Az elmúlt hónapokban több kormányzati szereplő is előszeretettel hangoztatta, hogy romlik az Európai Unió versenyképessége, ennek okát pedig az ukrajnai háborúban és a szankciókban vélik felfedezni. Az elmúlt hónapokban erről értekezett például Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, posztolt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, illetve adott elő Szijjártó Péter külügyminiszter itthon és külföldön is.
Kijelentéseiket főként gazdasági mutatószámokkal szokták alátámasztani. Szijjártó Péter például arról beszélt, hogy már Kína is leelőzte az EU-t, és legutóbb azt is hangsúlyozta, hogy: “Magyarország egyébként jól teljesít, de sajnos nem tudja teljesen függetleníteni magát az Európában kialakult ‘drámai’ versenyképességi visszaeséstől”.
A politikusok arra helyesen mutatnak rá, hogy az Európai Unió összesített gazdasági erejében valóban lemaradásban van az USA-hoz és Kínához képest. A “versenyképesség” azonban többet jelent puszta gazdasági mutatószámoknál. A nemzetközi versenyképességi ranglistákon - a politikusok állításaival ellentétben - nem látszik az, hogy Európa országainak versenyképessége drasztikusan romlana (az meg pláne nem, hogy mindezt a háború és a szankciók idézték volna elő).
Mivel az EU-val kapcsolatban megfogalmazott kritikák visszatérő eleme a versenyképesség, ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogy
“Minden korábbinál gyengébb az Európai Unió versenyképessége politikai és gazdasági integrációként” - ezzel a címmel közölt összefoglalót a kormany.hu Szijjártó Péter külügyminiszter előadásáról, amelyet augusztus végén tartott a Tranzit fesztiválon.
A miniszter a gyenge versenyképességet különböző gazdasági adatokkal támasztotta alá. Beszélt arról például, hogy az ukrajnai háború miatt ma az Egyesült Államokban hetedannyiba kerül a földgáz, mint Európában, míg Kínában az áram ára egyharmada az európainak. Azt is mondta, hogy megtermelt GDP tekintetében Kína 2022-ben megelőzte az Európai Uniót. Mindezt pedig összekötötte a háborúval és az Oroszországgal szemben kivetett szankciókkal.
Ahogy fogalmazott:
“A szankciós politikával Brüsszel elérte, hogy Kína tavalyi előzésével az Európai Unió a világ GDP-jéből már csak a harmadik legnagyobb részesedést tudhatja magáénak”.
Bár a miniszter nem részletezte, hogy pontosan milyen forrásból származó adatokból idézett, általánosságban elmondható, hogy a nemzetgazdaságok tényleges gazdasági súlyának összehasonlítására a nominális GDP-t szokták használni a közgazdaságban. Ez elsősorban közel egyidejű adatok összehasonlítására alkalmas, az infláció figyelembevétele nélkül.
Ha csak a nominális GDP-t nézzük, Szijjártónak abban igaza van, hogy Kína leelőzte az EU-t, ahogy az a Világbank adataiból látszik (ez a táblázat az USA, az EU és Kína nominális GDP-jének változását mutatja 2007-2023 között).
Bár Szijjártó Kína előzését a szankciós politikával köti össze, valójában ez már a háború előtt, 2021-ben megtörtént, az ezt megalapozó globális átalakulás jóval korábban kezdődött.
„Kína rendkívüli felemelkedése és az EU alulteljesítése nagyjából húsz éve kezdődött. Ez a tendencia 2010 óta még markánsabbá vált” – mondta Árokszállási Zoltán, az Equilor Zrt. vezető elemzője. Hozzátette: 2010-ben Kína részesedése a világ GDP-jéből még csak 9 százalék volt, míg az EU-é 22 százalék, mára azonban fordult a helyzet, és 18, illetve 17 százalékot mérnek.
A versenyképesség azonban a nominális GDP-nél összetettebb mutatószám.
A versenyképesség definíciójáról a közgazdaságban nincs teljes egyetértés. Vannak egyszerűbb megközelítések és vannak összetettebb mutatószámok.
Leegyszerűsítve versenyképesség alatt nemzetközi összehasonlításban egy ország azon képességét értjük, hogy mennyire képes olyan termékeket és szolgáltatásokat előállítani szabad és tisztességes piaci körülmények között, amelyek a nemzetközi piacon keresettek, és ezáltal mennyire tudja lakosai reáljövedelmét tartósan növelni. A versenyképesség célja tehát a lakosság minél magasabb és fenntartható mértékű jóléte.
Ahogy a versenyképesség definíciójáról nincs teljes egyetértés, annak mérésére sem létezik világszerte egységesen elfogadott módszertan: több országrangsor is létezik, amelyeket készítőik saját szempontjaik szerint állítanak össze.
A különféle rangsorokból azonban egyértelműen látszik, hogy:
a versenyképesség sokkal tágabb fogalom, mint ahogy az idézett kormánypárti politikusok kijelentéseiben megjelenik.
A világban különböző versenyképességi rangsorok és riportok léteznek. A legismertebbek többek között:
Ha részletesebben megnézzük a fenti versenyképességi listákat, azt találjuk, hogy indikátorként mennyiségi (kemény) és minőségi (puha) faktorokat vizsgálnak. A mennyiségi faktorok közé tartoznak például az árak és a bérek, ezek összefüggése a termelékenységgel (általában az egy főre jutó GDP-alapján), az adóterhek, a munkaerőpiaci adatok. A puha faktorok közé például az oktatás, az egészségügyi ellátás színvonala, vagy a kulturális és technológiai innováció.
Vakhal Péter, a Kopint-Tárki kutatási igazgatója szerint a versenyképesség puha indikátorait kevéssé lehet statisztikákkal mérni, ám kapcsolatuk a gazdasági eredményességgel kimutatható. “A puha indikátorok vizsgálata megmutatja, hogy ezek segítségével egy ország mennyire képes vonzó és fenntartható környezetet biztosítani a vállalkozások működéséhez, illetve a lakosok számára az élethez és a munkához” - mondta a Lakmusznak. Szerinte ilyen puha indikátor például a minőségi oktatás és egészségügy, a munkavállalói jogok fejlettsége, a környezetért viselt nagyobb felelősség, a szociális biztonság, és általában a megtermelt javak társadalmilag érzékeny újraelosztása is.
A svájci IMD kutatóintézet versenyképességi rangsora például az infrastruktúra főcsoport alatt vizsgálja az ilyen puha faktorokat. Ezek a következők: oktatás és egészségügy színvonala, a tudományos, valamint a technológiai innovációs környezet. Elemzéseik statisztikai adatokra és számított adatokra (70 százalék) és az adott ország vállalatvezetőinek kérdőíves megkérdezésére (30 százalék) támaszkodnak.
A fent felsorolt intézmények a világ egyes országairól, régióiról adnak ki jelentéseket, de például az Európai Unió mint gazdasági entitás versenyképességét egyik sem méri (ezért azt nem is lehet a ranglisták alapján úgy összehasonlítani az USA-val vagy Kínával, ahogy a politikusok tették). Az elérhető ranglisták alapján egyes uniós országok versenyképességét tudjuk vizsgálni.
A svájci IMD kutatóintézet listájának top helyezettjei közt évek óta szerepelnek olyan magas jövedelmű európai országok, mint Svédország, Svájc, Hollandia, Írország. A lista első helyén 2022-ben és 2023-ban is Dánia végzett.
Ezekhez képest a rangsorban alacsonyabban áll az USA (a 9. helyen) és Kína is (a 21. helyen), de még így is megelőznek több jelentős európai gazdaságot.
A fenti táblázatból azonban az is látszik, hogy Kína és az Egyesült Államok versenyképessége az elmúlt öt évben folyamatosan romlott. Noha a meghatározó uniós országok – Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország – is hátrébb csúsztak, pozícióvesztésük mérsékeltebb volt, mint Kínáé és az USA-é.
Az IMD listáján Magyarország versenyképessége az elmúlt öt év alatt (2019-2023) nagyjából változatlan maradt: idén a 64 országból a 47. helyen állunk, a V4-es országok közül Lengyelország és Csehország is jobb helyen szerepel. 2019-től évente előreléptünk, majd 2023-ra hét helyet csúsztunk hátra. A visegrádi országokon belül az elmúlt öt évben csak Magyarország és Lengyelország rontotta a pozícióját, utóbbi öt hellyel csúszott hátra. Szlovákia stagnált, Csehország viszont 15 hellyel javította a pozícióját.
A Világgazdasági Fórum legutóbbi (2020-as) globális versenyképességi jelentésében Magyarország a vizsgált 134 országból 2017-ben a 60., 2018-ban a 48., míg 2019-ben a 47. helyen szerepelt. A Világbank 190 ország üzleti környezetét felmérő legfrissebb jelentésében (Doing Business 2020) Magyarország az 52. helyen áll, míg 2017-ben és 2009-ben egyaránt a 47. helyen szerepelt.
Noha a versenyképességi rangsorok különbözőek, az jól látszik, hogy ezeken Magyarország hasonlóan szerepel: évek óta a fejlett országok középmezőnyében, illetve alsó harmadában helyezkedik el. Az EU-n belül pedig a magyar versenyképesség nem éri el az uniós átlagot sem - erre még a Magyar Nemzeti Bank (MNB) saját jelentései is rávilágítanak.
Amikor kormányzati politikusok az Európai Unió versenyképességének romlásáról nyilatkoznak, ezeket a tényeket nem szokták említeni.
A Magyar Nemzeti Bank 2017 óta publikálja a saját módszertan alapján kidolgozott versenyképességi jelentését. A jegybank bevallottan túllép a makrogazdasági aspektusokon és részletes elemzéseket is tartalmaz. Elsősorban a magyar gazdaságot veszik górcső alá, de a kompozit index némi uniós összehasonlítást is lehetővé tesz.
Az MNB versenyképességi jelentései szerint a magyar gazdaság versenyképessége nem éri el az uniós átlagot. 2022-ben a 27 uniós tagállam rangsorában Magyarország a 17. helyet foglalta el.
Az Európai Bizottság 2010 óta adja ki régiós versenyképességi jelentéseit amelyben 68 mérőszám alapján ad európai összképet a régiók versenyképességéről. A 2022-es legfrissebb jelentést részben a Brexit miatt új szempontokkal bővítették. A megújult regionális versenyképességi mutató három részindexből (a versenyképességhez szükséges alapfeltételek, a hatékonyságot javító keretek, innovációs feltételek) áll, amelyek a versenyképesség különböző vonatkozásait leíró 11 pillérből állnak össze.
Ezek a következők: intézmények, makrogazdasági stabilitás, infrastruktúra, egészségügy, alapszintű oktatás, felsőoktatás, képzés és egész életen át tartó tanulás, munkaerőpiac hatékonysága, a piac mérete, a technológiai felkészültség, a vállalkozások fejlettségi szintje és az innováció.
Mint látható, a teljes mértékben átdolgozott bizottsági jelentésben hangsúlyosabbak az úgynevezett puha versenyképességi tényezők.
“A gazdasági egyensúlytalanságok ellenére úgy gondolom, hogy a mi földrészünk még mindig a világ legfejlettebb régiója. Szerintem éppen a puha versenyképességi mutatók miatt is” - mondta Vakhal Péter a Lakmusznak. Hozzátette: az unióban magasabb a várható élettartam, kisebbek a jövedelemkülönbségek, erősebbek a munkavállalói jogok, nagyobb a társadalmi mobilitás, és arányaiban sokkal kevesebb ember él a létminimum alatt, mint az USA-ban és valószínűleg Kínában.
Címlapi kép: MTI, Illyés Tibor
