1986. április 28-án, hétfőn este 9 órakor a következő hírt hallhatták mindazok, akik épp a Petőfi Rádiót hallgatták:
“A Szovjetunió-beli csernobili atomerőműben baleset történt. A jelentések szerint az egyik reaktor sérült meg, és többen megsebesültek. Az illetékesek megkezdték az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavar megszüntetését. A károk felszámolására kormánybizottságot hoztak létre. Stockholmban közben bejelentették, hogy Dániától Finnországig észlelték a rádioaktív sugárzási szint hirtelen növekedését. Ottani szakértők szerint több ezer kilométeres utat megtéve a rádioaktív felhő rövid időn belül eljutott a Skandináv-félsziget fölé.”
Részlet a Petőfi Rádió április 28-i adásának leiratából (Kép forrása: Binken OSA Archívum)
A Magyar Rádióban aznap este Bedő Iván volt a turnusvezető, vagyis ő felelt a hírszerkesztésért. Bár ekkor hivatalos információk még nem álltak rendelkezésre, a rádió hírszerkesztősége által a nyugati rádiók figyelése közben szivárgó hírmorzsák alapján már sejthető volt, hogy “valami történt”. Bedő egy ideig várt, hogy érkezik-e hivatalos megerősítés, ám este mégis adásba engedte a hírt a nyugati források alapján. Nem sokkal később megérkezett az MTI közleménye is, ám “ szigorúan a szerkesztőségek tájékoztatására”, vagyis a gyakorlat szerint ez sem mehetett volna adásba.
Bedő azonban úgy döntött, a tiltás ellenére a következő adásban újra beolvastatja a közleményt.
Így a hír ismét elhangzott este 10-kor a Kossuth Rádióban, 11-kor a Petőfin, éjfélkor pedig újra a Kossuthon, és egészen a másnap reggelig a hír folyamatosan benne volt a hírekben.
Bedőt egy héttel később fegyelmi büntetésben részesítették, és három havi prémiummegvonást kapott – ennél súlyosabb következménye azonban nem lett az ügynek annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen megszegte a hivatalos tájékoztatáspolitikai irányelvet (az ügyről itt lehet bővebben olvasni).
Április 29-én reggel azonban új turnus indult, új hírszerkesztővel (Polesz György), a csernobili hírek viszont eddigre látványosan eltűntek a híradásokból. Reggel 9-kor a hallgatók annyit megtudhattak:
“Pakson nem olyan típusú atomreaktor van, mint amilyenben szerencsétlenség történt a Szovjetunióban. Beszámoltunk róla, hogy Ukrajnában Kijevtől északra, Csernobilban megsérült az egyik atomreaktor. A szovjet kormány bizottságot állított fel az ügy kivizsgálására.”
Ezután egy interjú következett a paksi atomerőmű üzemviteli igazgatójával. 10-kor a Kossuth Rádióban viszont már nem hangzott el egy szó sem a balesetről, csak az interjút adták le újra, kontextus nélkül. És ez egy ideig így is maradt.
Hogy mi volt az oka a váltásnak, arról nem maradt fenn semmilyen információ, az eset azonban jól mutatja, hogy az atomkatasztrófával kapcsolatos híradások kezdetben mennyire esetlegesen értek el a magyar lakossághoz.
És nem csak a rádióban. A nyomtatott sajtó természetesen nem tudta gyorsaságban felvenni a versenyt a rádióval, így az első híradások április 29-én jelentek meg. De az sem mindegy, hogy hogyan. A Népszabadságban például a címlapra nem, csak a második oldalra fért fel a katasztrófa híre. És oda is elég szűkszavúan, kizárólag a TASSZ információira támaszkodva:
A Népszava szintén a 2. oldalon, a Magyar Nemzet viszont csak a 8. oldalon számolt be az eseményekről.
Így írt a Népszava és Magyar Nemzet a katasztrófáról április 29-én (Képek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)
Érdemes megjegyezni, hogy míg a Népszabadság és a Magyar Nemzet a közleményben foglaltakat a címben “szerencsétlenségként” emlegeti, a Népszava “balesetnek” nevezi az eseményt, és a lapok a lakosság számára egyáltalán nem megnyugtató módon szinte semmit sem közölnek a baleset hatásairól (például a halálos áldozatok számáról vagy arról, hogy a légkörben radioaktív sugárzás tapasztalható).
Ezt követően a hazai pártvezetés úgy döntött, hogy “kézi vezérlésre” áll át, azaz a következő két hétben a Tájékoztatási Hivatal által meghatározott témák mentén eshetett csak szó Csernobilról a magyar médiában.
Az atomkatasztrófáról szóló hírek ezután még napokig a lapok belső oldalain szerepeltek (május másodikán és harmadikán a napilapok nem jelentek meg). Elsőként a Népszava vitte ki a címlapra Csernobilt, május 4-én.
Alulra azért befért (Kép forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)
Ötödikén így tett a Magyar Nemzet is, igaz, ott a címlapon csak a Pravda cikkének fordítása volt olvasható (“A Szovjetunió kész együttműködni az atomerőművi balesetek elhárítására” címen), kiegészítve az MTI és a TASSZ semmitmondó híreivel.
Kép forrása: Arcanum Digitális Tudománytár
Ezen a napon a Népszabadság már viszonylag nagy terjedelemben foglalkozott a témával a 3. oldalon, ám a feldolgozás egyik hangsúlyos eleme az volt:
“Hisztériakeltés egyes nyugati lapokban”
Az írás szerint a katasztrófát követő napokban "viszonylag szakszerű" cikkek láttak napvilágot a nyugati sajtóban a szerencsétlenség kapcsán, később azonban "fokozatosan helyt adtak a politikai jellegű értékeléseknek, a Szovjetunió elítélésének, a pánikkeltésnek, noha komoly nukleáris szakértők, köztük amerikaiak is megállapították, hogy a sugárzás szintje a csernobili atomerőmű közvetlen közelében lehet ártalmas, de távolabbi körzetekben semmi esetre sem veszélyes."
Kép forrása: Arcanum Digitális Tudománytár
Figyelemreméltó, hogy a katasztrófa után nem sokkal (május 5-én és 6-án) a Magyar Rádió Tömegkommuikációs Kutatóközpontja (amelynek történetével korábban itt foglalkoztunk) már készített közvélemény-kutatást arról, hogy a magyar lakosság mennyire volt elégedett a médiában megjelent információkkal.
Gyorsjelentés a csernobili szerencsétlenség kapcsán Lázár elvtárs kezébe, aki a tájékoztatást tudomásul vette. (Kép forrása: Blinken OSA Archívum)
Az ehhez készült gyorsjelentésből (amely azonban nem a nyilvánosság, kizárólag a pártvezetés számára volt elérhető) többek közt kiderül, hogy az emberek többsége a rádióból értesült az eseményekről, illetve az is, hogy “az emberek több mint fele nem tartja megfelelőnek az eseménnyel kapcsolatos magyar tömegtájékoztatást. 61 százalék szerint a valóságosnál kisebbnek mutatta be a veszélyt.”
Részlet a gyorsjelentésből (Forrás: Blinken OSA Archívum)
A gyorsjelentés megállapította: “A fokozott érdeklődés viszonylag jelentős elégedetlenséggel párosult: a válaszadók 12 százaléka részben és 55 százaléka egyáltalán nem tartja megfelelőnek azt a tájékoztatást, amit a magyar rádió, televízió és sajtó adott a szerencsétlenségről. Közülük a legtöbben (60 százalék) azt tették szóvá, hogy a közzétett információ hiányos volt, 48 százalék kifogásolta a késedelmes tájékoztatást, és 36 százalék fogalmazott meg olyan véleményt, hogy a tájékoztatás nem volt őszinte, sőt szándékosan elhallgatta a tényeket, félrevezette a közvéleményt. 30 százalék ellentmondásosnak, bizonytalannak, pontatlannak ítélte a tájékoztatást, 15 százalék pedig egyértelműen azért bírálta, mert csak a szovjet tájékoztatásra támaszkodott.”
A közvélemény-kutatást május 16. és 18. között megismételték, ekkorra valamelyest javult a szerencsétlenséggel kapcsolatos tájékoztatás megítélése, 60 százalékról 43 százalékra csökkent például a tájékoztatás hiányait bírálók aránya. Az azonban látszott: a lakosság elégedetlen a sajtóban megjelenő információk minőségével és mennyiségével. Az elégedetlenségre pedig – mint kiderült – minden okuk megvolt.
Később, de még ugyanebben az évben ugyanis részletesebb elemzések is készültek a magyar média tájékoztatási gyakorlatáról (szintén nem a nyilvánosság számára), amelyek szintén arra jutottak, hogy a médiában az esetről megjelent információk nem voltak elégségesek a megfelelő tájékoztatáshoz.
Kép forrása: Blinken OSA Archívum
Az egyik legátfogóbb vizsgálat a televízióban és a nyomtatott sajtóban a baleset utáni időszakban megjelent híradások, riportok, interjúk anyagait elemezte, rámutatva azokra a hiányosságokra, pontatlanságokra, következetlenségekre, amelyek erősíthették a lakosság bizalmatlanságát. Természetesen ez sem a nyilvánosság számára készült.
Az elemzés rögtön kezdésként emlékeztet az 1986. évi II. törvényre, ami a sajtóról rendelkezik, és amelyben ez áll:
“A Magyar Népköztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata - a hírközlés más eszközeivel összhangban - a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.”
Az elemzés azonban rámutatott: a törvényben foglaltaknak a csernobili atomkatasztrófával kapcsolatos híradások nem feleltek meg.
Így például a Népszabadság híreinek elemzésekor felhívták a figyelmet arra is, hogy a katasztrófáról szóló hiteles, alapos információknál egy adott ponton fontosabb volt a lakosság megnyugtatásának igénye, illetve a helyzet súlyosságának elhallgatása. Bármennyire is látható utólag, hogy a csernobili atomkatasztrófa mennyire súlyosan érintette a lakosság életét, mindennapjait (nem csak hazánkban), május elsején például csupán a 4. oldalra fért egy rövid anyag Csernobilról, míg a címlap így nézett ki:
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
“Az olvasóban felmerülhet a gyanú, hogy a lap szerkesztői a tájékoztatás követelményét teljes egészében alárendelték a május 1-i ünneplésnek: minimálisra csökkentették az olyan információkat, amelyek – bármilyen fontosak is lettek volna az olvasók számára – kedvezőtlenül befolyásolhatták volna az ünnepi hangulatot” - olvasható az elemzésben.
Kép forrása: Blinken OSA Archívum
“Egészében véve megállapíthatjuk, hogy a Népszabadságnak a csernobili szerencsétlenséggel és következményeivel kapcsolatos tájékoztatásában két szakasz különült el. Az első szakaszt, amely a szerencsétlenség bekövetkeztétől május második hetének elejéig tartott, az információk szűkössége, az információigények kielégítetlensége, az információ mennyiségére vonatkozó követelmények figyelmen kívül hagyása jellemezte. Az információkban gazdagabb második szakasz, amely május második hetének közepétől kezdett érvényesülni, a megkésettség következtében már bizonyára aligha lehetett képes a tájékoztatásba vetett bizalomnak a korábbi információhiányok miatti megrendülését ellensúlyozni” – állapította meg az elemzés.
Emellett konkrét példákon keresztül rámutattak néhény olyan következetlenségre is a tájékoztatásban, amelyek szintén rombolhatták a sajtóba vetett bizalmat:
Mikor mit írt a Népszabadság? (Kép forrása: Blinken OSA Archívum)
Jellemző példa a következetlenségre a sugárzó anyagok szivárgásáról szóló híradás: május 6-án még azt írták, már nem jutnak radioaktív anyagok a légkörbe, május 10-én azt, hogy sikerült erősen csökkenteni a radioaktív anyagok kiáramlását, május 12-én pedig azt: tovább csökken a sugárzó anyag szivárgása. És ugyanígy: május elsején hazánkban nem növekedett számottevően a radioaktivitás, május 4-én már tovább csökkent, május 9-én pedig csökkent az ország nagy részében, meg nem nevezett helyeken azonban ingadozott kisebb mértékben (bármit is jelentsen ez).
Hasonló összegzés készült a Magyar Nemzet híranyagaiból is:
Ellentmondások és következetlenségek a Magyar Nemzetben (Kép forrása: Blinken OSA Archívum)
Amellett, hogy a Magyar Nemzetben is egymásnak néhol gyökeresen ellentmondó információk jelentek meg például a hazai sugárzási szintről, beszédes az is, hogy a lapban hol számoltak be a katasztrófával kapcsolatos hírekről. Az elemzés megállapította, hogy a hazai sugárzási szinttel kapcsolatos hírek a kevésbé kiemelt rovatokba, a lap második felébe szorultak, ami “óhatatlanul azt sugallta, hogy a lap nem tartja különösebben fontosnak a hazai helyzettel kapcsolatos információigények kielégítését.”
Hasonló problémákat a hetilapok anyagaiban is detektáltak, különösen érdekes az Élet és Tudomány reakciója, ahol az olvasói érdeklődésre évekkel korábbi cikkeket ajánlanak újraolvasásra – egy olyan katasztrófával kapcsolatban, amilyen nem történt korábban.
Az Élet és Tudománynak még profiljába is vágott volna a téma (Kép forrása: Blinken OSA Archívum)
És a televízióban sem volt zökkenőmentes a tájékoztatás – bár ezzel kapcsolatban az elemzés is megjegyezte, hogy mivel a sugárzás nem látható dolog, így nehéz vizuálisan megjeleníteni. Ettől függetlenül az április 29-i riport elemzése meglehetősen beszédes, amelyben a riporter a “légkör szennyezettségi állapotát mérő lavór”-t tartott a kezében:
Egy lavór, és ami benne van (Kép forrása: Blinken OSA Archívum)
És még egy példa a május 8-i híradóból, amikor egy szóviccel – Sugár András műsorvezető nevével – “kedélyeskedtek” a veszélyheztről.
Pusztító szóviccek Moszkvából (Kép forrása: Blinken OSA Archívum)
És ez csak néhány példa, az elemzés rámutatott arra is, hogy a televízióban is megjelentek azon a problémák (következetlen híradás, kevés információ, időbeli elcsúszás), amelyek a sajtó egészére jellemzőek voltak.
A vizsgálat végül azt állapította meg, “hogy a csernobili szerencsétlenséggel kapcsolatos tájékoztatás nem teljesítette megfelelően a sajtótörvénybe előírt kötelezettségeit.”
Nagyon hasonló megállapításra jutott Wisinger István szociológus, médiakutató is 1986-os Egy robbanás tömegkommunikációs “szennyeződései” című – szintén csak “belső” használatra készült elemzésében, amelyben többek közt megállapította, hogy az atomkatasztrófával kapcsolatos események során “a magyar tömegtájékoztatás csapdába esett.”
Tömegtájékoztatás csapdában (Kép forrása: Blinken OSA Archívum)
Az okok közt felsorolta a szocialista országok közt kialakult gyakorlatot, miszerint “egymás ügyeiről” kizárólag az érintett országok hivatalos hírforrásai által kiadott információk alapján lehet tájékoztatni, ám hozzátette, hogy épp ez az eset világít rá arra, hogy ez a fajta tájékoztatási modell tarthatatlan.
“A radioaktív felhő vonulása minden eddiginél pregnánsabb példa arra, hogy nem létezhet a mai, ‘globális falu’ időszakában külérdek nélküli belügy, és ha ez így van, akkor kell találni egy olyan tömegkommunikációs modellt, amely ha nem is tökéletesen, de az eddigieknél legalábbis kevésbé ‘átlátszóan’ elfedi a nacionális és internacionális érdekek között kialakuló ellentmondásokat.”
Wisinger amellett, hogy az atomkatasztrófáról való tájékoztatás elemzését és az abból fakadó tanulságok kiértékelését sürgette, jelezte, hogy szükség lenne egy átfogó tájékoztatási intézkedési terv kidolgozására, ami az esetleges jövőbeli katasztrófákról szóló híradások gyakorlatát dolgozná ki. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy rögtön a teendők felsorolását azzal kezdte:
“Le kellene számolni azzal az ‘önáltatással’, hogy a természeti és közlekedési katasztrófák árnyékot vethetnek vagy összefüggésbe hozhatók ‘a szocialista társadalom egészséges’ működésével. Ezért lesz ilyen minősítés elkerülésének eszköze a hírzárlat. Aki akar – és ezek főleg ellenségeink – amúgy is találnak propagandisztikus értelemben gyenge pontokat, kár megadni a sanszot, hogy mi olyan dolgokat is alkalmasnak tekintünk erre a manipulációra, amelynek legalább része, ha nem egésze tőlünk független dolgoktól is ‘függ’”.
Mindezt abban a korban, amikor már érződött a rendszerváltás szele, a második nyilvánosság már megteremtette a maga csatornáit, és az állami sajtó sem kizárólag kézi vezérléssel működött. A csernobili atomkatasztrófa azonban rámutatott arra, hogy még így sem volt zökkenőmentes az átmenet – a szabad sajtó még váratott magára, a politikai érdekek (és a politikai kiszolgáltatottság) még felülírták a tájékoztatáshoz való jogot.
A tájékoztatás azonban zajlott, és köszönhetően az olyan egyéni döntéseknek, mint például Bedő Iváné, aki a tiltás ellenére is adásba adta a katasztrófa hírét, a lakosság is értesülhetett a legfontosabb dolgokról – ha nem is mindenről, nem is azonnal, és nem is a legalaposabban.
Arról, hogy milyen tényezők befolyásolták a hazai tájékoztatáspolitikát a csernobili atomkatasztrófa idején, milyen hatással volt mindez a magyar médiahelyzetre, és milyen párhuzamokat fedezhetünk fel az akkori eseményekről szóló híradások és a jelenkori közmédia tájékoztatási gyakorlata között, hamarosan megjelenő havi podcastunkban bővebben is beszélgetünk majd meghívott vendégeinkkel: Bedő Ivánnal, a Magyar Rádió egykori hírszerkesztőjével, Dr. Kékesdi-Boldog Dalmával, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kommunikáció Tanszékének egyetemi tanársegédjével, Zsámboki Miklóssal, a Blinken OSA Archívum munkatársával és Keller-Alánt Ákossal, a Szabad Európa újságírójával.
Addig is ajánlok néhány olvasnivalót a témához Kékesdi-Boldog Dalma tanulmányai közül, aki a téma kutatójaként több szempontból is vizsgálta a csernobili atomkatasztrófa hazai médiareprezentációját:
A korábbi podcastjainkat meghallgathatod Spotifyon, a Google Podcaston, az Apple Podcaston vagy az omny.fm-en.
A cikk elkészítéséhez rengeteg segítséget kaptunk a Blinken OSA Archívumától, és főként Zsámboki Miklóstól.
Címlapkép: Sven Teschke/Wikipédia
