Szerző: Polyák Gábor
Ezek a szabályozási keretek meglehetősen ellentmondásosak.
Már az alkotmányos kiindulópontok sem világosak. A magyar Alkotmánybíróság a véleményszabadsággal kapcsolatban azt az értelmezést követi, hogy ez az alapvető emberi jog „nem bizonyos eszmék, tények és vélemények tekintetében biztosítja csupán a szabad véleménynyilvánítást, hanem magát a véleménynyilvánítás lehetőségét részesíti védelemben”, ennek következtében a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi [36/1994. (VI. 24.) és 30/1992. (V. 26.) AB hat.]. Az Alkotmánybíróság kifejezetten hangsúlyozza, hogy „a véleménynyilvánítási szabadságnak csupán igen korlátozott lenne az értéke, ha nem jelentene többet, mint az igaz tények állításához való jogot” [18/2000. (VI. 6.) AB hat.]. Ugyanakkor a nyilvánosság működésével szemben az Alkotmánybíróság elvárja, hogy az megfeleljen a demokratikus nyilvánosság eszméjének [30/1992. (V. 26.) AB hat.]. A közvélemény akkor demokratikus, ha „teljeskörű és tárgyilagos” tájékoztatás, illetve „teljeskörű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű” tájékoztatás alapján jön létre [37/1992 (VI. 10.) AB hat.]. A demokratikus közvélemény kialakításában és működtetésben pedig kiemelt szerepe van a médiának, amire ezért szigorúbb jogi elvárások vonatkozhatnak [37/1992 (VI. 10.) AB hat.].
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a választási kampány időszakára vonatkozóan félretette a tárgyilagos és valósághű tájékoztatás követelményét. Az Alkotmánybíróság a kapcsolódó határozataiban hangsúlyozza, hogy a választási kampány egy sajátos, „felfokozott helyzet”, amelyben a valótlan közlések is alkotmányos védelmet élveznek, ha azokhoz „a közügyek vitája, kiváltképp a kampány sajátosságaira tekintettel észszerűen tulajdonítható olyan jelentés, amely szerint a közlést a választók az érintett múlt- vagy jövőbeli politikájára, vagy a jelölt alkalmasságára vonatkozó politikai véleményként (nem pedig szó szerint) értelmezik” [5/2015. (II. 25.) és 9/2015. (IV. 23.) AB hat]. Szintén alkotmányos védelmet élvez az a valótlan tényállítás, amely valamely kritikus vélemény „túlzó, meghökkentő megfogalmazása” részeként hangzik el. A kampányidőszakban a politikai szereplőket „ért bírálatot és minősítést a társadalmi nyilvánosság eleve másként, a demokratikus vita szükségszerű részeként, jellemzően a különböző politikai érdekek alapján értelmezendő megnyilvánulásként kezeli” [5/2015. (II. 25.) AB hat.]. Ez az értelmezés elfogadja, legitimálja azt a politikai kommunikációt, amely kizárólag a választók érzelmeire és indulataira akar hatni. Figyelmen kívül hagyja, hogy a „közéleti viták”, illetve a „demokratikus vita” elsődleges célja – például az Alkotmánybíróság korábbi határozatai alapján is – a választópolgárok ténybeli tájékozottságának, megalapozott politikai véleménynyilvánításának és döntéshozatalának biztosítása.
A valótlan közlések egy esetben mégis közvetlen jogi következményekkel járhatnak, akkor, ha a közlés konkrét személyt érint. A Polgári Törvénykönyv szerint a jóhírnév megsértését jelenti, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. Ha a jóhívnet a médiában sértik meg, akkor egy kifejezetten erre az esetre kidolgozott eljárás, a sajtó-helyreigazítás áll a sértett rendelkezésére. A magyar Büntető Törvénykönyv elsősorban a rágalmazás bűncselekményével védi az egyéneket a valótlan közlésekkel szemben.
A Covid-19 világjárványra a magyar Országgyűlés úgy reagált, hogy 2020 márciusában törvényt fogadott el a koronavírus elleni védekezésről, amely a kormány számára lehetőséget biztosított a rendeleti úton történő kormányzásra, lényegében a parlamenti ellenőrzés kiiktatására. A törvény módosította a Büntető törvénykönyvet is, új magatartással kiegészítve a „rémhírterjesztés” bűncselekményt. Ezt az új bűncselekményt az követi el, aki ún. különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa. A bűncselekmény elkövetője egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A törvény alapján ugyan egyetlen újságíró ellen sem indult büntetőeljárás, de a jogi fenyegetés az újságírók által megkérdezett források nagy részét – orvosok, pedagógusok, közhivatalok tisztviselői – elriasztotta a válaszadástól
A demokratikus közvélemény kialakítására irányuló alkotmányos elvárás jelenik meg a magyar médiatörvénynek a közszolgálati médiaszolgáltató kötelezettségeit szabályozó rendelkezéseiben. A médiatörvény szerint a közszolgálati médiaszolgáltatás célja többek között a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás, illetve az egyes eltérő vélemények ütköztetése, a közösség ügyeivel kapcsolatos viták lefolytatása, a megbízható tájékoztatáson alapuló, szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A közszolgálati médiaszolgáltatás a valósághű és átfogó tájékoztatás kézenfekvő garanciája, azonban ahhoz, hogy ezt a szerepet betöltse, nem elegendő célként megfogalmazni ezt a tájékoztató tevékenységet, hanem ennek meg kell teremteni az intézményi, finanszírozási és elszámoltathatósági hátterét is. A magyar közszolgálati média esetében ezek a feltételek hiányoznak, és ez a médiaszolgáltató teljesítményét is jelentősen befolyásolja.
A valótlan közlésekkel, az álhírekkel és a dezinformációval szembeni jogi és a közpolitikai eszközökről összességében megállapítható, hogy azok pozitív hatása egyelőre korlátozott. A jogi eszközök eleve szűk körben, a személyiségi jogokat sértő valótlan közlésekkel szemben állnak rendelkezésre, de egyébként sem alkalmasak másra, mint hogy utólag nyilvános felületet biztosítsanak a valótlanság cáfolatának. Ez egy olyan médiakörnyezetben, amelyben egy-egy hír nagyon gyorsan nagy tömegeket ér el, viszont a hír aktualitása minden korábbi időszakhoz képest sokkal gyorsabban elavul, illetve ahol a valótlan közlések tömeges jelenséggé váltak, ráadásul a felhasználók egy részéhez a cáfolat vagy el sem jut, vagy éppen nem a várt hatást váltja ki, a valós tények utólagos közlése a nyilvános kommunikáció minőségét nem tudja javítani. Nagyobb jelentősége van ezért a médiarendszer szerkezetét és működését alakító szabályoknak, amelyek azonban az adott politikai közeg termékei. A magyar közszolgálati média példája azt mutatja, hogy a teljeskörű és valósághű tájékoztatást nem preferáló politikai kultúra bármilyen jogszabályi előírást felülír.
Címlapi kép: SEBASTIAN KAHNERT / DPA-ZENTRALBILD / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
A tanulmány a Ius Comparatum - Global Studies in Comparative Law könyvsorozatnak a dezinformáció szabályozásáról szóló kötetében jelenik meg 2023-ban, a Springer Kiadónál. A teljes angol nyelvű tanulmány az oldal alján, a Galériában lévő ikonra kattinva tölthető le.
