„Történelmi léptékű” tanárbéremelés: mit jelent valójában az átlag 32,2 százalék?

Fülöp Zsófia

2024. február 6. 17:36


Ezt a cikket 2024 februárjában írtuk.
A benne lévő információk azóta elavulhattak.

Elmagyarázzuk, miért történhetett, hogy a pedagógusok a januári bérpapírjakon nagyon más számokkal találkozhattak, mint amit a kormányzati sikerkommunikációból hallani lehetett.

Orbán Viktor december 21-én jelentette be , hogy 3 éves bérfejlesztési programot indítanak a pedagógusoknak, miután az Európai Bizottság engedélyezte Magyarországnak az ehhez felhasználni kívánt uniós felzárkóztatási pénzek lehívását. Ez az a béremelés, amelyet a kormány retorikája szerint “Brüsszel” és a baloldal miatt nem kaphattak meg korábban a tanárok. Arról, hogy valójában kin múlott a a pedagógusok béremelése, ebben a cikkben írtunk részletesen.

A tavaly év végi kormányinfón a miniszterelnök közölte, hogy 2024. január elsejétől átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. December 29-én a Belügyminisztérium kiadott egy dokumentumot , január 18-án pedig megjelent az a kormányrendelet , amely már pontosabb számokat közölt arról, hogy mire számíthatnak a pedagógusok, amikor megkapják idén februárban a fizetésüket.

A közösségi médiában be is indult a kormánypárti sikerkommunikáció:

  • a Fidesz a Facebookon arról posztolt , hogy „a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében”,
  • Szentkirályi Alexandra a TikTok-on számolgatott ,
  • a megafonos Deák Dániel 1,6-1,7 millió forintból hirdette azt a videóját , amelyben a „történelmi léptékű béremelés” mellett arról beszél, hogy ennek ellenére a baloldal további tüntetéseket szervez,
  • a hirado.hu Rétvári Bence államtitkárt idézi az óriási mértékű béremelésről, amely cikk aztán szintén fizetett hirdetésben jött velünk szembe a Facebookon,
  • Sopron fideszes polgármestere , és a Fidesz Fejér megyei országgyűlési képviselője is több fizetett hirdetésben foglalkozott a témával.
Forrás: Facebook Ad Library

Január végén azonban, amikor a tanárok kézhez kapták a bérpapírjukat, nagyon eltérő számokkal találkozhattak. Arról olvashattunk újságcikkekben, hogy vannak pedagógusok, akik érthetetlenül alacsony emelést kaptak, és vannak olyanok is, akik többet, mint amire számítottak. A nekünk nyilatkozó tanárok is különböző tapasztalatokról számoltak be.

Ebben a cikkben annak járunk utána, hogy

  • mi okozhatja az ellentmondást a kormányzati kommunikáció és a tanárok beszámolói között,
  • mit tudunk arról, kinek mennyi emelés jár,
  • nemzetközi viszonylatban hol állnak a magyar tanárbérek.

Mennyi az annyi?

A január 18-i Magyar Közlöny ben megjelent rendelet szerint a közoktatásban dolgozó tanárok bruttó bére a béremelés után

  • Pedagógus I. fokozat esetén 538 000 Ft-tól 1 065 000 Ft-ig,
  • Pedagógus II. fokozat esetén 555 000 Ft-tól 1 135 000 Ft-ig,
  • Mesterpedagógus minősítés esetén 630 000 Ft-tól 1 365 000 Ft-ig,
  • Kutatótanár minősítés esetén pedig 750 000 Ft-tól 1 470 000 Ft-ig terjedhet.

Ez a szakszervezetek előzetes számításai szerint

  • a Pedagógus I. fokozatba tartozó tanároknak 31,2 százalékos,
  • a Pedagógus II. fokozatba tartozóknak 29,1 százalékos,
  • a Mesterpedagógus fokozatba tartozóknak 21,2 százalékos,
  • a Kutatótanár fokozatba tartozóknak 19 százalékos

emelést jelent a béremelés előtti bérek alsó határához képest.

Ezt a megemelt alsó határt januártól minden pedagógusnak el kell érnie, de ezen túl bizonyos szempontok szerint extra illetményemelés is jár. Mesterfokozat esetén 2 százalékos, egyes kiemelt tantárgyak (matematika, kémia, biológia, fizika, földrajz, természettudomány, digitális kultúra) tanítása esetén további 4 százalékos illetményemelést garantál a rendelet. Ha pedig a pedagógusnak három munkában töltött éven át nem emelkedne a fizetése, akkor három évente automatikusan 2,5 százalékos illetményemelést ír elő a szabályozás.

A rendelet indoklása is tartalmazza azt, amiről a kormány már korábban beszélt : az intézkedés a kormány által vállalt “átlagosan 32,2 százalékosra tervezett” béremelés megvalósítása érdekében történik, amellyel elérhetőnek látják, hogy a pedagógusok átlagbére 2024-ben elérje a diplomás átlagbér 71,8 százalékát. (Az előzetes kalkulációk szerint a diplomás átlagbér bruttó 936 513 forint lesz 2024-ben, a 71,8 százalék eléréséhez a pedagógus átlagbérnek legalább 672 416 forintra kell emelkednie – így kalkulált a Belügyminisztérium ebben a béremelést előkészítő dokumentumban.)

Rétvári Bence január végén elmondta, hogy erre az átlag 32,2 százalékos béremelésre 340 milliárd forintot fordít a kormány.

A Belügyminisztérium a december 29-i dokumentumában azt is megjegyzi, hogy

„Annak érdekében, hogy az átlagos 32,2 százalékos béremelés megvalósuljon, a fenti új alsó sávhatárok mellett további intézkedés is szükséges.”

Itt több lehetőséget is ad a minisztérium a munkáltató kezébe: az figyelembe veheti többek között a szakmai gyakorlati időt, az iskolai végzettséget, az idegennyelv-ismeretet, az önkéntesen vállalt többletfeladatokat, az elismeréseket, a tanított tárgyak számát vagy azt, hogy az adott munkakör mennyire betölthető. Ezek az extra emelések azonban csak lehetőségek a fenntartó kezében, nincsenek a rendeletben rögzítve, nem “járnak”.

A kormány számításai szerint a béremelés összesen 140 ezer közoktatásban dolgozó pedagógust érint, beleértve az óvodapedagógusokat is. De a január 23-i Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy a más fenntartó alá tartozó, szakképzésben dolgozó oktatóknak is jár a béremelés. A határozat szerint januártól a szakképzésben minden oktató bruttó havi bérének el kell érnie az 581 600 forintot. Két nappal később a kormány kiadott egy közleményt , mely szerint a szakképzésben oktatók bére is “átlag” 32,2 százalékkal emelkedik idén januártól.

Azt tehát nem állította a kormány, hogy minden pedagógus 32,2 százalékos emelésben részesül, a rendelet indoklásában is átlagos béremelésről beszéltek.

Bérszínvonal vagy bértömeg?

A 32,2 százalékos átlagos béremelés azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a béremeléssel érintett pedagógusok fizetése átlagosan 32,2 százalékkal emelkedne. Nem egyéni bérszínvonal-emelésről van ugyanis szó, hanem 32,2 százalékos bértömegemelésről – erről Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke beszélt a 24.hu-nak adott interjújában.

A bértömeg a bruttó béreket és a munkáltatói járulékot (13 százalék szociális hozzájárulási adó) is tartalmazza. Ezt fogalmazza meg a rendelet úgy, hogy „az intézmény fenntartója a fenntartásában lévő intézmények között az egyes intézményekben foglalkoztatott pedagógusok után kifizetett személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulék, továbbá szociális hozzájárulási adó arányában adja át a fenntartott intézményeinek.”

Gosztonyi elmondta, hogy ebből a 32,2 százalékos bértömegemelésből nemcsak a bérek fokozatonkénti legalacsonyabb szintre emelését kell kigazdálkodni, hanem a mesterfokozatokért járó plusz 2 százalékot; a hiányszakmában dolgozók plusz 4 százalékát; a 20 százalékos esélyegyenlőségi illetményt, amely olyan helyen tanítóknak jár, ahol a 10 százalékot meghaladja a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya; valamint a minimálisnál többet keresők béremelését. Gosztonyi szerint, ha ezek után még marad a pénzből, azt tudja a munkáltató szétosztani a kötelezőn felüli béremelésekre.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint viszont, ha mindezt beleszámoljuk, a kormány részéről félrevezető 32,2 százalékos béremelésről beszélni. A Lakmusznak elmondta, a PDSZ-nél akkor tekintik megvalósultnak a 32,2 százalékos béremelést,

“ha átlagban kijön ez a szám. Ez az emelkedés egyelőre csak a gyakornokoknál látszik, de még véglegesítenünk kell a számainkat, és azt is meg kell várnunk, hogy a kormányhoz megérkezzenek az országos adatok”

Ez körülbelül február közepére várható, tette hozzá.

Óriási különbségek

Arról, hogy a kormány tervezeteiben, majd a Magyar Közlönyben megjelent részletszabályokban lefektetett keretekhez képest a béremelések hogyan valósultak meg a gyakorlatban, kik és milyen szempontokat vettek figyelembe a béremelésről való döntésnél, igen keveset tudunk.

A pedagógusok január végén kapták kézhez a béremelésükről szóló papírokat, és rögtön kiütközött, hogy változó mértékben emelték a bérüket. A hvg.hu arról írt, hogy volt, aki csupán 3 százalékot , volt, aki 42 százalékot kapott. A Népszavának egy állami iskola igazgatója azt nyilatkozta, hogy még ők, igazgatók sem kaptak előzetes tájékoztatást arról, hogy alakul a pedagógusok bére, azt a tankerületekben dolgozták ki, holott a törvény szerint az igazgatókat is be kellett volna vonni a tervezés folyamatába.

Ezt megerősítette a Lakmusznak is az a két pedagógus, akikkel a béremelés kapcsán beszéltünk: mindketten elmondták, hogy az igazgatók csupán postások voltak, nem volt semmiféle előzetes tudásuk arról, mennyi lesz a kollégák bére januártól. Egyikük szakképzésben tanít Budapesten, 34 év munkaviszonnyal a háta mögött 34 százalékos emelést kapott. Azt mondja, a pályakezdők bérét még többel emelték (mivel a szakképzésben egy pedagógusnak sem lehet kevesebb a bére, mint 581 680 forint), és az emelésben szerepet játszott az oktatók minősítése. De azt, hogy a fenntartónál pontosan hogyan zajlott a pénzek szétosztása, sem ők, sem az iskola igazgatója nem tudja.

Másikuk középiskolai tanár Kelet-Magyarországon, szintén 34 éve tanít, ő 21,2 százalékos emelést kapott, és a mesterfokozatért járó plusz 2 százalékot, így a kategóriájának járó minimumösszeget kapja.

Ez a PDSZ szerint általános élménye a pedagógusoknak. A PDSZ január végén kezdte el felmérni , hogy hányan kaptak a fokozatukhoz tartozó minimumot, hányan kevesebbet és hányan többet. Nagy Erzsébet elmondta, hogy a 140 ezer érintett közül eddig nagyjából 2 ezer pedagógus töltötte ki a kérdőívüket, ebből 63 százalék mondta azt, hogy az emeléssel a fokozatának járó minimumot kapta.

Konfliktusforrások a rendszerben

A PDSZ szerint egyébként a béremelést követően a kezdő pedagógusok és a már több éve a pályán lévők között könnyen alakulhat ki bérfeszültség, hiszen például a gyakornokok és a Pedagógus I. fokozat között jelenleg mindössze 10 ezer forint a különbség. Emellett más konfliktusforrások is kódolva vannak a rendszerben:

  • a PDSZ-hez érkezett visszajelzések alapján eddig az látszik, az óvodapedagógusok csupán a fokozatukhoz kapcsolódó minimumot kapták,
  • a nevelés-oktatást közvetlenül segítők és technikai dolgozóknak (például könyvtárosok, rendszergazdák) nem jár a béremelés, holott sokan közülük felsőfokú végzettséggel rendelkeznek,
  • a kormány által megállapított keresett szakok plusz 4 százalékot jelentenek, de hiány nemcsak matematika szakos tanárból, hanem például idegennyelvi szakosokból is van, mondja a szakszervezet. Ráadásul azok a tanítók, akik például fizikából vagy kémiából szereztek többletkrediteket és taníthatják ezeket a tárgyakat, nem kapják meg a plusz 4 százalékot, csak a szaktanárok.

Azokat a nyugdíj előtt állókat , akik már felmentési idejüket töltik, nem sorolták át automatikusan az új pedagógustörvény (státusztörvény) szerinti jogviszonyba, így a béremelés sem vonatkozott rájuk. Ezt a szakszervezetek az egyeztetések során szóvá is tették. Végül február 6-án a Belügyminisztérium közölte : orvosolják a problémát, amit a PDSZ a szakszervezeti egyeztetések fontos eredményének tart . A miniszter előírta a munkáltatóknak, hogy a szóban forgó 389 pedagógusnak is biztosítsák a fokozatuknak megfelelő új minimumösszeget, de legalább 10 százalékos emelést.

Nemzetközi viszonylatban

Addig, amíg nem látunk pontos számokat és adatokat arról, hogy a pedagógusok mekkora emelést kaptak, nem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy megtörtént-e az átlag 32,2 százalékos emelés, és a pedagógus átlagbér eléri-e a diplomás átlagbér 71,8 százalékát.

Az viszont látszik az elmúlt évek uniós adataiból, hogy EU-s szinten nagyon le vagyunk maradva a tanárbéreket illetően. A legrosszabb a kezdő tanárok helyzete. Az Euronews tavaly nyári összeállításából kiderül, hogy 2020/2021-ben az uniós tagállamok közül Bulgáriában volt a legalacsonyabb a kezdő tanárok éves bruttó átlagbére. De az Európai Bizottság által alapított, az EU-tagállamok oktatási rendszereit összehasonlító Eurydice hálózat adataiból dolgozó összeállítás szerint Bulgária után Lengyelország és Románia következik,

Magyarország pedig az unióban a negyedik legrosszabb helyen áll ebből a szempontból.

Forrás: Euronews/Eurydice

Az OECD friss, 2022-es adatokkal dolgozó felmérésében a középiskolai tanárok és iskolaigazgatók átlagbérét hasonlították össze a diplomás munkavállalók keresetével. (Az adatok a 25-64 éves korosztályra, és a teljes munkaidőben dolgozókra vonatkoznak.) Az összehasonlításból látszik, hogy Magyarország a maga 62 százalékával sereghajtó: az összehasonlításban szereplő országok közül mi teljesítünk a legrosszabbul, a régió más országai is mind megelőznek minket.

Forrás: OECD

Ha megnézzük, hol állnánk akkor, ha a pedagógusbérek elérnék a diplomás átlagbér 71,8 százalékát, akkor sem ugranánk nagyot előre, mindössze egy helyet, megelőzve az Egyesült Államokat. Feltéve, hogy ott nem emelkednek időközben a bérek.

Címlapi kép: A státusztörvény parlamenti vitanapjára szervezett tüntetést a Kossuth téren a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront. Fotó: Németh Dániel/444

A szerzőről

Fülöp Zsófia

Fülöp Zsófia

2023 májusától a Lakmusz újságírója, korábban 9 évig a Magyar Narancsnál dolgozott, főként egészségügyről, szociális ügyekről és marginalizált csoportokról írt. Az oxfordi Reuters Institute ösztöndíjasaként a romák médiareprezentációját kutatta.

Kövess minket

Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kéthetente csütörtökön küldjük neked a legfontosabb cikkeinket, kiegészítve újságíróink személyes ajánlásaival: érdekességek, programok, podcastok, könyvek, filmek. Ha szeretnél képben lenni a legfrissebb dezinformációs trendekkel, iratkozz fel a Lakmusz hírlevelére!

A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.
Bővebb információkért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat!