelenti, hogy a 2024-ben az 1500. hely utánra rangsorolt Pannon Egyetem, Miskolci Egyetem és Széchenyi István Egyetem például biztosan nem fért volna rá a listára, ha az ugyanolyan hosszú marad, mint 2019-ben.

Az alábbi táblázatban foglaltuk össze, milyen helyezéseket értek el a magyar egyetemek a THE rangsorában 2019-ben, 2021-ben, 2023-ban és 2024-ben.

Egyes modellváltó egyetemek valóban javítottak 2019-hez képest, például a Semmelweis Egyetem, az Óbudai Egyetem vagy - jó idei szereplésének köszönhetően - a Debreceni Egyetem.

Ugyanakkor lecsúszásra is találunk példát a Pécsi Tudományegyetemnél, a Szegedi Tudományegyetemnél vagy a nem modellváltó ELTE-nél és BME-nél.

Top 5 százalék?

Gulyás, Orbán és most Varga-Bajusz is azt hangsúlyozta, hogy a THE listájára felkerülő magyar egyetemek a legjobb 5 százalékban vannak világviszonylatban.

Ez azonban megalapozatlan kijelentés.

Az általunk vizsgált nemzetközi egyetemi rangsorok egyike, így a THE sem állítja, hogy a felsőoktatási intézmények top 5 százalékát listázná. Már csak a lista folyamatos bővülése miatt is nehezen elképzelhető, hogy minden évben a világ egyetemeinek ugyanakkora százalékát vennék számba a TIMES Higher Education rankingjének összeállítói.

Fábri György, az ELTE docense, az egyetemi rangsorok kutatója szerint további nehézséget jelent, hogy nincs biztos számunk arról, hány egyetem van összesen a világon. „ Általában 18-23 ezres számról szokás beszélni, vagyis az 5 százalék nagyjából 900-1200 egyetemet jelenthet” - mondta Fábri a Lakmusznak. A THE 2024-es listája ezzel szemben 1907 egyetemet tartalmaz, ami jóval több mint a Fábri által említett 5 százalékos tartomány.

Varga-Bajusz Veronika állításaival kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak megkeresésünkre.

(Címlapi kép: MTI/Katona Tibor)

A szerzőről

Dezső Annamari

Dezső Annamari

2024-től a Lakmusz gyakornoka, majd újságírója. Egyetemi tanulmányait az ELTE szociológia alapszakán, majd az ELTE kommunikáció- és médiatudomány mesterszakán végezte. Az Achilles Data nemzetközi oknyomozó újságíró program nyertes csapatának tagja.

Kövess minket

Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kéthetente csütörtökön küldjük neked a legfontosabb cikkeinket, kiegészítve újságíróink személyes ajánlásaival: érdekességek, programok, podcastok, könyvek, filmek. Ha szeretnél képben lenni a legfrissebb dezinformációs trendekkel, iratkozz fel a Lakmusz hírlevelére!

A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.
Bővebb információkért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat!