A hírek kritikus értelmezése a 21. századi állampolgár kulcskompetenciája lesz.

Az álhír (fake news) kérdése az elmúlt években sok esetben volt politikai viták tárgya. A fogalom világraszóló karrierje 2016 körül kezdődött, miután Donald Trump amerikai elnök politikai ellenfelei és a független média hitelességének aláásására kezdte használni.

A 2019 végén kezdődő koronavírusjárvány megmutatta az álhírek szomorú társadalmi hatását is: a vakcina állítólagos veszélyeire hivatkozva milliók zárkóztak el attól, hogy beoltassák magukat.

A post-truth világ kifejezés azt a kortárs politikai kontextust írja le, amelyben minden tény csupán véleményként jelenik meg, mivel a politikai polarizáció okán a különböző politikai pozíciók képviselői alternatív tényekben hisznek. A média egyértelműen elveszítette integrációs képességét: a kommunikációs technológiák, platformok és csatornák számának növekedése az elmúlt évtizedekben a közönség fragmentálódásához vezetett, azaz a befogadók ma már nem ugyanahhoz a tudáshoz, tapasztalathoz és értékrendhez jutnak hozzá, mint egykor, a földfelszíni rádiózás és televíziózás fénykorában.

A politikai játszmákban címkeként használt fake news fogalma az akadémiai fórumokon csupán néhány év késéssel jelent meg, s a kutatók többsége ma sem szívesen használja.

Általában úgy definiálják, mint az „igazi hírt” utánzó, ám kitalált történetet, amelynek célja a befogadók félrevezetése (lásd például Berg 2022). E meghatározás azonban több okból sem alkalmas arra, hogy tudományos kutatások kiindulópontjaként szolgáljon. Először is azért, mert az üzenet küldőjének szándékaira összpontosít, ám ezeket vagy ismerjük, vagy nem. Másodszor azért, mert a fogalmat nem határolja kellőképen el az olyan rokon jelenségektől, mint a gyanúsítgatás (innuendo), a hírlapi kacsa (hoax), a propaganda, az összeesküvési elmélet és a városi legenda. Harmadszor azért, mert az, hogy mit tekintünk álhírnek és mit nem, egyes kutatások szerint politikai szimpátiánk függvénye: az, amit az egyik igaznak tart, a másik hamisnak látja, és fordítva – attól függően, hogy az új információ miként illeszkedik korábbi tudásunkba (lásd Faragó és mtsai 2019). Negyedszer pedig azért, mert empirikusan is nehéz szétválasztani az ál- és az igaz híreket: az álhírek is tartalmaznak szemernyi igazságot (épp ez teszi hihetővé őket), és az igaz hírekben is van valamennyi szubjektivitás. A hírek ugyanis nem azonosak a tényekkel, hanem a tényekről szóló emberi narratívák. Olyanok, mint Magritte híres festménye, az Ez itt nem egy pipa: a kép nem azonos a pipával, csupán egy darab vászon, amely pipát ábrázol.
 
Míg az álhír kifejezés új, a jelenség régi.

A médiában terjedő dezinformáció története legalább a 19. század végéig nyúlik vissza, és olyan híres esetek fémjelzik, mint például a Central Park állatkertjéből megszökő vadak esete (New York Herald, 1874), a Cion bölcseinek jegyzőkönyve (Znamya, 1903) a spagettiszüret (BBC, 1957) és a Hitler naplója (Stern, 1983). Mi hát a helyzet, valóban több ma az álhír, mint régen? Vagy csupán arról van szó, hogy a net segítségével könnyebb leleplezni őket? Egy friss tanulmány egyértelműen állást foglal ebben a kérdésben: Samantha Bradshaw és Phillip N. Howard (2019) 2019-ben már 70 országban talált „a társasmédia-platformokon szervezetten folyó manipulációs kampányokat”, míg 2018-ban csak 48, 2017-ben pedig csupán 28 országban.

A dezinformáció globális jelenléte arra int, hogy ma a korábbinál is nagyobb szükség van médiaoktatásra. A hírek kritikus értelmezése a 21. századi állampolgár kulcskompetenciája lesz. A közönségnek muszáj lesz megtanulnia, miként különböztesse meg a hiteles és a hiteltelen hírforrásokat egymástól – a médiának pedig transzparenssé kell tennie munkáját, különösen a hírek szelektálásának, feltárásának és bemutatásának módját ahhoz, hogy megkönnyítse a hírek kritikus olvasását.

Források
Berg, Kati Tusinski (2022): The influence of fake news. Rebuilding public trust in journalism. In: Lada T. Price, Karen Sanders & Wendy N. Wyatt (eds.): The Routledge Companion to Journalism Ethics, pp. 380–389.  London: Routledge.
Bradshaw, Samantha & Philip N. Howard (2019): The Global Disinformation Order: 2019 Global Inventory of Organised Social Media Manipulation, https://demtech.oii.ox.ac.uk/wp-content/uploads/sites/93/2019/09/CyberTroop-Report19.pdf.
Faragó Laura, Anna Kende & Péter Krekó (2019): We Only Believe in News That We Doctored Ourselves. The Connection Between Partisanship and Political Fake News. Social Psychology, vol. 51, no. 2, pp. 1–14.
 

Címlapi kép: Monika Skolimowska / DPA / dpa Picture-Alliance