Szerző: Dezső Annamari
“Betiltaná a hétvégi autózást a szabadságpárti német miniszter! Milyen demokratikus” - ezt a szöveget posztolta Facebook-oldalára április 15-én Szakács István, a 21 ezres követőtáborral rendelkező megafonos influenszer.
Hasonló tartalmú bejegyzést tett közzé a JOBBoldali Média Hírei híraggregátor oldal is.
Az információ forrása a Mandiner szintén április 15-én megjelent cikke, aminek ugyancsak azt a címet adták, hogy ‘Betiltaná a hétvégi autózást a szabadságpárti német miniszter’.
A cikkben azt az interjút idézik, amit Volker Wissing, Németország digitális ügyekért és közlekedésért felelős minisztere április 12-én adott a Deutschlandfunk rádiónak.
Az interjúban a liberális FDP-hez tartozó miniszter azt mondta - az Euractiv összefoglalója szerint - , hogy a német klímatörvény által előírt szektorális szén-dioxid kibocsátáscsökkentést a közlekedési szektorban csak úgy lehet elérni, “ha ad hoc módon nem használunk autókat vagy teherautókat”, így hétvégi vezetési tilalmak válhatnak szükségessé.
Ebből azonban nem következik, hogy az FDP-s miniszter hétvégi autóstopot akart volna bevezetni.
Wissing nyilatkozata a klímatörvény enyhítéséről szóló koalíciós tárgyalások kontextusában hangzott el. A miniszter az enyhítés mellett érvelt, a hétvégi autózás betiltását egyfajta nyomásgyakorlásként vagy fenyegetésként dobta be, annak érzékeltetésére, hogy szerinte mi történne, ha mégsem változtatnának a törvényen.
A német kormánypártok azóta megállapodtak a klímatörvény enyhítéséről, a parlament pedig el is fogadta a módosítást, így az autóstop Wissing szerint is lekerült a napirendről.
Bár a Mandiner cikkének félrevezető címet adtak, a cikkben a valóságnak megfelelően a német kormánykoalíción belüli konfliktusokra fókuszálva foglalják össze a klímatörvény ügyét.
A 2019-es klímatörvény szektorokra lebontott kibocsátáscsökkentési célokat írt elő, az SPD, az FDP és a Zöldek koalíciója azonban már tavaly eldöntötte, hogy ezeket egy általános, országos klímacél váltja majd fel.
“A klímatörvény átírásának folyamata ugyanakkor megakadt, s ezért a liberálisok a Zöldeket okolják” - írja a Mandiner, a cikk utolsó bekezdésében pedig kifejezetten az szerepel, hogy Volker Wissing szerint akkor kell vezetési tilalmat bevezetni, “ha a Zöldek magkapják, amit akarnak, azaz maradnak a szektorális célok”.
A cikk címét ennek ellenére kontextus nélkül, megtévesztő módon osztotta meg a két jobboldali influenszer, az Origo pedig még másnap is arról írt, hogy “autóstoppal harcolna a klímaváltozás ellen a német miniszter”.
Az Origo cikke ezzel a mondattal kezdődik: “Radikális megoldással tisztítaná meg – egyelőre csak – Németország szén-dioxiddal túlterhelt levegőjét Volker Wissing.” Itt egyrészt azt állítja a névtelen szerző, hogy Wissing szorgalmazza az autóstopot Németországban, másrészt arra utal, hogy ezt máshol is végigviheti.
forrás: Origo.hu
A cikk folytatása is számos, a klímadezinformáció eszköztárához tartozó toposzt alkalmaz. Szerepel benne például, hogy Wissing “nyilván a méhek ridegtartását, legeltetését favorizálja”, vagy hogy a németeket nem kérdezték meg, mit szólnak ahhoz hogy “a négy fal közé szorulnak”.
A klímatörvény és a Zöldek csak az utolsó bekezdésben kerülnek elő, de a nehezen értelmezhető lezárás sem helyezi kontextusba a korábbi bekezdések félrevezető információit.
Az FDP-s közlekedési miniszter nem emlegette kívánatos megoldásként a hétvégi autóstopot sem a Deutschlandfunknak adott interjújában, sem a szintén április 12-én kelt, parlamenti frakcióvezetőknek küldött levelében.
Éppen ellenkezőleg: amellett érvelt, hogy a vezetési tilalmat el kell kerülni, a szerinte túl szigorú klímatörvény enyhítésével.
A 2019-es klímavédelmi törvény szerint az alulteljesítő ágazatokért felelős minisztériumoknak azonnali programot kellett volna indítaniuk a kibocsátáscsökkentési célok elérése érdekében - írta a Reuters. Wissing ellenállt a közlekedésre vonatkozó programok bevezetésének, és a törvény olyan módosítását szorgalmazta, ami lehetővé tenné, hogy a közlekedési szektornak ne kelljen elérnie a kitűzött CO2-csökkentési célt, amennyiben az ország teljes kibocsátáscsökkentési célja teljesül.
A módosítás melletti érvként fogalmazta meg, hogy ha maradnak a szektorális célok, hétvégi autóstop bevezetésére kényszerülhet.
Wissing tárgyalási (nyomásgyakorlási) taktikáját egyébként koalíciós partnerei is bírálták. Annak a véleménynek adtak hangot, hogy a 2019-es klímatörvényből sem következne a hétvégi autóstop, és hogy a fenyegetőzés kontraproduktív lehet egy olyan helyzetben, amikor a lakosság körében nem túl nagy a lelkesedés a zöldpolitika iránt.
“Mi, Zöldek, nem tartjuk ésszerű intézkedésnek a vezetési tilalmat. Egy miniszternek nem kéne megalapozatlan félelmeket kelteni” - így reagált Wissing akciójára Katharina Dröge, a Zöldek frakcióvezetője. Hozzátette: a közlekedési miniszternek ehelyett értelmes javaslatokat kellene tennie a közlekedési ágazatban a klímavédelem erősítésére.
Az SPD frakcióvezető-helyettese, Detlef Mueller egyenesen “abszurd javaslatnak” nevezte Wissing felvetését.
Dirk Messner, a Német Környezetvédelmi Ügynökség elnöke pedig azt mondta, hogy a vezetési tilalom sosem merült fel komolyan, emlegetése csak a félelemkeltésre jó.
Wissing mindenesetre elérte a célját, mert a koalíciós pártok már április 15-én megegyeztek a klímatörvény módosításáról.
A Reuters erről szóló információja alig két órával a Mandiner cikke után (és egy nappal az Origo cikke előtt) jelent meg. A megállapodást Volker Wissing azzal kommentálta, hogy “a vezetési tilalmak kérdése végre lekerül a napirendről”.
forrás: Reuters.com, Mandiner.hu, Origo.hu, Euractiv.com
A Clean Energy Wire beszámolója szerint április 26-án meg is szavazták a klímatörvény módosítását a német parlamentben. A zöld NGO-k által erősen kritizált reform gyengíti egyes minisztériumok (köztük a közlekedési minisztérium) felelősségét a kibocsátáscsökkentésben, mivel a jogszabály mostantól kizárólag az ország általános törekvéseire összpontosít.
Címlapi kép: Volker Wissing. Martin Schutt / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP; Üres német autópálya. Fotó: K. Schmitt / Fotostand / dpa Picture-Alliance via AFP